rss
  • Turista rekord New Yorkban

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    A turizmusért felelõs New York-i hatóságok elemzése szerint rekordszámú látogató érkezett Amerika többi részérõl (39 millió) és külföldrõl is (9,7 millió) egyaránt.

    Rekordszámú, összesen 48,7 millió turista érkezett New York-ba 2010-ben, több, mint az eddigi csúcsnak számító 47 millió fõ 2008-ban - közölte a város polgármestere, Michael Bloomberg.

    A bõvülés azt jelzi, hogy a 2009. évi visszaesés után tavaly már növekedési pályára állt New York vendéglátóipara. Az elõzõ évhez képest 7 százalékkal nõtt a vendégek száma. A turizmusért felelõs New York-i hatóságok elemzése szerint rekordszámú látogató érkezett Amerika többi részérõl (39 millió) és külföldrõl is (9,7 millió) egyaránt.

    A polgármester azt is elmondta, hogy 6.600 fõvel nõtt a vendéglátóiparban dolgozó száma, ami a város gazdaságának ötödik legnagyobb iparága mintegy 31 milliárd dolláros forgalommal. Rekordszámú, 25,7 millió vendégéjszakát értékesítettek a szállodák, a színházairól híres Broadway látogatottsága pedig 3,8 százalékkal nõtt az elõzõ évhez képest.

    "A vendéglátóiparunk erõs teljesítménye az egyik ok, amiért New York-ra kevésbé hatott a gazdasági visszaesés, és az egyik ok, amiért gyorsabban növekszünk, mint más városok" - mondta Bloomberg. A 2010. évi adat magasabb a városvezetés által várt 47,5 millió fõnél. A hivatal három évvel ezelõtt azt a célkitûzést fogalmazta meg, hogy 2012-re 50 milliót érje el a városba érkezõ vendégek száma.


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • 40 ezer látogató a Mûemléki Világnapon 2010-ben

    2010. április 17-én és 18-án, a Mûemléki Világnap hétvégéjén az ország több mint 200 különleges mûemléke, kiállítóhelye nyitotta meg kapuit ismét – díjmentesen vagy kedvezményes, 110 forintos belépõjegy vásárlásával – a látogatók elõtt.

  • Idegenforgalmi és ökoturisztikai központot terveznek Nagypáliban

    A természetközelséget és a falu-, az egészség- és az élményturizmust hivatott csomaggá formálni, s az ennek megfelelő vendégkört szervezni az észak-zalai Nagypáli községben 2010-re létrehozandó idegenforgalmi és ökoturisztikai központ - tájékoztatott a település polgármestere.

  • A turistautak jelzései Magyarországon

    A turistautak jelzéseit a terepen fák törzsére, oszlopokra, nyílt terepen kövekre, karókra festik a szervezett természetjárók. A jelzések 120 x 100 milliméteres fehér alapra, négyféle színben készülhetnek, ezek fontossági sorrendben: kék (K), piros (P), sárga (S) és zöld (Z).

  • SzólóDuó 2007 Fesztivál nyerteseinek estje

    Nemzeti Táncszínház, 2007. május 9., 19h - Egy fórum, ahol minden legalább annyira jó egyedül, mint párban. Egyetlen estén, egy csokorban láthatóak most a január közepén megrendezett 8. Szóló Tánc és 6. Duó Tánc Nemzetközi Fesztivál díjazottjai.

  • Nudista stand is lesz az Utazás kiállításon

    Elsõ alkalommal vesznek részt külön standdal a március 29-én nyíló Utazás 2007 kiállításon a ruhátlan napozás, strandolás szerelmesei és a nudista kempingek üzemeltetõi, a NAMASZ (Naturisták Magyarországi Szövetsége) szervezésében.

  • Folytatódik a Jet2.com új járatának promóciója

    A Magyar Turizmus Zrt. és a Jet2.com légitársaság közös, az áprilisban induló Edinburgh-Budapest járat promóciójának részeként március 10-tõl figyelemfelkeltõ autóbuszok járnak Skóciában. Az Edinburghben közlekedõ városi és elõvárosi jármûvek oldalán elhelyezett plakátok Budapestre mint új turisztikai úti célra csalogatják az utazókat.

  • Egyre több magyar utazik a tengerentúlra

    Budapest - A magyarok körében a legkedveltebb tengerentúli célállomások New York, San Francisco, Philadelphia, Toronto és Seattle, ugyanakkor egzotikusabb vidékekre, például Mauritiusra és Hongkongba is egyre többen utaznak.

    A British Airways április és szeptember közötti jegyeladási statisztikái is ezt tükrözik: például Hongkongba hét, Johannesburgba 17, Mauritiusra 35 százalékkal többen utaztak, Atlantába pedig kétszer annyi jegyet adtak el, mint az elõzõ év azonos idõszakában.

  • No Motor Rally: játék és természetjárás mindenkinek!

    Második alkalommal kerül megrendezésre a Bakonyban a No Motor Rally. A festõi szépségû Magas-Bakony települése, Csesznek május 1-3. között játékkal egybekötött természetjárásra és vendégeskedésre hívja a természetet, a nyugalmat, a festõi tájat, a falusi környezetet, a baráti hangulatot kedvelõket.

  • Nyári fesztivál 2007

    Mosonmagyaróvár, 2007. augusztus 10 - 20. - Régen kirándultunk Mosonmagyaróvár felé, pedig a nyár ott is dübörög, sõt mi több, annyira mozgalmas, hogy most indul a Nyári Fesztivál. A teljesség igénye nélkül, lássuk mi szép és jó vár a mosonmagyaróváriakra és persze az odalátogatókra.

  • 5 millió ember metrózik Magyarországgal Párizsban

    A Magyar Turizmus Zrt. 2007. június 12. és 18. között plakátkampány keretében népszerûsíti Magyarországot a párizsi metró területén. Az akció során összesen 620 darab 4 x 1,5 méter méretû óriásplakát hívja fel a figyelmet a magyarországi utazási lehetõségekre a metróhálózat folyosóin.

  • Egészség Nap wellness- és gyógyturisztikai ajánlatokkal

    2006. október 8-án, vasárnap az egészséges életmód iránt érdeklõdõket várják a Lánchíd pesti hídfõjénél, a Magyar Tudományos Akadémia elõtt, egy egész napos rendezvényre. Az Egészség Napon 11 órától lehetõség lesz ingyenes szûrõvizsgálatokon való részvételre.

  • SZIN – ötven forint egy koncert

    A Szegedi Ifjúsági Napok nemcsak a hazai fesztiválpaletta legnagyobb hagyományokra visszatekintõ rendezvénye, de a legkifizetõdõbb nyári buli is egyben. Annak, aki elõvételben vesz jegyet a SZIN-re, mindössze 50 forintba kerül majd egy koncert.

  • Az internet népszerû az utazások szervezésénél

    A könyv, a CD és a DVD után a magyarok a legszívesebben repülõjegyet vásárolnak az interneten egy friss felmérés szerint. A megkérdezettek 88 százaléka ma már a világhálón tájékozódik egy-egy utazás elõtt és csaknem minden második utazó a szállást is online foglalja le.

  • Francia utcabál és kirakodóvásár

    Budapest, Bem rakpart, 2007. július 14 - 15. - Július 14-e a franciák nemzeti ünnepe: 1789-ben ezen a napon foglalta el a forradalmi tömeg a bevehetetlennek hitt börtönt, a Bastille-t.

  • Lopásgátló címkékkel ellátott törülközõk a brit szállodákban

    A címkék rádióhullámokat bocsátanak ki és "riadót fújnak", ha kikerülnek a szálloda épületébõl - akárcsak a boltokban a portékák. Hasonlóan lopásgátoltak lesznek a fürdõköntösök és egyéb "kelendõ" tárgyak.

  • Ötnyelvû egészségügyi szótár külföldre utazóknak

    Elvesztettem hirtelen az eszméletemet, hasmenésem van, cukorbeteg vagyok, babát várok, adjon egy fájdalomcsillapítót - ehhez hasonló mondatok szerepelnek angolul, németül, franciául, olaszul és spanyolul egy, a gyógyszertárakban beszerezhetõ ingyenes kiadványban.

    Az egyik legnagyobb gyógyszerforgalmazó és termeltetõ cég magyarországi leányvállalata az idén is kibocsátotta ezt a kis szótárt, amelyet érdemes zsebre tenni, ha valaki elutazik, fõleg távoli tájakra.

  • Quimby teátrum

    A hazai zenei porond egyik legfontosabb zenekara, a Quimby együttes, átgondolva a színház és zene karöltésének lehetõségeit, koncertmûsorukból kifejezetten a színházi közeghez illeszkedõ, koreografált zenei performanszt dolgozott ki, amelyet már több alkalommal mutattak be nagy sikerrel és teltház elõtt, s mellyel február végén indulnak országos körútra.

  • IX. Falunap és Gombóta Fesztivál

    Sáránd, Sportpálya, 2007. július 7. szombat - A 2007. évi Sárándi Falunap programja is hasonló lesz az elõzõ évihez. A nap a fogatok felvonulásával indul, mint tavaly, majd a Sportpályán ünnepélyes megnyitóval veszi hivatalosan is kezdetét a rendezvény.

  • Kalandozások a zöldturizmus évében

    2007. március 24-én, szombaton a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Természetbarát Szövetség és a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület Kincskereső Játékra hív mindenkit, aki kalandos formában szeretne megismerkedni Magyarország természeti kincseivel.

  • A turizmusranglistán Magyarország a 40. helyen áll

    Kovács Miklós eddigi megbízott turisztikai szakállamtitkár nyerte a posztra kiírt pályázatot - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Kovács Miklós azt mondta, hogy legfõbb feladatának a turizmustörvény normaszövegének megalkotását és a marketingre fordított pénzek felhasználásának hatékonyabbá tételét tekinti. A turizmustörvény tervezetét jelenleg a tárcák véleményezik - mondta a szakállamtitkár.

  • Bõvül Siófok kínálata

    A déli part fõvárosa számos fejlesztéssel növeli tovább vonzerejét. A Galerius Fürdõ újonnan kialakított szauna világát és élményelemekkel gazdagított kültéri medencéjét az év utolsó napjaiban vehették birtokba a vendégek.

  • Újra fogad vendégeket a Savoy Hotel London

    Három évig tartó, 220 millió fontba kerülõ felújítás után vasárnap újra megnyitotta kapuit London legendás szállodája, a Savoy Hotel.

  • Disco Express

    Az egyetlen magyar glam rock zenekar 1996-ban alakult Miskolcon. A '90-es évek közepén mikor a dallamos rockzenét már sokan eltemették, (köszönhetõen az alternatív rock és a dance floor felvirágzásának) a gyászolás helyett õk inkább megpróbálták kiásni sírjából.

  • Magyarország olcsó úticél

    Az Expedia, a világ egyik legnagyobb utazási magazinja Magyarországot ajánlja az ausztrál utazóknak. Hazánk kapta ugyanis a legjobb helyezést a magazin átváltási indexe alapján összeállított rangsorban.

  • Szépasszonyvölgyi Húsvét

    Eger, Szépasszony-völgy - március 23. - Az Egri Tavaszi Fesztivál programjaként rendezik meg a csodálatos Szépasszony-völgyben a húsvéti mulatságot, mely 13 órakor egy szerekers felvonulással indul.

  • Nőttön NŐ

    Néha nő vagyok. Néha androgün. Ufó is szoktam lenni. Legtöbbször azonban emberként kószálok a világban.

  • Koncz Zsuzsa koncert

    2007. április 18. 19:00 - A sokak szemében kortalannak tûnõ, bájos énekesnõ már a ’60-as évektõl meghatározó alakja zenei életünknek. Énekelt az Omegával, az Illés zenekarral, majd a Metro-val is.

  • George Michael koncert

    George Michael 2006 őszén nemcsak a Twenty Five válogatásalbummal és klipgyűjtemény-DVD-vel ünnepelte zenészkarrierje negyedszázados jubileumát, de azzal is, hogy másfél évtized kihagyás után újra turnézni kezdett. A görög származású brit dalszerző-énekes 25 Live című koncertsorozatának 2007-es szakasza éppen Budapesten indul.

  • Minden kiadvány és szõlõlé elfogyott

    Nagy sikert aratott a Nyitott Pince Napok népszerûsítését szolgáló akció, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. „Fogyasszuk a tavalyit, hogy taposhassuk az ideit!” szlogennel szervezett 2007. május 18-án, Budapesten.

  • Dr. Bubó

    Papp László Budapest Sportaréna, 2007. június 15-16. 19h - „Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor/Diktál a beteg, írja a doktor.” Amikor Romhányi (a rímhányó) József közel harminc évvel ezelõtt megírta a jól ismert versikét, még csak remélhette, hogy beszél majd az utókor dr. Bubóról, de ma már tudjuk, és a legkisebbek is tudják, hogy a pápaszemes doki valóban halhatatlan, ám semmiképp sem hallhatatlan, mert mostantól nemcsak a tévében vagy DVD-n csendülnek majd fel a jól ismert sorok, hanem a színpadon is.