rss
  • Változtak a vasúti közlekedés szabályai

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    Változtak a vasúti közlekedés szabályaiAz elektronikus jegy az utazás megkezdése előtt nem váltható vissza és aki ilyen, elektronikus jeggyel utazva a célállomás előtt lemond a továbbutazásról, nem kapja vissza a menetdíj különbözetet - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely vasárnap lépett hatályba és a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg. Új szabály az is, ha a vasúttársaság a menetrendben jelzi azt, hogy a vonat kalauz nélkül közlekedik, s akkor arra csak előre váltott menetjeggyel lehet felszállni. A rendelet definiálja az elektronikus jegyet is.

    Az elektronikus jegy, a vonatkozó EK rendeletben előírtak szerint, az elektronikus adathordozóra kiállított menetjegy, illetve az otthon nyomtatott jegy is, amely "olyan elektronikus jegy, amely nem a vasúti társaság által biztosított jegypapírra kerül kinyomtatásra".

    Minimálisan változik a vonat kiesése, illetve késése esetén az utasnak fizetendő kártérítés szabálya is. A kártérítés alapja továbbra is az egy útra szóló menetjegy ára. Kimaradás esetén a 15-szörös szorzó tovább él, ennyivel kell felszorozni a jegy árát. A késésnél jelenleg csak 30 perc felett kell fizetnie a vasúttársaságnak, mégpedig a jegyár ötszörösét. A jövőben 5 percet meg nem haladó késés esetén a szorzó egy, 5 és 30 perc közötti késés esetén pedig három.

    Szintén új szabály, hogy ha a kártérítés nem haladja meg az ezer forintot, abban az esetben akkor köteles fizetni a vasúttársaság, ha ezt az üzletszabályzatában vállalja.


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A Toy Dolls SZIN-re lép

    Tovább erõsödik a Szegedi Ifjúsági Napok nemzetközi felhozatala. A korábban bejelentett sztárok - Transglobal Underground, The Tarantinos, Adam Freeland, Covenant, Tom Novy, Jerry Rospero – mellett fellép majd a klasszikus punk-periódus utáni idõszak egyik legismertebb, legnépszerûbb zenekara, a Toy Dolls és a fanfárzenét játszó francia Les Touffes Krétiennes. A SZIN aTisza parti város Újszegedi Partfürdõjén, augusztus 23-24-25-26-án várja látogatóit.

  • Kutyastrand az Adrián

    Utazási ajánlatok

    Nem kell többé megválni, még a nyaralás idejére sem a házi kedvenctõl, mert az Adrián, Krk szigeten megnyílt az elsõ kutyastrand.

  • Több külföldi érkezett tavaly

    A múlt évben Magyarországra 39,4 millió külföldi látogató érkezett, 3 százalékkal több, mint az elõzõ évben, a magyarok 17,3 millió alkalommal utaztak külföldre, ami 4 százalékkal haladta meg a 2006. évi külföldi utazásokat - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

  • Öltözködési és viselkedési szabályzat Capri szigetén

    Capri - Akár 250 eurós büntetésre is számíthat az a turista, aki meztelen felsõtesttel közlekedik Capri közterein.

    Ez a bírság a legmagasabb összeg, amelyet a helyi közterület-felügyelõk kiszabhatnak azokra a látogatókra, akik nem tartják be az új városi "viselkedési szabályzatot".

  • Féláron vonatozhatunk az Utazásra

    A Hungexpo területén március 1-2-án rendezik az Utazás kiállítást, a látogatóknak a MÁV Start Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely állomásról a Budapest Nyugati, Keleti és Déli pályaudvarra, közölte a vasúttársaság.

  • A legjobb fedélzeti étkek

    Az Alitalia elnyerte a "Legjobb Légitársasági Konyha" díjat.

  • A turizmus fekete lyuka: Budapest

    Legalábbis Bojár Iván András, volt városarculati tanácsnok szerint, aki hosszas vitairatban fejti ki a turizmust is befolyásoló városfejlesztés irányait.

  • Észak-Korea a turizmusban bízik

    Észak-Korea a turisztikai létesítmények mûködtetésében látja a következõ évtized sikerét. Az ország nemcsak az államháztartás egyensúlyát, de valamicske hasznot is remél a régiófejlesztésektõl és turisztikai komplexumok, szállodák létesítésébõl, illetve a már meglévõk korszerûsítésébõl.

  • Elindult a nevezés a Nokia Mobiltelefon Filmfesztiválra

    Július 15-tõl, lehet nevezni a Nokia NSeries támogatásával megrendezett elsõ magyarországi mobilfilmfesztiválra. Két témakörben lehet filmeket nevezni.

  • Héderváry Kastélyszálló mutatkozott be Svárjcban

    A Svájcban megjelenõ Hotelrevue turisztikai magazin ezúttal Európa kastélyszállóira hívja fel a közel 12 ezer olvasójának figyelmét – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Magyar Turizmus Zrt. németországi-svájci külképviselete.

  • A „Turizmus mindenkié”- elsõ akadálymentes tanulmányút Magyarországon

    A Magyar Turizmus Zrt. és a magyar-dán tulajdonú Skagerrak Tours együttmûködésének köszönhetõen került megrendezésre az elsõ „Turizmus mindenkié” akadálymentes tanulmányút Magyarországon.

  • Védõoltások utazás elõtt

    Még a világ leglátványosabb helyei is kórságok otthonául szolgálnak. Sárgaláz, malária, gyermekbénulás csaphat le a gyanútlan turistára. Ellene csak úgy lehet védekezni, hogy jóval az utazás elõtt tájékozódsz az úti cél felõl. Tudd meg, hogy milyen védõoltásokra és egészségügyi óvintézkedésekre lesz szükséged, mielõtt odamész!

  • Nosztalgiázik a BKV

    Különleges utazásra hívja a BKV a régi jármûvek szerelmeseit: a nyár folyamán minden szombat délután favázas nosztalgia villamosokból, korhû ruhába öltözött kalauz kíséretében csodálhatják a budai panorámát.

  • Bartók kiállítás a Szegedi Nemzeti Színházban

    2006. november 10-ig tekinthetõ meg a nagyszínházban (elõadásnapokon 18-19 óra között) Bartók Béla színpadi mûveit bemutató kiállítás.

  • Nem utazik a fél világ

    Összesen 15 európai ország (köztük hazánk) és az Egyesült Államok lakosságának utazási szokását vizsgáló - több mint 16 ezer érintett bevonásával végzett - kutatás eredményeit publikálták a napokban, az eredmény pedig azt mutatja: az utazási kedvet tekintve még nincs vége a válságnak.

  • Nyit Magyarország felé az indiai utazási piac

    Mint arról korábban hírt adtunk, a Visegrádi Négyek turisztikai együttmûködésének keretében augusztus végén a tagországok iránt érdeklõdõ és programozni kívánó indiai utazási irodák képviselõi fedezték fel Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett Magyarország turisztikai kínálatát.

  • Véget ért az Utazunk.com nyereményjátéka

    Játékra hívtuk olvasóinkat, aminek a tétje nem volt kicsi, hiszen értékes utazási csekkeket osztottunk a NECKERMANN jóvoltából.

    Érkezett is az online totóra több száz helyes megoldás, amelyekbõl kisorsoltuk a szerencsés nyerteseket:

  • Lehúzzák a repülõ utasokat!

    Elég sok, nem kevés pénzért, különösen a fapadosok esetében - derül ki a német autóklub, az ADAC felmérésbõl.

  • Anthony Burgess: Mechanikus narancs

    Alex, fiatalkorú huligánbanda vezetõje. Életének mozgatórugói a klasszikus zene és a céltalan brutalitás. Az elkerülhetetlen lebukás után gyilkosságért börtönbe kerül. Egy új pszichoterápiás kondicionálással elérik, hogy Alex iszonyodni kezdjen az erõszaktól.

  • MAI CASCO Futball Grand Prix

    A Heim Pál Gyermekkórházban megtartott sajtótájékoztatón a Forma 1-es versenyzõk nevében Baumgartner Zsolt mutatta be az elsõ 660 Ft-os jegyet, mely az augusztus 2-án a Puskás Stadionban esedékes mérkõzésre érvényes.

  • Van esély a vízummentesség megszerzésére

    A magyar állampolgárokra vonatkozó amerikai beutazási vízum eltörlésének ügye célegyenesbe látszik érkezni. A közelmúltban az USA Budapestre akkreditált nagykövete biztosra vette, hogy Magyarország megkapja a vízummentességet az új amerikai szabályozás alapján, értesült a Napi Gazdaság.

  • Utazáshoz szükséges gyógyszerek

    A nyár az utazások idõszaka, de bizony ilyenkor sem szabad otthon hagyni a megfelelõ gyógyszereket!

  • Gyalog Afrikába a VB-re

    Szasa Jovics április 6-án indult el Belgrádból Fokvárosba gyalogszerrel. Utazásra nincs pénze, Afrika pedig biztosan izgalmas gyalogosként – nyilatkozta útja elõtt a szerb médiának. A lapoknak megígérte, hogy rendszeresen jelentkezik Afrikából, de legalábbis dokumentálja az útját, hogy címlapsztori lehessen belõle, miután odaér, ám sokáig nem hallatott magáról.

  • Mélyvíz Fesztivál

    Július 27. és 29. között kerül megrendezésre az ócsárdi mélyvíz fesztivál, ahol a pécsi titánok, a 30Y csapata is tiszteletét teszi és szívbõl ajánlják azoknak...

  • Az Egyesült Arab Emirátusok lakóinak utazási szokásai

    A válságban sem mondanak le utazásaikról az Egyesült Arab Emirátusok lakói – derül ki a Visa által végzett felmérésbõl.

  • Sziget 2006: ismét pörög a kívánsággép!

    Ismét beindul a Sziget kívánsággépe a rendezvény hivatalos weboldalán. A szervezõk ide várják a rajongók javaslatait arra, hogy a külföldi sztárok közül kik kapjanak meghívást a 2006 augusztus 9-16. között zajló Sziget Fesztiválra.

  • Minden Montenegróról az 1300-as telefonszámon

    A turisták, köztük a magyarok is a Montenegróban a most bevezetett 1300-as a telefonszámon a nap 24 órájában minden, a nyaralás idején szükséges információt megkaphatnak az országról.

  • Több száz utazási szakember Magyarországon

    Európa egyik legnagyobb utazásszervező cége, a Novasol Budapestet választotta 2007. évi katalógusbemutatója helyszínéül. 2007. március 2. és 4. között közel 300, Európa számos országát képviselő utazási szakember vesz részt az eseményen.

  • Bõvül Siófok kínálata

    A déli part fõvárosa számos fejlesztéssel növeli tovább vonzerejét. A Galerius Fürdõ újonnan kialakított szauna világát és élményelemekkel gazdagított kültéri medencéjét az év utolsó napjaiban vehették birtokba a vendégek.

  • Olasz tippek kispénzû turistáknak

    A legtöbb turista naponta 93-180 eurót költ el, ha olyan olasz tengerparti városokban nyaral, mint például Rimini, Nápoly, Bari vagy Róma, ám a költségek lényegesen mérsékelhetõk, ha betartjuk a Codici olasz fogyasztóvédelmi egyesület jótanácsait.