Hat nagyobb tájegységet tartalmaz a terület: a Tihanyi-félszigetet, a Pécselyi-medencét, a Káli-medencét, a Tapolcai-medencét, a Keszthelyi-hegységet és a Kis-Balatont.
A nagy tájképi egységek, mint a nagykiterjedésű tófelszín, mocsárvilág, síkságok, medencék, tanúhegyek és hegységek elősegítették a gazdag élővilág kialakulását és fennmaradását.
Pécselyi-medence
A Balaton-felvidék szelíd vonulatai közé néhány szerkezeti mélyedés ékelődik, köztük a magasabb fekvésű Pécselyi-medence is. A Zádor-vár romja, a dörgicsei templomromok, a Balázs-hegy templomromja, a szőlőhegyeken található évszázados pincék és présházak, a kőfalak és a mezsgyéken található kőhalmok mind-mind e vidék szépségét és történelmét hangsúlyozzák. A változatos élőhelyegyüttesek gazdag élővilágnak nyújtanak otthont. Kiemelkedő az itt található száraz gyepek, karsztbokorerdők és tölgyesek szubmediterrán növényzete, valamint az ehhez kapcsolódó rovarvilág.
Nagy tömegben él a bokros koronafürt, a nagyezerjófű és a bíboros kosbor. Jellemzőek a jelentős területet fedő sztyeprétek, amelyek a legtöbb botanikai értéket rejtik: tarka nőszirom, vitézvirág, leánykökörcsin. Vízfolyásokban gazdagabb helyeken védelemre érdemes forráslápmaradványok, magassásos élőhelyek és kiszáradó láprétek maradtak fenn.
A medencében a terület nagyságához képest gazdag cincér- és futóbogárfaunát találtak, melyek közül a hazai bogárvilág ritkaságának számít az Arias díszbogara, amely a Balaton-felvidék "legértékesebb" faja, hosszú ideig ez volt az egyetlen ismert élőhelye. Megtalálható a mandulacincér és a borókacincér. Molyhos tölgyesek ismert fajai a zörgő lepke és a tölgyfa szender. Üdébb ligetes élőhelyekre jellemző a karvalyposzáta. A kétéltűek és hüllők közül többek között megemlíthető a pettyes gőte, a barna varangy, a zöld gyík, az erdei sikló és a rézsikló.
3. Káli-medence
A Balaton-felvidék kismedencéi közül a legérdekesebb az egykori, 8 millió évvel ezelőtt itt még hullámzó Pannon-tenger egyik öble, a Káli-medence. Szelíd tája felvillantja a régi, csendes Balaton-felvidék utánozhatatlan hangulatát. A geológiai múlt országosan is egyedülálló emlékei a hatalmas és bizarr formájú sziklákból álló kőhátak és kőtengerek, a bazalthegyek kőzsákjai, a bazaltsüppedékek apró tavacskái, a Hegyesd szabályos vulkáni kúpja és a Hegyestű kőbányászat során félbevágott kürtője.
A Káli-medence aljában fajgazdag, kiemelten értékes sztyepprét foltok terülnek el, főleg a Sásdi-rét és a Horog környéke. Helyenként a források vize a talajt egész évben nedvesen tartva lápréteket hoz létre. A mélyebb, állandóan nedves réteken üde láprétek vannak, míg ezek szélein a kékperjés, ún. kiszáradó láprétek díszlenek. Évezredek során a láprétek alatt jelentős vastagságú tőzegréteg alakult ki. Az említett társulások országos szinten is ritkák, fajgazdagok, sok védett növényfajjal, pl. szibériai nőszirom, illatos hagyma, sokféle orchidea: hússzínű ujjaskosbor, vitézkosbor, poloskaszagú kosbor, szúnyoglábú bibircsvirág, mocsári kosbor. Az élőhelyek közül kiemelkedik a Sásdi-rét, amely a nevezetes jégkori maradványnövény, a lisztes kankalin egyetlen hazai élőhelye. Ritkasága és szépsége megérdemelten a nemzeti park címernövényévé tette.
Alapkőzetet tekintve a terület két nagy egységre osztható, egyrészt a vulkanikus alapkőzetű hegyplatók és "csúcsos" hegyek, másrészt az üledékes kőzetekből, főleg dolomitból ill. vörös homokkőből álló vidékek. Ezek flórája jelentősen eltér egymástól. Kiemelkedő értéket jelentenek a vulkános mélyedésekben rejlő kis tőzegmohás láptavak. Legértékesebb növényzeti típusa a tőzegmohás fűzláp, védett tőzegmoha fajokkal.
Említésre érdemesek a hártyásszárnyú- és a szitakötő-közösségek, valamint a Burnót-patak vizes élőhelyeinek fajgazdag kérész- és álkérész-faunája. Üde kaszálók fokozottan védett faja a magyar tarsza. Ritka védett faj a szalmacincér és az aranypettyes futrinka. Madárvilágából megemlíthető a fokozottan védett haris, a védett mezei pacsirta és fajgazdag ragadozó madár állománya. Kiemelt fontosságú vizes élőhely a Kornyi-tó, elsősorban parti madarai miatt. Jelentős gyurgyalag és parti fecske telepek találhatók a terület homokbányáiban. Az emlősök közül megfigyelhető a védett ürge.
4. A Tapolcai-medence
A Tapolcai-medence északi felét a dolomitszíntérbe öbölszerűen benyúló miocén mészkőplató alkotja. A sekélytengeri fejlődésű, porózus kőzeten számos felszíni karsztforma jött létre, belsejében barlangjáratok oldódtak ki (pl. a Tapolcai-tavasbarlang). A medence központi és déli részén e miocén képződményeket laza pannon üledékek fedik, amelyekre néhol bazalt ömlött, illetve bazalttufa hullott. Az erózió eredményeképpen sajátos alakú tanúhegyek formálódtak ki (Szent György-hegy, Badacsony, Csobánc, stb.), amelyek ma is uralják a táj képét. Híresek bazaltoszlopai, bazaltorgonái és kőzsákjai.
A vulkáni tanúhegyek jellemző növénytársulásai a sziklahasadék gyepek, sziklagyepek, lejtősztyeprétek, sajmeggyes bokorerdők, xerotherm és cseres tölgyesek, törmeléklejtő erdők és a gyertyános tölgyesek. A délies erdők védett szubmediterrán kúszónövénye a pirítógyökér. Itt van északi határa a szúrós csodabogyónak. A Szent György-hegyen fordul elő hazánkban csak itt élő mediterrán páfrány a cselling. Említésre méltó a Lumnitzer-szegfű és a borostyán szádorgó, amely xerotherm reliktumnövény.
A medence láprétjei a korábbi karsztvízkiemelések miatt nagyrészt kiszáradtak, mégsem váltak teljesen értéktelenné. A lápok védett fajai a lápi nyúlfarkfű és az illatos hagyma és a fokozottan védett mocsári kardvirág. Az említett rétterületek nemzeti parki szintű védelme fontos, mert a vízkiemelés befejeztével a patakok, források vízhozama emelkedik, így a kiszáradt lápok alatt megjelenhet a víz, lehetőséget teremtve az élőhely-rekonstrukcióknak. A patakokban a lecsapolások miatt megritkult a halállomány, például a védett lápi póc, réti csík, fürge csele, állas küsz, tarka géb is. A hüllők közül a védett kockás sikló és vízi sikló a gyakori. A mocsári teknős megritkult állománya még látható a nádasokban. Ritka a legkisebb hazai gyíkfajunk, a védett pannongyík, amely a jégkorszak utáni meleg idők maradványfaja. Gyakoribb a zöld gyík és a lábatlan gyík. A denevérek közül említést érdemel a kései denevér. A patakok mentén és a balatoni nádasokban megfigyelhetők a vidrák.
5. Keszthelyi-hegység
A szűkebb értelemben vett Keszthelyi-hegység túlnyomórészt felső-triász dolomitból épül fel, mészkő csak kisebb kiterjedésben található. Dolomittömege kipreparálódót dolomit kőoszlopaival és látványos természetes kőzetfeltárásaival tűnik ki. A változatos karsztjelenségeket (barlangok, víznyelők, töbrök) mutató terjedelmes hátakat helyenként vad szurdokvölgyek választják el. A Kovácsi-hegy és a Tátika a Keszthelyi-hegység bazaltvidéke. Tanúhegyek, bazaltplatók, sokszög alakú bazaltoszlopok, 10 m-nél is magasabb falak díszítik a tájat. Ritka jelenségnek számítanak és ezért érdekes látnivalók a Bazaltfolyosó (Kovácsi-hegy) és az álkarsztos jelenségként számon tartott bazalt-dolinák, melyek mélyedéseiben apró tavacskák húzódnak meg.
A Keszthelyi-hegység dolomittömege hazánk egyik legváltozatosabb élővilágú vidéke, ahol a szubmediterrán xerotherm sztyeplejtőktől kezdve, a zárt tölgyeseken és bükkösökön át a jégkori maradványokat őrző hideg szurdokvölgyekig igen sok élőhelytípus megtalálható. Kiemelkedő, országosan is ritka, különleges reliktum társulás, az elegyes karszterdő. Itt a virágos kőris és a bükk elegyedik egymással és alkot olyan asszociációt, amelyhez ritka növények kötődnek: pl. fehér sás, tarka nádtippan, sziklai páfrányok.
A Keszthelyi-hegységből számos védett növényfaj ismert, mint pl. a nősziromfélék, körtikék, kosborok (köztük az adriai sallangvirág, madárfészek kosbor). Említésre érdemes az eper gyöngyike, a szúrós csodabogyó és a babér boroszlán. A hegység az elmúlt évtizedekben jelentős károkat szenvedett el: a fajgazdag dolomitkopárokon és a karsztbokorerdők helyén fekete fenyőt telepítettek, melyek sok helyen a táj arculatát is meghatározzák.
A Keszthelyi-hegység bazaltvidékének bazaltdolináit időszakos vízállások lápi, mocsári vegetációja díszíti, bükkelegyes gyertyános tölgyes környezetben. A több száz méter hosszú bazaltfolyosókban mediterrán jellegű moha-zuzmó vegetációk találhatók. A Tátika és a Szebike-erdő hatalmas bükkösei természetközeli állapotúak. A Gyöngyösi-patakot kísérő égeres láperdő az egész Keszthelyi-hegység egyetlen, épségben megmaradt nagyobb kiterjedésű ilyen állomány, szabályozatlan vízfolyással.
A Keszthelyi-hegység állatvilága ma is gazdag. Számos olyan bogár- és lepkefaj élőhelye, amely országosan is ritka, pl. láncos futrinka, lapos kékfutrinka, illetve kis apollólepke, farkasalmalepke, kis tűzlepke. Nem ritka madárfajai a fekete harkály, a kis fakopáncs és a zöld küllő. Gyakori az énekes rigó, az egerészölyv és a héja. A terület vonzó a denevérek számára is, az itt található barlangok (pl. Csodabogyós-barlang) telelő és pihenőhelyül szolgálnak számukra. Jelen van a kis patkósorrú denevér, a korai denevér és a nagyfülű denevér. A pelék, bár számuk csökken, megtalálhatók, mint pl. a nagy pele vagy a mogyorós pele.
6. Kis-Balaton
Geomorfológiailag, de főleg geológiai szempontból kevésbé látványos ez a lápos, mocsaras vidék. Kialakulása azonban szorosan kötődik a Balaton történetéhez; annak legnyugatibb részmedencéjeként a pleisztocénben süllyedt be, majd napjainkra szinte teljesen feltöltődött a Zala hordalékával.
A Kis-Balaton nádrengetegei nyílt víztükrökkel, mocsárrétekkel, magassásosokkal, zsombéksásosokkal, fűz- és égerligetekkel, bokorfüzesekkel váltakoznak. Botanikai ritkaságai közé tartozik a világ legkisebb virágos növénye, a vízidara; a csak nagykiterjedésű lápvidékeken előforduló, ritka, védett lápi csalán és orchideák. Kiemelt érték továbbá a kis holdruta, a gyilkos csomorika, a gázló és a kálmos. A Föld természetes élőhelyei közül a vizes-nedves területek fogyatkozása természetvédelmi szempontból fenyegető jelenség. A Kis-Balaton vízi világa megőrizte ezt a típusú élőhelyet, a rá jellemző Európa-szerte ismert állatvilágával együtt.
A Kis-Balaton madártanilag országos és nemzetközi viszonylatban kiemelkedő terület, a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó, nemzetközi jelentőségű madárélőhely. Az élőhely jellegéből adódóan elsősorban a vizek, vízpartok madárvilága rendkívül gazdag, de - főleg vonulási időszakban - a környező erdőfoltokat, bokorcsoportokat, szántókat is sok faj felkeresi. Az eddig megfigyelt madárfajok száma (kb. 240) fele fészkel is a területen. A fokozottan védett fajok közül rendszeresen észlelhető a kis kócsag, a hamvas rétihéja, a cigányréce, a réti fülesbagoly, a nagy kócsag és legnagyobb ragadozó madár fajunk, a rétisas is. Az emlősök közül a vidrának jelentős állománya él itt. További ritka, védett állat az északi vagy patkányfejű pocok, vízicickányfajok, csalitjáró pocok, nyuszt, hermelin. A terület a denevérek fontos táplálkozóterülete is. A védett halfajok közül pl. a lápi póc és a réti csík, szuka, compó tömegesen fordul elő. A nemzeti park szitakötőfajokban leggazdagabb területe. Megemlíthető a lápi acsa és a lápi szitakötő. Az utóbbi években a sakál és a vadmacska is felbukkant a területen. |
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park változatos tájaira hívjuk, ahol mindenki élményekkel teli napokat tölthet el. Barangoljon az Európa Diplomával kitüntetett Tihanyi-félsziget gejzírkúpjai között, lesse meg a selyemgém mindennapjait a nemzetközi hírnevű Kis-Balaton berkeiben, vagy hallgassa meg a Szent György-hegy bazaltorgonáinak „hangját”, mely évmilliók üzenetét adja át. Szeretettel várjuk túráinkon, rendezvényeinken, bemutatóhelyeinken és tanösvényeinken. A nemzeti park a Balaton északi partján húzódik 1-15 km szélességű sávban.