Röszke község Szegedtől délnyugatra, a Tisza gyálai holtága, valamint a Szerb országhatár között helyezkedik el.
Településünk 1950-ben kapott önálló rangot, tehát fiatal település, mely 3600 ha-on terül el, lakóinak száma 2009 évben 3379 fő. A hozzánk látogató turista vagy átutazó gyönyörködhet a klebelsbergi stílusú művelődési házban, az első és második világháborús emlékműben, a római katolikus templom épületében, és a mai napig még fellelhető napsugaras oromzatú házakban.
|
A községet határoló Holt-Tisza megannyi természeti szépséggel és gazdag halállománnyal várja a vendégeket. Röszke területén található az ország egyik igen fontos és nagy forgalmú határátkelőhelye. Az ország déli kapujának nevezett röszkei határátkelő meghatározza a település fejlődését, így az átlagosnál lényegesen nagyobb a szolgáltatást, ellátást nyújtó vállalkozások száma. Az itt élők megélhetését elsősorban a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó élelmiszer-feldolgozó ipar biztosítja, illetve a nagyváros, Szeged közelsége.
Röszkén található az Unilever Kft. röszkei gyáregysége, amely a híres KNORR termékek gyártója. A röszkei emberek szorgalmas, dolgos emberek. Ebben a faluban mindig valamilyen „szezon”, évszakhoz kötött mezőgazdasági tevékenység köti le az emberek idejét. Azok, akik alföldi településünket meglátogatják, kedves, vendégszerető emberekkel találkozhatnak, akik szívesen fogadják a vendéget. Az egyre népszerűbb falusi turizmushoz kötődően több tanyán is várják a hozzánk látogatókat.
A település lakóinak mindennapjait könnyíti meg, hogy a falu infrastrukturális ellátottsága kimondottan jó. Az itt élők életminőségét nagymértékben befolyásolja a kiterjedt, jól működő intézményi rendszer, amely magában foglalja a Szociális Szolgáltató Központot, a Tanyagondnoki Szolgálatot, két háziorvosi és egy gyermekorvosi körzetet, színvonalas bölcsődei és óvodai ellátást, nyolcosztályos általános iskolát. Községünk önkormányzata az elmúlt években számos fejlesztési célú beruházást valósított meg: közös szennyvíztisztító építése Domaszék önkormányzatával; új rendőrőrs átadása; modern, az EU szabványoknak is megfelelő óvoda építése; sportcsarnok építése; teleház létrehozása; a művelődési ház külső felújítása; közösségi terek fejlesztése; képzési-és konferencia központ megvalósítása.
Pezsgő szellemi és kulturális élet zajlik a faluban, melynek irányítója a művelődési ház, a teleház, az ifjúsági önkormányzat és a civil szervezetek. A hagyományok ápolása, az igazi értékek továbbvitele örömet okoz minden itt élőnek, és reményeink szerint a hozzánk látogatóknak egyaránt. Nagy szeretettel várjuk Röszkén, a Dél-alföld határ menti településén a hozzánk látogató családokat, közösségeket kiemelt rendezvényünkön a Nemzetközi Töltöttkáposzta-főző Verseny és a Röszkei Falunapok eseményein, melyek minden évben augusztus első hétvégéjén kerülnek megrendezésre. Kulturális és szórakoztató programok között válogathat, megtapasztalhatja hagyományos falusi vendégszeretetünket és egy hamisítatlan alföldi település életének részese lehet, aki Röszkére látogat!
A falvak és kistelepülések sajátja, hogy bezárkózik. Ezzel védi, de gyengíti is magát. Röszkét egyre többen ismerhetik meg, hiszen határmenti településként igen sok átutazó és turista érinti. Az új határátkelő átadásával és az autópálya megépülésével együtt ez a forgalom egyre nagyobb lesz. Megújuló falunk a régi és új lakóknak közös alkotása lesz.
Azok, akik a hamisítatlan alföldi települések hangulatát, csendjét, az emberek kedvességét és közvetlenségét szeretik, bátran ajánljuk, hogy töltsenek el egy pár napot nálunk!
 |