Vannak városok, melyek az emberiség története során egy cseppet sem veszítettek fontosságukból. Sanghaj éppen ilyen: mindig a középpontban volt.
A Kelet varázslatos világa sok utazót csábított már Kínába. Legtöbbjük hónapokat töltött el Ázsia szívében, rizsföldek között, a mozdulatlan idő ölelésében.
Sanghaj a tengerre épült, mégis hatalmas területen fekszik, mégis jól körülhatárolható belvárosa van, ahová az európai embernek mindenképpen érdemes elmennie.
|
A központi területek mind a Huangpu folyó mentén találhatók, ezek mind könnyedén bejárhatók gyalog, illetve taxival, amivel itt mindenki közlekedik és közel sem kerül annyiba, mint mondjuk itthon a Budáról átkocsikázni az Állatkertbe.
Ha valaki Sanghajban jár, ne hagyja ki a számunkra nehezen kimondható, Dongfang Minghzu azaz Keleti Gyöngy Televíziótorony névvel ellátott épületet, amely impozáns méreteivel amúgy is elég figyelemfelkeltő, és az egyik legmagasabb Ázsiában. Ez a sanghajiak büszkeségének kifejezője. A legkülönlegesebb látványt éjszaka nyújtja, amikor is űrhajóformáját jól kivilágítják, így már messziről megcsodálható. A torony gömbjei jelképezik a gyöngyöket, mivel Sanghaj a Kelet Gyöngyszeme. Ez Kína gazdasági központja, de a császári birodalomban is fontos kulturális és gazdasági kulcspozíciót töltött be. A Minghzu tetejéről 360-os kilátás nyílik a városra. Nem szabad kihagyni!
Persze, nem csak a tévétorony az, ami miatt el kell menni Kínába. Az utcákon sétálva az emberek hétköznapi élete is épp elég különlegességet tartogat. Érdemes betérni egy-két piacra, például a Zhonghua Xin Lu piacra. Mint a legtöbb szabadtéri piac Sanghajban ez is főképp ételeket, illetve zöldségeket és gyümölcsöket árusít. Egzotikus portékákban nincs hiány: vannak sólymok, Európában sosem látott halak, teknősök, számunkra nagyon idegenül ható békák, növények a bonsaioktól az orchideákig. És persze hol máshol is lehetne a legnagyobb hamisítvány piac, mintha nem itt? Sok más mellett Nikee és Guccii termékek minden méretben, Adios és Adaidas cikkek határtalan mennyiségben kaphatók.
Ha a piacról el akarunk jutni, mondjuk egy szentélybe vagy templomba, akkor közlekednünk kell. Ez nem annyira egyszerű Kínában. Nemcsak a tömeg miatt, hanem főképp annak viselkedése folytán. Néhány kivételtől eltekintve a tömegközlekedést szolgáló buszok igen kényelmetlenek, ráadásul igen ritkán járnak. Ezért hihetetlenül nehéz ülő vagy sok esetben álló helyet kapni, és még fizetniis kell: egy megálló fél jenbe kerül. Ennél azért sokkal civilizáltabb a taxi, amely nemcsak kényelmes, de minden sarkon fogható, hiszen rengeteg szaladgál belőlük a városban. A viteldíj 14,40 jennél kezdődik, és kilométerenként 1,60 jön még erre rá.
A Longhua Gu Si-t minden taxis ismeri, hiszen Sanghaj legnagyobb temploma. 40 méter magas és fantasztikus panorámával kecsegteti azokat, akik felkapaszkodnak a tetejére. Az épület már a 10. Század óta a város dísze, azóta már többször is újjáépítették. Éppen ezért lehetséges, hogy a templom falain belül még egy hotelt is találhatunk, ahol már 75 dollár alatt is kínálnak szállást éjszakára. A Longhua Hotel természetesen a kínai puritanizmusnak megfelelően épült, illetve belseje - 140 szoba, lakosztály és a 3 étterem - labirintusszerű folyosókompozíciót alkot, ami szintén tipikusan kínai jellegzetesség. Mindenképpen pozitív, hogy az európai utazó számára nem mindig emészthető helyi ételek mellett itt árusítanak nyugati táplálékot is, illetve buddhista vegetáriánus különlegességeket.
Az étkezéssel egyébként is vigyázni kell Kínában, hiszen elég fűszeresen és számunkra sokszor bizarr módon készítik el ételeiket. A Yanan Xi Lu és a Hanko Lu éttermekben minden sajátosságot kipróbálhatunk, ami a keleti konyhát illeti. A kiszolgálás remek, a szakács kitűnő és a választást segíti egy 11 oldalas angol-kínai-pinyin nyelvű menü. Ebben található például szeletelt sült kenyérdarabkák marhahússal, egészcsirke zöldhagymával, illetve ízletes disznóhús édesbab szószban kis palacsintákkal felszolgálva. Mindehhez persze nem lehet mást inni, mint kókusztejből készült frissítőt! Aztán jöhet az éjszakai élet, vagy egy újabb látványosságokkal teli nap Sanghajban.
Kellemes utazást kívánunk!
A cikkhez további képek is tartoznak! Klikk ide <<< |