Magánűrhajó kerülte meg a Földet. A Space-X cég terveinek megfelelően szerda délután elindult a Falcon hordozórakéta, rajta a még ember nélküli Dragon űrhajóval. Az alig több, mint 3 órás utazás alatt az űreszköz kétszer kerülte meg a Földet, majd a Csendes-óceánban landolt. Ez volt az első demonstrációja az új, ember szállítására is alkalmas rendszernek. |
A szerdára kitűzött start időpontja előtt 2 perc 48 másodperccel egy hibás riasztás miatt lefújták az indulást, de másodszor már nem volt semmi gond, és hazai idő szerint 16.43-kor felszállt a hordozórakéta. A start után 3 perc 15 másodperccel levált az első fokozat, majd üzembe állt a második, és 45 másodperccel később az orrkúp is elhagyta a hordozórakéta tetejét, majd a tízedik percben a Dragon űrhajó különvált a hordozórakétától. Az űrhajó sikeresen pályára állt a Föld körül.
A Dragon ember nélküli egysége csak belső akkumulátorait használta, napelemtábláit a következő tesztrepülés alkalmával nyitják majd ki. A küldetés során hajtóműveit és manőverező képességét tesztelték, az űreszköz 18 apró korrekciós hajtómű segítségével változtatta mozgását. A küldetés során a földi irányítók igyekeztek minél kevesebbet beavatkozni, a műveleteket az űrhajó számítógépére hagyták.
Az irányított légkörbe lépés fontos része a teszteknek, a mérnökök szerint az űrhajóval ideális meteorológiai viszonyok esetén, menetrendszerű üzemelés mellett néhány kilométeres pontossággal tudnak majd landolni. A tervezett két keringés végén az űrhajó hazai idő szerint 19.17-kor megkezdte a fékezést, majd belépett a felsőlégkörbe. Az ereszkedő kapszula 14 kilométer magasan nyitotta ki három kupolából álló ejtőernyőjét, végül 20.04-kor a Csendes-óceán előre kijelölt térségében landolt. Az első jelentések alapján a rendszer a várakozásoknak megfelelően üzemelt.
Az űrrepülőgépek nyugdíjazása után kulcsszerepet játszhat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységgel való ellátásában a Falcon hordozórakéta és a rajta startoló Dragon űrhajó. A program a NASA új irányvonalának része, amelynek keretében a magánszektort is bevonták az emberes űrrepülésbe. A Falcon-Dragon rendszer fejlesztése eddig 253 millió dollárba került, a következő időszakban pedig még 600 millió dollárt ruháznak be a teljes kifejlesztésbe. A rendszert üzemeltető Space-X cégnek 1,6 milliárd dollár értékű szerződése van a NASA-val az űrhajó 12 repülésére. Az űrrepülőgépek nyugdíjazása után ugyanis csak az orosz Szojuz-űrhajókkal lehet majd asztronautákat felszállítani, és ez személyenként 50 millió dollárba kerül. Az összesen hét fő szállítására képes Dragon űrhajó várhatóan 2011-től indulhat rendszeresen az űrállomásra.
 |