A témában kedden megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a feltételek a korábbiakhoz hasonlóak: önkormányzatok jelentkezhetnek a polgármester által aláírt levélben. A fődíj Magyarország képviselete a 2007. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyében (Entente Florale Europe), amelyet egy város és egy falu nyerhet el.
Dr. Kolber István, területfejlesztési és regionális fejlesztésért felelős miniszter kihangsúlyozta, hogy milyen nagy jelentősége van a mozgalomnak idegenforgalmi szempontból. Kunczéné Fellegi Katalin, a Virágos Magyarországért mozgalom fővédnöke a nemzetközi kapcsolatokról és az európai országok hasonló versenyeiben lezajló változásokról szólt.
A 12 európai ország részvételével zajló európai versenyben tavaly Makó ezüst, Ruzsa pedig bronz fokozatot ért el - tudta meg az MTI munkatársa Pollák Erikától, a mozgalommá terebélyesedett verseny fő szervezőjétől, akit a 2006 és 2008 közötti időszakra az európai szervezet alelnökévé választottak.
Az országos mellett ma már helyi - városi, megyei, régiós - versenyeket is rendeznek, amelyek évente mintegy kétmillió embert mozgósítanak Magyarországon környezetük kulturálttá, rendezetté tételére, virágokkal való feldíszítésére. A mozgalomnak minden évben vannak kiemelt témái, az idén a településekre bevezető utak gondozottsága, a gyom- és parlagfű- irtás.
Dr. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatóságának elnöke bejelentette, hogy a Nagy Ízutazás 2006 kampányban résztvevő éttermek számára külön versenyt hirdettek: régiónként egy, magas színvonalú környezetről tanúskodó étterem Rozmaring díjat kap majd.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2006-ban különdíjat ajánl föl egy-egy városnak, illetve falunak, amelyek kiemelkedő eredményt érnek el a szelektív hulladékgyűjtésben és az illegális szemétlerakó helyek felszámolásában. Különdíjakat ajánlott fel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Oktatási Minisztérium, a fővárosi polgármesteri hivatal és a Nemzeti Turizmus Zrt.
(MTI - Budapest) |