Talán meglepően hangzik, de az ír főváros és Magyarország egy igen jelentős irodalmi kapcsolatot mondhat magáénak: Leopold Bloomot, James Joyce Ulyssesének kóbor semmittevőjét, aki Szombathelyen látta meg a napvilágot Virág Lipót néven. Ma akár Joyce-túrára is indulhatunk Bloom lábnyomait követve, felkeresve az irodalmi hős 24 órás képzeletbeli kocsmajárásának színhelyeit Dublin lenyűgöző városában, ahol az írók és az ital egyaránt meghatározó szerepet játszanak.

Ha van bennünk irodalmi hajlam, kezdjük túránkat a Trinity College régi könyvtárában, amely a VIII. században készült Kellsi kódex (The Book of Kells) büszke tulajdonosa. A csodálatos miniatúrákkal díszített, felbecsülhetetlen értékű, kézzel írott kódexet, amelynek lapjain mitikus állatok és kalligrafikus kezdőbetűk kelnek életre, mindennap másik oldalon ütik fel a gondosan őrzött tárlók alatt, s így mindennap "más oldaláról" csodálhatjuk meg ezt a remekművet. A XVI. században épült egyetemi könyvtár ódon falai közül lépjünk egyenesen a Grafton Street modern forgatagába. A régmúlt miniatúráinak szemet erőltető böngészése után némi időbe telik, mire szemünk hozzászokik Dublin belvárosának csillogó modernségéhez. Ehhez a csillogáshoz az utcákon gyakran feltűnő, a magas adók elől Írországba menekült popcsillagok és a világhírű ír zenészek, Bono vagy Bob Geldof is hozzájárulnak.

Mert Dublin dalban is megénekelt szép városában a magas kultúrától a giccsig minden megtalálható. Ne feledjük, hogy ez az a város, amelyben egykor Oscar Wilde és excentrikus anyja feltűnő öltözékükben járták az utcákat. Wilde anyja régi ír verseket szavalt, amelyeket Wilde időről időre metsző élességű megjegyzésekkel fűszerezett. Wilde színes egyéniségét és az élet örömei iránt érzett olthatatlan szeretetét a mai dubliniek is örökölték. Menjünk le a tengerhez, és próbáljuk ki a Dublin Bay rákot, amelyet a több százféle sör egyikével öblíthetünk le. A töredezett part és a gyakran háborgó tenger meglepő ellentétet alkot a belvárost ékesítő elegáns, György korabeli terekkel. A vad tájba ágyazott kényes kifinomultság teszi Dublint ellenállhatatlanul vonzóvá.

Az elmúlt években a város igen felkapott és drága hely lett (ahol a szó társadalmi értelmében "látni és látszani" kell, ahol Európa minden részéről médiaszemélyiségek és zenészek vesznek házat, vagy tesznek rendszeres látogatásokat. Azok a lepusztult épületek, amelyek egykor többek között a nagy létszámú és éhező Joyce családnak adtak otthont - Joyce apja gyakran kényszerítette családját váratlanul éjszakai menekülésre, amikor elitta a lakbért - ma a városi elit közkedvelt lakhelyei. A György korabeli ósdi nyomornegyedeket, lepusztult csatornarendszereikkel, amelyeket az amerikai-ír J. P. Donleavy kitűnően írt le, mára rendbe hozták, és a napfényben csillogó ablaküvegekkel várják a megfelelő vevőt.

Bármely, Írországról szóló, turistáknak szánt kiadvány vagy hirdetés az unalomig ismétli, milyen barátságosak és vendégszeretők az írek. Az igazság azonban az, hogy ez az igazság! Kérjünk egy dublinitől útbaigazítást, és tíz az egyhez az esély, hogy el is kísér. Kérjünk meg valakit, hogy ajánljon egy helyi sörkülönlegességet, és valószínűleg a legjobb barátságban, az asztal alatt fejezzük be vele az estét. Ami a kocsmák kiválasztását illeti, magunkra kell hagyatkoznunk: minden ínyencnek megvan a maga elképzelése arról, hogy a legjobb kocsmák a Liffey-folyó melyik partján találhatók. Egyszerűen vegyük nyakunkba az utcákat, és modern Ulyssesként kutassuk fel őket. A folyó úgy fut végig a város szívén, mint egy tintavonás (Dublin legtöbb történelmi emlékműve tőle délre, a legtöbb irodalmi vonatkozás északra található. A Liffey-től északra találjuk az Ír Írók Múzeumát (Irish Writers Museum), az Abbey Színházat, ahol W.B. Yeats állította színpadra híres verses drámáit, később pedig Sean O'Casey rendezte bátor színműveit. A legtöbb, folyó által kettéosztott városhoz hasonlóan a vélemények itt is megoszlanak arról, melyik a jobbik oldal. Budapesten arról szól ez a vita, vajon Buda zöld dombjai előbbrevalók-e a sík Pest nyüzsgő körútjaihoz képest, Dublinban a helybeliek a déli oldal elegáns bevásárlóközpontjai és az északi oldal ütött-kopott, de talán élettelibb utcáiról folytatnak hasonló vitát.

A whisyt, amely írül az "élet vizét" jelenti, a város északi felében, a Bow Streeten található Irish Whiskey Cornerben ünneplik, ahol látogatásunk során megtapasztalhatjuk a lényeges különbséget az ír és a skót whisky között, valamint öt különböző fajtát is kipróbálhatunk. Innen nem messze lovak - az ír élet hagyományos velejárói - cserélnek gazdát minden hónap első vasárnapján Smithfield kockaköves piacterén. Az emberek mérföldeket utaznak, hogy eladják árujukat, és állataikat végigfuttassák az utcákon, hogy megmutassák járásukat és állapotukat. Folyik a pénz és persze az ital egy-egy sikeresen nyélbe ütött üzletet követően.

Magyar hősünk, Bloom azonban nem volt részrehajló. Azon a halhatatlan éjszakán többször is átkelt a Rubiconon, s anélkül elevenítette fel a világirodalom legnagyobb göbre éjszakájának emlékeit, hogy a folyó bármely partját előnyben részesítette volna. Végül egy figyelmeztetés azoknak, akik követni szeretnék Bloom labirintusszerű bolyongását: Joyce maga is gyakran pillantotta meg a hajnal hideg fényét egy-egy csatorna nyirkos fenekéről!