 A Tisza árterének nyárfaerdeiből, füzeseiből és a közeli Fehér-tóról járnak vadászgatni a szürkegémek, bíbicek, kócsagok a régi vasúti híd, meg a 47-es út szögletében kialakult, kis mesterséges tólánchoz. Száraz években gulipán és széki lile fészkel az alig egyhektáros agyagos-vizes laposban. A költés rendszerint sikeres, csak ha esős nyarak járnak, pusztul el az "árvíztől" fészekaljuk. Itt, a híd lábánál, tábla állítja meg az utazót: a Gyevi kócsaghoz címzett szabadidőhajóhoz invitál a jelzés, a kék alapon fehér kiskócsag.
|
A hajdani híres vadmadár rajza emlékeztet a tiszai ősmocsarak gazdag élővilágára.
Lakatos Károly 1897-ben Szegeden megjelent "Természeti és vadászképek" című könyvében elsiratja a táj élővilágát. "Hová lett a régi kép, hová a csillámló vizek, suttogó nádasok, sárga s kék virágok tarka flórája innét? - kacsák, sneffek, gémek, sirályok százai, ezrei!" Szerencsére, szigetekként, kisebb-nagyobb, természetközeli élőhelyeken fönnmaradt a régi élővilág.
Algyőn előttünk szárnyalnak a Tisza fölött a hófehér selyemfátyolra emlékeztető kócsagok, bakcsók üldögélnek a halászok varsakaróin. Szürkegém száll saséri fészektelepe felé, dankasirályok és sárgalábú "tengeri" sirályok kémlelnek halebéd után.
Halászcsér viszi csőrében a kicsiny, vízháti keszeget, csókák csacsognak az ártéri füzesek odvainál. Kék-zöldszárnyú szitakötő lebeg a vízparton, s rájuk vadászik a közeli gyurgyalag-telep tarka-színes sárkányrepülős madara. Jégmadár surran élesen fütyülve a Tisza felett, s partifecskék etetik kiröpült kicsinyeiket a népes szúnyoghaddal. |
