Az ezredfordulóra Dublin hirtelen fejlődő ipara és megélénkülő idegenforgalma miatt a világ egyik legnépszeűbb kirándulóvárosává vált, a rossz hangulatú negyedeket - mint a Temple Bar és Smithfield - építettek ki kulturális szórakozónegyedekké, mindenütt megjelentek az egykori hazafias emlékművekhez képest szellemes köztéri szobrok és a hihetetlen építési lázról tanúskodó toronydaru-erdők.
A városközpont délutáni csúcsforgalma és a kocsmazárás utáni emberáradat azt a látszatot kelti, hogy az ír főváros lakói a nehéz évtizedek után állandó mozgásban akarják pótolni az elmulasztott lehetőségeket.
A mintegy félmilliós főváros a csatlakozó külvárosokkal együtt majdnem egymilliós. A főváros élete első pillanattól kezdve a nagy mediterrán városok nyüzsgésére emlékeztet. Az utcákon nem túl sietősen hömpölyögnek a ráérős emberek. A bevásárló utcákon és a sétáló körzetekben szűnni nem akarónak látszik az emberáradat. A késő délutáni óráktól a bevásárló embereket felváltják a színházba, koncertre, moziba és főleg a kocsmai beszélgetésre igyekvők.
Ez a kultúr-vándorlás nagy intenzitással tart majdnem éjfélig, amíg a kocsmákból haza nem térnek a vidám dubliniak. Az átlag ír ember számára a kocsma kulturális intézmény is (nem ritkaság, ha annyian vannak, hogy mozdulni is alig lehet). Dublin nemcsak a pu-nak nevezett kocsmák világfővárosa. Múzeumai, utcazenészekkel és mutatványosokkal teli sétálóutcái, hangulatos parkjai, tengerparti ösvényei mind-mind növelik a város urbánus értékét.
Az ezredfordulóra Dublin hirtelen fejlődő ipara és megélénkülő idegenforgalma miatt a világ egyik legnépszeűbb kirándulóvárosává vált, a rossz hangulatú negyedeket - mint a Temple Bar és Smithfield - építettek ki kulturális szórakozónegyedekké, mindenütt megjelentek az egykori hazafias emlékművekhez képest szellemes köztéri szobrok és a hihetetlen építési lázról tanúskodó toronydaru-erdők.
