Amikor a magasan fekvő völgyből felszáll a hajnali köd a Himalája jeges hegycsúcsaihoz, Katmandu mitikus hellyé változik. A templomok és istenszobrok fehér tengerbe merülnek, a távolból tompa gongütéseket vél hallani az ember, és a korhadás meg az elszenesedett fa hideg szaga csap az orrába. A nevar nép hite szerint ezekben a valószerűtlen pillanatokban megy végbe az ember spirituális megtisztulása. Minden bűn és gonosz gondolat eltávozik belőle, elviszi a tovahömpölygő köd.

Ám mindez nem tart sokáig; az ezer templom városának modern negyedeiben a tisztító ködöt csakhamar a gépkocsik és robogók kipufogóiból áradó tömény gázfelhők követik. Az erős idegenforgalom a Himalája völgyében meghúzódó kies helyet rég zajos nagyvárossá formálta át, melynek lakossága négy évtized alatt ugrásszerűen (123 000-ről 450 000-re) megnövekedett. A modern Katmandu közepén azonban továbbra is szinte érintetlenül létezik az ősrégi, szentélyeivel, istenszobraival és palotáival.

Az óváros felett megállt az idő

A Katmandu nevű, 1360 méter tengerszint fölötti magasságban fekvő völgykatlanban a geológusok feltételezése szerint valamikor hegyi tó volt, amelyből a 10 000 évvel ezelőtti földrengés következtében megnyílt Chobar-szakadékon át hirtelen folyt le a víz. Az évszázadok óta itt élő nevarok azonban jobban tudják: a csodát egy félisten vitte véghez lángkardjának egyetlen suhintásával. A természeti és hindu istenségekben hívő nevarok között sok tehetséges fafaragó volt, művészetüket még ma is megcsodálhatjuk a templomokban.

Katmandu (a szó fából való házat jelent) valószínűleg a 10. században keletkezett több falu összeolvadásából a Tibet és India közötti régi karaván- és zarándokutak mentén. A völgybe érkező szerzetesek és kereskedők magukkal hozták vallásukat, először a buddhizmust, majd a hinduizmust és a tibeti lámák tanítását. Így történt, hogy Katmanduban és környékén a legkülönbözőbb istenségeknek emeltek templomokat. Buzgó templomépítőnek bizonyultak a 16. és 17. században a hindu nevar királyok. Egyedül Pratápa Malla király (1641-1674) idejében többtucatnyi szentély épült.

A modern Katmandu zajos utcáitól távolabb eső régi városnegyedekben szinte semmi sem változott évszázadok óta: a szent tehenek éppúgy keresgélnek a hulladékok között, a sovány kóbor kutyák éppúgy verekszenek a maradékokon, mint hajdan. A keskeny utcákban szorosan egymáshoz tapadva állnak az ősrégi kereskedőházak, portékájukat művészi faragású favitrinekben teszik közszemlére. Voltaképpen az egész óváros a Malla-dinasztia korából való óriási szabadtéri múzeum. Négyszögletes alaprajzú, lépcsőzetes tetejű hindu kegyhelyek váltakoznak kerekded buddhista pagodákkal, tágas imacsarnokokkal és istenszobrokat, démonmaszkokat rejtő pavilonokkal.

A Durbar Square középpontjában emelkedik a régi királyi palota, a Hanumán-dhoka, kilencszintes lakótornyával, templomokkal és fogadótermekkel. Az egész épületegyüttest a betegségek ellen védő Hanumán majomistennek szentelték. Az elefántfejű Ganésának, a bölcsesség és a gazdagság istenének, a kereskedők és költők védnökének is van itt temploma. Aranyozott kapu vezet a nepáli uralkodók koronázóudvarába. Egy távolabbi udvarban, a Mul Chowkban bivalyt, kecskebakot és kakast áldoznak, hogy elnyerjék Durgá istennő jóindulatát.

Nagyutazas.hu