Az iskolai utazásokat szervező alapítvány internetes honlapja már nem működik, az ügyvezető igazgató mobilja nem elérhető. Mindezek hátterében a lap szerint drámai fordulat áll. Az Apor-iskola diákjai Győrből indultak volna a görög üdülőfaluba, Nei Poriba.
Még az őket szállító busz is megérkezett, amikor kiderült, hogy az utazást intéző alapítvány elnöke a befizetett pénzzel, több mint négymillió forinttal, eltűnt. A Győri Rendőrkapitányság csalás gyanúja miatt nyomoz. Az érintett szülőket, akik gyermekeik után 75 ezer forintot fizettek be az útra, eddig senki sem kártalanította. |