Nagyszínpad
A Thom Yorke gitáros-énekes vezette angol, oxfordi Radiohead a mai zenei színtér - és az elmúlt 15 év - egyik legfontosabb, legnagyobb hatású zenekara, legalább annyira megkerülhetetlen jelenség, mint a Pink Floyd volt a 70-es években vagy a U2 a '80-as évek végén, a '90-es évek elején. Lemezei rendre ott tanyáznak a "minden idõk legjobb albumai"-listák élmezõnyében. Az öttagú együttes az 1995-ös Bends és az 1997-es OK Computer albumokkal átrajzolta a modern gitárzene szabálykönyvét, azóta a rockzenei sajtó gyakran használja a "Radiohead-iskola"-kifejezést a hasonló hangzású gitárpop-bandák jellemzésére. A Radiohead ezen albumai nélkül nem lenne Coldplay, Travis vagy Keane. A Radiohead aztán példát mutatott invencióból, kísérletezésbõl és bátorságból is, hiszen a Kid A címû 2000-es és a 2001-es Amnesiac címû lemezekkel sutba dobta a tuti formulát és kísérletezõ, elektronikus zsánerû dalokkal jött ki. Mindenkit meghökkentett, de sikere töretlen maradt. A legutóbbi, Hail To The Thief címû lemez - melynek címét Yorke-ék egy Bush-ellenes amerikai gúnyköszöntéstõl kölcsönözték - a zenekar gitárzenei és experimentális világának keresztezése, ugyancsak mestermunka és ugyancsak nagy hatású album - mellesleg ugyancsak világsiker. A Radiohead mindemellett nem "csupán" izgalmas rockzenekar. A muzsikusok - fõként az "izgága" Thom Yorke - rendszeresen nyilvánítanak véleményt sikamlós közéleti, közérzeti kérdésekben - legyen az a környezetvédelem, a média vagy a Blair-adminisztráció Irak-politikája. A Radiohead új lemeze idén várható.
A képzõmûvészeti fõiskolásokból alakult skót Franz Ferdinandot a tavalyi emlékezetes Sziget-koncert után talán már nem kell bemutatni a hazai közönségnek. Alex Kapranosék a Sziget Nagyszínpadán nagyjából mindent megmutattak abból, hogy miért éppen ez a zenekar az elmúlt évek angliai gitárzenés posztpunk/new wave-revivaljének legfontosabb és legsikeresebb formációja.
A 2004-es év egyik legjobb debütáló lemeze a Scissor Sistershez fûzõdik, mely a New York-i art-pop szcénából robbant a világba. A zenekar mindent ötvözött, amit a bároktól a stadionokig, a diszkókig, a rádiókig és a tévékig elfogadható: izgalmas, vicces, frivol, szexi, táncos, slágeres. A Scissor Sisters kifinomult lemeze zseniálisan utalt hol a Bee Geesre, hol a Frankie Goes To Hollywoodra, hol Elton Johnra, hol David Bowie-ra, hol a Queenre, hol Jimmy Somerville-re, hol Pink Floydot dolgoztak át -Comfortably Numb - úgy, hogy közben olyan megaslágereket gyártottak, mint a Laura, a Take Your Mama Out, vagy a Filthy Gorgeous. A Jake Shears, Babydaddy multiinstrumentalista, Ana Matronic vokalistanõ, a gitáros Del Marquis és a dobos Paddy Boom alkotta zenekar eddig olyan nevekkel turnézott, mint a B-52's, vagy a Duran Duran, és a tavalyi Live8 segélykoncert egyik legizgalmasabb fellépése is az õ nevükhöz fûzõdik. Egyszer már majdnem ellátogattak a Szigetre, akkor le kellett mondaniuk, most azonban övék a Sziget 2006 nagyszínpada
A Placebo - David Bowie egyik kedvenc együttese - az elmúlt egy-másfél évtized egyik kulcsfontosságú gitárzenekara, mely izgalmas és expresszív, ugyanakkor élvezetes és slágeres zenéjében olyan hagyományokat ötvöz sajátosan, mint a Pixies-, Nirvana- vagy Sonic Youth-féle odalépõs, amerikai gitárzene, a '70-es évek Bowie-s, T Rex-es glamrockja, vagy a mai elektronikus tánczene. A Népstadion közönsége rövid ízelítõt kaphat ugyan zenéjükbõl a Depeche Mode elõzenekaraként, de igazi nagy koncerttel a Szigeten rukkolnak majd elõ.
A Nagyszínpad - az esti sztárjai mellett - a korábbi idõsávokban is remek felhozatalt kínál:
Az idén április 24-én megjelent One Cure Fits All címû album egy megújult, ismét a legjobb formáját hozó Therapy?-t mutat be, mely zenekar 1989-es megalakulása óta volt már fenn, volt már lenn, ám feltámadása bizonyítja, a rockzenében semmi sem lehetetlen.
Hihetetlen, de a tavalyi meglepetés Skinny Puppy után egy újabb zenekar, a Ministry érkezik abból a szcénából, amely a nyolcvanas-kilencvenes években megalapozta az elektro-indusztriált - ha lehet így nevezni ezt a dübörgõ elektronikus alapokra, zajokra samplerekre, szintetizátorokra, torzított énekre feszülõ, gitárokat sem kikerülõ mûfajt.
A belga dEUS a kontinentális Európa egyik legizgalmasabb gitárzenekara. A képzõmûvészekbõl alakult együttes muzsikája nagy olvasztótégely, benne békésen, és ami fontosabb, izgalmas szintézisben fér meg a free jazz, a new wave, a noise rock, az avantgard rock, a folk-rock és még oly sok minden más.
A finn Rasmus évek óta az egyik legnagyobb tinisztár-zenekar a skandináv pop-metál-dark szekcióból - amolyan HIM-utód, címlap-kompatibilis frontemberrel, kellõ mértékû ifjúsági depresszióval, kellõ mennyiségû fülbemászó dallammal, továbbá az érzékenység és a rockos hevület hatásos arányával.
A kilencvenes évek elején alakult holland The Gathering a kontinentális rockszíntér egyik legnépszerûbb együttese, a darkos, szimfónikus metálzene híveinek egyik igazi szívszerelme - nem kevéssé a zenekar szuggesztív frontleánya, Anneke Van Giersbergen miatt.
Jovanotti néhány évvel ezelõtt már meghódította a Sziget közönségét és abban az évben a legjobb nagyszínpados koncertet produkálta. Nem hibázhatunk nagyot, ha úgy tippeljük: a rap, a rock, a reggae, a funky és a bella canzone elemeit muzsikájában bájosan keverõ, minden bizonnyal ismét bõ kiszerelésû zenekar élén érkezõ Jovanotti - aki legutóbb albumát 2005-ben adta ki Buon Sangue címmel - ismét közönségkedvenc lesz.
Guru's Jazzmataz a kortárs hipohopszíntér egyik emblematikus figurája, akinek eredeti nevét, Keith Elam, senki nem ismeri, de a Guru névre rögtön arra az azonnal felismerhetõ zenére és szövegelésre asszociálnak, amely sajátja. Guru neve és munkássága a rap-hiphoppal és a dzsesszel forrt össze, és amely elõször 1993-as Jazzmataz Vol.1. lemezén öltött egy igen határozott, karizmatikus képet a nyolcvanas évek végén a Gang Starr hiphopzenekarban eltöltött sikeres évek után.
A Seeed már bizonyította, hogy Németországban játsszák a kontinens legjobb reggae-muzsikáját. Most bebizonyítjuk, hogy a szintén német Gentleman legalább ennyire izgalmas (sõt) és ringató, egy journey to Jah, ahogy website-ját nevezi. A kölni származású fiatalember, akit a polgári életben Otto Tillmannak hívnak, folyamatosan turnézik keresztül és kasul az EU-ban - és azon is túl -, Bounty Killer-, Capleton-ihlette, dancehall elemekkel tarkított roots reggae-muzsikájával, hogy augusztusban elérkezzen a Szigetre.
A Beatstakes jelenleg Németország egyik legkelendõbb popárucikke, akik a Ruhr-vidéktõl Hamburgon át Münchenig sportcsarnokokat is megtöltenek már. Az 1996-ban mindössze tizedik koncertjét a Sex Pistols elõtt játszó, a nemrég a legendás punkkiadótól, az Epitaph Recordstól a Warner testvérekhez átszerzõdött, immár tíz éves Beatsteaks kedves, sármos arcokból áll, akik egyaránt bejönnek punkoknak és csajoknak - akik a punk mellett tökéletesen elsajátították a dalszerzés szabályait, mellesleg elsõrangú entertainerek.
Pannon Világzenei Nagyszínpad
A világzenei helyszín - mely évek óta megbízhatóan a mûfaj legjobb képviselõit vonultatja fel - történetében tavaly lezárult egy korszak. Immár elmondható: nincs olyan kirívó jelentõségû, legendás elõadója a mûfajnak, aki ne lépett volna fel hazánkban. (Dissidenten, Bonga, Madredeus, Khaled, Femi Kuti, Hedningarna, Orchestra Baobab, Misty In Roots, Salif Keita, Youssou N'Dour, Toto La Momposina, Rimitti - csupán néhány nagy név azok közül, akiket a Világzenei Nagyszínpad mutatott be elsõ alkalommal Magyarországon.)
2005-ig a következõ "három lábon" állt a koncepció: egyrészt behozni a világzenei koncertszervezés jó évtizedes lemaradását, másrészt évrõl évre elérhetõvé tenni a méltán közkedvelt csillagokat, végül pedig bemutatni a legújabban jelentkezett reménységeket. Mégpedig a legszélesebb stiláris és földrajzi körbõl válogatva; és szem elõtt tartva azt a felelõsséget is, amit a hazai, illetve a kelet-európai színtérrel kapcsolatban érezni kell.
2006-tól "két lábon" - ha úgy tetszik, a "másodikon" és a "harmadikon" - áll a helyszín. Természetesen továbbra is törekedtek a szervezõk arra, hogy a mûfaj legjelentõsebb - és Magyarországon ritkán látható - sztárjait felléptessék, de "lemaradásról" és "behozásról" szerencsére már nem kell beszélnünk. Elmondhatjuk persze, hogy a 2006-os program is elõrukkol néhány nagy sztár magyarországi debütálásával - lásd a perui Susana Bacát, a kanadai (kelta) La Bottine Souriantét, a mali korakirály Toumani Diabatét vagy a mexikói Lila Downst - de hozzá kell tenni: ezek a nevek szélesebb körben sajnos nem feltétlenül ismertek Magyarországon.
No de bármiképp is, a "közkedvelt csillagokkal" azért ragyogóan áll a helyszín kínálata. Sõt: Robert Plant vadonatúj zenekarával, a Strange Sensationnel most mutatkozik be Magyarországon. Az algériai rai-herceg Cheb Mami utoljára több mint tíz éve járt nálunk, a kameruni Manu Dibango - aki most a nápolyi Enzo Avitabile vendége lesz - még sosem. Ami pedig a világzenei színpadra visszatérõket illeti: az egyiptomi-angol díva, Natacha Atlas, a nigériai afro-beat hagyományát tûzben tartó Femi Kuti, a szerb Boban Markovic rezesbandája, a kelta-afrikai Afro Celt Sound System, az olasz Spakka-Neapolis 55, a szerb-horvát Goran Bregovic és az amerikai klezmerklarinétos David Krakauer mind-mind rendkívül jelentõs és nálunk is kimondottan népszerû mûvész vagy zenekar.
Az utóbbi években feltûntekre éppilyen büszkék lehetünk. A Reunion-szigetekrõl érkezõ Danyel Waro ütõs-transza valódi unikum, de az indiai-angol Susheela Raman, az orosz Leningrad a maga brutális ska-punkjával, a francia-arab Les Boukakes és Orange Blossom, a lengyel Zakopower, a német bohém-akusztikus 17 Hippies vagy az elefántcsontparti roots reggae-t játszó Tiken Jah Fakoly közül bárki magában rejti annak az ígéretét, hogy a színpad egyik leginkább feledhetetlen programja legyen.
S persze nem kevésbé fontosak a hazai fellépõk! A Vágtázó Csodaszarvas a Vágtázó Halottkémek hagyományát öltözteti folkos-akusztikus köntösbe, A Pannonia Allstars Ska Orchestra a legjelesebb magyar ska-együttesként öregbíti hazánk jó hírét, a ragyogó Palya Bea méltán a legkeresettebb fiatal énekesnõnk. A Besh o droM balkáni tüze hetedik éve elmaradhatatlan a világzenei nagyszínpadtól, s az utóbbi években páratlan formát mutat a keleti és balkáni folklórt az archaikus magyar népzenével ötvözõ Makám is, nem beszélve a legnépesebb rajongótáborral rendelkezõ, ám a Pannon Világzenei Nagyszínpadra színpadra elsõ alkalommal lépõ felvidéki Ghymesrõl.
WAN2 Színpad
Az alapfelállásában hattagú, élõben további muzsikusokkal kibõvülõ holland Relax érdekes zenei keverék és beindító koncertzenekar: hiphopot nyom élõben, klasszikus rockzenei felállásban, lemezjátszóval és sok vokállal. Az együttes egy punkzenekar romjain alakult 1998-ban, már a megalakulás évében megnyert egy országos tehetségkutatót, egy évvel késõbb pedig már kiadta elsõ kislemezét és egy rangos holland zenei díjra is jelölték.
A Mad Heads XL névre hallgató, hazájában, Ukrajnában kultuszstátuszt élvezõ psychobilly trióból alakult 2004. elején, amikor - ahogy a zenekar honlapja fogalmaz - a muzsikusok megunták, hogy már évek óta „ugyanazt nyomják, ugyanúgy". A kísérletezésre vágyó zenészek ekkor egy dögös fúvós-szekcióval dobták fel a zenekar összeállítását, és nyitottak az együttes zenei spektrumán is: a rockabilly mellé "behúzták" a skát, a swinget és az ukrán népzenét.
Az öt plusz egy tagból álló maNga népszerû török zenekar (a plusz egy tag egy a zenekar összes videoklipjében szereplõ animációs figura, SPA), zenéje igazi fúziós portéka nu-metal, hiphop és anatóliai népzenei elemekkel.
Másodszor jár a Szigeten Oroszország egyik legérdekesebb-legkülönösebb popzenekara, melyet az orosz-örmény énekesnõ, Gaja Arutjunján 1999-ben alakított meg bátyjával. Pszichedelia és népzenei alapok festik alá a Deti Picasso muzsikáját, expresszionista-látomásos pop, tánczene, mely felkavaró szimbiózist alkot Gaja lenyûgözõen széles spektrumú hangjával és elõadásmódjával valahol Nina Hagen és Diamanda Galás nyomdokain, de mégis teljesen máshol.
Hadag Nachash a legnépszerûbb izraeli hiphopzenekar Izraelen innen és túl, mely sajátosan ötvözi a klasszikus hiphopot a world musickal. A zenekar neve leginkább Shirat Hasticker címû száma (angol nyelvû verziója The Sticker Song) révén közismert az egész világban, így például a hiphop õshazájában, az Egyesült Államokban, ahol folyamatosan teltházas koncerteket adnak
A Sziget lassan hagyományszerûen minden évben elhozza az elektronikus tánczenei élet alapköveinek számító elõadóit: márpedig a The Orb mindenképpen megfelel ezen kritériumoknak.
Roy Paci olasz trombitamûvészrõl korábban többek között a Subsonica, a Mau Mau, vagy Manu Chao vendégeként hallhattunk,elõször elsõ, Baciamo Le Mani címû szólóalbumának bemutatása alkalmából láthattuk 2002-ben a Szigeten. Számos, erõsen ajánlott lemezük készült: legfrissebb, Parola d'Onore! címû albumuk zenéje a lehetõ legjobb lesz arra, hogy a Viva la vida! jelszóval ismét megtáncoltassák a Sziget publikumát
A Coldcut az elektronikus tánczene történetének egyik igazi úttörõje, az egyik legmaradandóbb és legfontosabb név, gyakorlatilag intézmény ebben az állandóan változó és formálódó, színes és eklektikus mûfaj-katyvaszban.
A Wir Sind Helden, azaz a Hõsök vagyunk, a Neue Deutsche Welle legjobb hagyományait, azaz azt a bizonyos, nyolcvanas évek elejére jellemzõ fanyar világot hordozza zenei génjeiben, mely 2006-ban is tökéletes receptnek bizonyul. Guten Tag címû slágerük nemcsak szászok, bajorok, poroszok, svábok, teutonok, stájerek, türingiaiak vagy germanisztika szakos magyar hallgatók kedvence, hanem az idei Sziget egyik indulója is lehet.
A Gogol Bordello az egyik legfurább, egyben az egyik legfigyelemreméltóbb új társaság a kortárs zenei porondon. A zenéjében a cigányzene, a punk és a brechti kabaré elemeit keverõ zenekar vezetõje, Eugene Hütz kalandos úton jutott el a zenekar késõbbi szülõhelyére, New Yorkba. Az énekest 1986-ban, a csernobili katasztrófa után evakuálták otthonából Nyugat-Ukrajnába, melyet aztán elhagyott és Lengyelország, Magyarország, Ausztria és Olaszország érintésével jutott el 1993-ban az amerikai metropoliszba. Hütz New Yorkban emigráns orosz és ukrán valamint helyi muzsikusokkal alakította meg zenekarát, mely kezdetben "sima" orosz roma esküvõi muzsikát játszott. A Gogol Bordello aztán néhány tagcsere - melynek során két izraeli muzsikus került a bandába - és a New York-i underground színtér megtermékenyítõ ereje hatására "keveredett el" mai izgalmasan sokszínû stílusáig.
HammerWorld Színpad
A Sick Of It All egész egyszerûen a New York-i hardcore-színtér (azaz NYHC) egyik fõ létrehozója, melyet a két Koller tesó, Lou és a Pete alapított még a nyolcvanas évek közepén. Egy SOIA-koncert lemez a hardcore eleven lenyomata, indulatos energiabomba, amely nagyobbat üt, mint bármikor: a nagy túlélõk ma is okkal a legnagyobbak, hiszen 1989-es Blood, Sweat and No Tears címû debütalbumuk óta folyamatosan képesek voltak a megújulásra, még akkor is, amikor a kilencvenes évek elsõ felében komoly támadások kereszttüzében álltak. Ennek fényében talán nem lehet meglepõ az a kijelentés, hogy amíg létezik a Sick Of It All, létezik a hardcore is.
Ez az év az alapzenekarok éve a Szigeten: a HammerWorld színpadon az egyik nagy visszatérõ, az amerikai metálszcéna egyik vezetõ zenekara, a Fear Factory lép fel. A Fear Factory gyakorlatilag a Ministry által tökélyre vitt indusztriális metal egyik továbbvivõje és az általuk létrehozottt death metal és indusztriál (lásd Ministry, Nine Inch Nails, Skinny Puppy, Frontline Assembly stb.) hibrid stílusteremtõje, amely a kilencvenes években meghatározó, brutális és jéghideg lemezekkel, mint például a Demanufacture 1995-bõl vagy az Obsolete 1998-ból írták át a heavy metal könyörtelen lemezekkel tarkított történetét. Dino Casares csapata az utóbbi pár évben ismét igen aktív, legutóbbi lemezük 2005 augusztusában jelent meg Transgession címmel.
Ismét egy olyan meghatározó zenekar érkezik a HammerWorld színpadára, mely nélkül színtelenebb lenne a mai heavy metal-színtér. A kilencvenes évek eleje óta létezõ brit Cathedral Lee Dorrian énekes vezetésével a Black Sabbath-i hagyományokat konvertálta egy új szintre, és igen hamar az ebbõl kinõtt doom metal egyik élcsapatává vált.
Az edinburgh-i zenekar gyakorlatilag a mohikánfrizurás punk archetípusa, egy punktoposz, amely igazából a punk második hullámát képviseli és tartja életben mind a mai napig. A hetvenes évek vége óta mûködõ Exploited jelképe és mozgatórugója Wattie, azaz Wattie Buchan, a mohikánfrizurás énekes, aki fáradhatatlanul képviseli a hardcore szemléletet, az angol munkásosztálybeli kritikus hangvételt.
A Thomas Englund énekes és a dobos Patrick Carlsson alkotta svéd- és dacszövetség 1998 óta ismert Evergrey néven, változó tagsággal és mára a skandináv progresszív metal specialistáinak számít világszerte. Ugyanebben az évben jelent meg elsõ lemezük, a The Dark Discovery, melyet további jelentõs munkák követtek. Idei albumuk, a Monday Morning Apocalypse megjelenését követõ turnéjuk során érkeznek a Sziget 2006 HammerWorld színpadára.
Az amerikai Morbid Angel a death metal színtér egyik alapzenekara, legalább annyira megkerülhetetlen jelenség, mint a Venom, a Mercyful Fate, a Slayer vagy, mint két legközelebbi rokona, az ugyancsak floridai Deicide és Obituary - sõt: ami a zenét és a szövegeket illeti talán minden más hasonló és fontos zenekarnál extrémebb produkció.
A Satyricon a norvég black metal-szcéna egyik kortárs vezetõ zenekara, mely misztikához, természetimádhoz való kötõdését kegyetlen, sötét, gótikus, szintetizátorral ötvözött gitárzenével kívánja megerõsíteni: ez maga a Rebel Extravaganza, ahogy 1999-es lemezük címe is jelzi. Now, Diabolical címmel jelent meg idén albumuk.
A Dani Davey énekes vezette Cradle Of Filth zseniálisan szintetizálta/ja mindazon elemeket, melytõl egy metalzenekar friss, érdekes, aktuális lehet: a black metalra és a glamre jellemzõ horror külsõségek mellett a könyörtelen black metal zenei alapok a dark muzsikákra jellemzõ dallamosabb, befogadhatóbb harmóniákkal és énektémákkal keverednek: így lehet a zenekar egyszerre kedvence egy Marilyn Manson-, egy Merciful Fate-, egy Alice Cooper-, vagy egy Dimmu Borgir-rajongónak egyaránt.
Party Aréna
A híres zenei producer, DJ, és lemezcég tulajdonos, Carl Craig már tinédzser kora óta foglalkozik zenekészítéssel. Elsõ alkotása, az "Elements" elõször Angliában, a 'Techno2' válogatáson jelent meg, ezt a Derrick May Fragile labelénél 1990-ben kiadott debütáló single lemeze követte. Rövid ideig May mellett a Rhythim is Rhythim tagja is volt, Angliában fel is léptek együtt. Craig azután megalapította saját elsõ labelét, Retroactive néven. Nem sokkal késõbb létrehozta a ma már 10 éve sikeresen mûködõ, nagyra tartott független kiadóját, a Planet E-t is (mely többek közt az olyan mûvészek ismertségéért is felelõs, mint Recloose).
Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy Anglia és Amerika kizárólagosságot képeznek a legjobb bulik terén. Bár ez a két ország valóban letette a mai dance mûfaj alapjait, mostanában gyakran szembesülnek kihívásokkal, olyan országok képében, akik most újra felfedezik, és újjá formálják a dance mûfajt, teljes szívvel magukévá téve azt. Ezzel az újjászületéssel új tehetségek, friss producerek és DJ-k érkeznek a világszínpadra, reflektorfénybe kerülnek, ahogy azt valóban meg is érdemlik. Ilyen sikersztori a dél-amerikai származású Hernan Cattaneo története is.
DJ Storm karrierének története az elmúlt évek során drámai mértékben megváltozott. Tragikus módon legjobb barátnõje és DJ partnere, Kemistry egy autóbaleset során elhunyt, épp amikor Storm-mal együtt egy fellépésrõl hazafelé tartottak, 1999 áprilisában. A páros a d'n'b szcéna egyedülálló és meghatározó részese, hiszen õk az elsõ és egyetlen nõi duó voltak a körben, mindketten erõteljes személyiséggel, melyek tökéletesen kiegészítették egymást. Interjúk során gyakran nyilatkozták, hogy úgy érzik õk egyek, és egyetlen pillanatra sem tudták elképzelni hogy egymástól külön dolgozzanak. A zene adott Stormnak erõt ahhoz, hogy mûvészként is folytassa. Amiben Kemivel mindenek között a leginkább osztoztak, az a drum'n'bass iránti elnyomhatatlan szenvedélyük. Így hát a lemezekkel a kezében, Storm folytatja útját, egy angyal vigyáz rá, a basszus mozgatja.
Ha az elmúlt évtized során még egyszer sem futottál bele John B számtalan zenei alkotásának valamelyikébe, hol voltál? A fiatalkorában klasszikusan képzett angol szuperproducer a mai elektronikus zenei szcéna egyik legeklektikusabb, és legsajátosabb személyisége. A kategorizálást folyamatosan és tudatosan kerülõ John mûfaj-tagadó katalógusa az elektro, trance, drum&bass és egyéb bpm spektrumok jegyeit mind magában foglalja.
A Layo és Bushwacka duó a 90-es évek közepén kezdett együtt zenélni, elsp LP-jüket 1998-ban adták ki. A 'Low Life' nagy sikert aratott, az underground kultúrából szerzett sokévnyi electro, electro, house és breakbeat tapasztalataikat ötvözték delta blues-zal, dub-bal és downtempo-val. A megjelenést követõen Layo és Matthew egyre gyakrabban léptek fel közös DJ szettekkel, eltérõ egyéniségük Layo válogatósabb és megfontoltabb mixelésében, illetve Matthew lázas, nyugtalan stílusában nyilvánult meg, mintha egyfolytában azon lenne hogy túltegyen a bpm-eken.
A különleges hangú MC Fats az Eastside, True Playaz és Metalheadz kiadók és a Fabric estek rendszeres fellépõje. Elõadásmódját talán a Good Looking-tag MC Conradéhoz lehet hasonlítani, hiszen õk azon kevesek közé tartoznak, akik énekelni is képesek, ha úgy tartja kedvük.
Sokak azámára a dance zene készítés természetesen jön. A 24 éves skót, Myles MacInnes (Mylo) számára ez azonban nem volt ilyen egyszerû. Pályafutása a Skye szigeten eltöltött gyerekkorára, londoni és párizsi züllött évekre, illetve okxfordi és los angelesi egyetemekre tekint vissza. 2001-ben egyetlen céllal tért vissza Skóciába - hogy belevesse magát a zenébe. Három évvel késõbb, 2004-ben megjelent debütáló albuma, a 'Destroy Rock & Roll', mely azonnali világsikert aratott.
Roger Sanchez, az S-Man, listavezetõ producer és világszinten messzemenõen elismert szupersztár DJ. A "Release Yourself" koncepció megalkotója és lelke, világszinten ismert és elismert válogatás CD-inek, bulijainak és rádió mûsorának köszönhetõen, amit Amerikában és Európa-szerte több, mint 1,2 millióan hallgatnak, hetente. A "Stealth Records" büszke tulajdonosa, a rejtett tehetségek felfedezõ-bajnoka, és az egyik és a nemzetközi dance szcéna egyik legkiegyensúlyozottabb, legstabilabb szereplõje. Plusz, tetemes alkotását tekintve feltehetõen a 21.századi disco szcéna dinamója.
A zenerajongó testvérpár, Ali és Basti Schwarz a Tiefschwarz-ot abból a zenei szenvedélybõl hozta létre, amely 1990 óta készteti õket DJ fellépésekre. Kezdeti tapasztalataikat az Ali által vezetett, mára már legendássá vált stuttgarti klubokban, az"ON -U"-ban (1990 - 1993) és a "Red Dog"-ban (1993 - 1997) szerezték. Ezek az élményeik, plusz a zene iránti megszállottságuk ihlette õket arra hogy a DJ-zést producerkedéssel bõvítsék.
Anthony Rother karrierje a nyolcvanas évek végén kezdõdött. Elsõ kiadványaira erõsen hatottak a rendezõ és zeneszerzõ John Carpenter ("Die Klapperschlange", "The End") szférikus hang-kollázsai. 1994-tõl Rother Heiko Laux Kanzleramt labelének egyik legjelentõsebb producere lett. A kiadó máig is azon kevés német labelek egyike, ami igazán minõségi techno zenéket jelentet meg.