rss
bolhapiac apróhirdetés feladás
  • A Szigeten A Képzelt riport

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    A bemutató fergeteges sikert aratott, s a darabot több mint 10 évig tartotta repertoáron a Vígszínház és számos hazai és külföldi színtársulat is mûsorára tûzte.

    Minden idõk legnagyobb sikerû magyar rockmusicaljének koncert változata utoljára öt éve, az LGT fesztiválon került színpadra. „Azóta is nyúznak, mikor mutatjuk be ismét, de nem volt megfelelõ alkalom. Most a Sziget tökéletes helyszínnek ígérkezik, ahogy lágyan visszahozza a korai Tabánok hangulatát, és többtízezer ember énekelhet együtt” – mondta Presser Gábor, a zeneszerzõ.

    Augusztus 7-én tehát „Képzelt riport” is lesz a „ Sziget - LGT fesztiválon”, olyan elõadók fõszereplésével, mint Novák Péter, Lovasi András, Roy, Fekete Linda, Bíró Eszter, Kovax… Mellettük még vagy harmincan lepik majd el a színpadot. A zenekar is súlyos nevekbõl áll: Borlai Gergõ, Lukács Peta, Kovax, Sipeki Zoltán, Fodó, Papesch Péter és Csányi István.

    A nulladik napon déli 12 órakor nyit a Sziget, a Képzelt riport 18 órakor kezdõdik s az LGT 19.00 h-kor kezdi mûsorát.


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Ingyenes utazás hímzett ingben

    Ingyen utazhat minden tömegközlekedési eszközön Tyernopol ukrán város minden olyan lakosa, aki nemzeti viseletben, azaz hímzett blúzban, ingben pompázik. A rendkívüli kedvezményt a városatyák a nemzeti ünnep, a Függetlenség Napja tiszteletére vezették be, amelyet augusztus 24-én ünnepelnek Ukrajnában. A kedvezmény nemcsak a múlt pénteki ünnepre, de az egész hétvégére vonatkozott, sõt kiterjesztették keddig, amikor a város napját ünnepelik a tyernopoliak - olvasható a Lenta címû orosz hírportálon.

  • 2007 – a 15. Sziget - Újra zakatol a Locomotiv

    Nyolc nap önfeledt szórakozást ígér az idei, jubileumi Sziget. A szokásos egyhetes bulit ugyanis a Locomotiv GT zenekar koncertje nyitja meg a „nulladik” napon, azaz augusztus 7-én.

  • A lizingcég vinni akarta az új Malév gépeket

    A kormány a napokban 5,7 milliárd forint "villám-átutalásával" sietett a Malév segítségére, amikor az amerikai lízingpartner le akart foglalni néhány gépet a társaság 3 milliárdos adóssága fejében – olvasható a Figyelõ legfrissebb, csütörtökön megjelent számában.

  • Joe Cocker

    JOE COCKER Magyarországon!!! Ezúttal a debreceni Fõnix Csarnokban lép fel 2007. November 7-én. Joe Cocker élete második legnagyobb nézõszámú közönsége elõtt játszott 2002-ben Budapesten. Most, 2007-ben, a debreceni közönséget örvendezteti meg slágereivel. Új, 2007-ben megjelent „Hymn For My Soul” címû albumának dalai mellett természetesen a legnagyobb Joe Cocker klasszikusok is elhangzanak majd, mint például a You Can Leave Your Hat On, Unchain’ My Heart vagy a With A Little Help From My Friends.

  • Az olaszoknak Budapest a riviéra

    A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviselete és a legfontosabb olasz gazdasági napilap, az Il Sole24ore szerkesztõségének együttmûködésében a napilap kiadója megjelentette a Weekend in Europa utazási magazint.

  • Megasztárok a VOLT-on

    A szombati Mega-döntõ után immár biztossá vált, hogy a Megasztár 12 döntõs sztárfellépõje az idei évben is élõ szuperkoncertet ad Sopronban, a VOLT Fesztivál nyitónapján.

  • Locsolkodás helyett - Zöld erdõben jártam

    Egyre többen döntenek úgy, hogy a locsolkodást, locsolkodóvárást kihagyják, s húsvét hétfõn inkább elutaznak otthonról. Különösen a városlakók indulnak ilyenkor szívesen a zöldbe.

  • Szennyvízcsövekbõl kialakított szobák a Park Hotelben

    Különleges szálloda nyitotta meg kapuit a Linz közelében található Ottenheimben.

  • Harry Potter sírja vonzza a turistákat

    Idegenforgalmi zarándokhellyé vált egy brit katonai temetõ Izraelben, ahol Harry Potter 1939-ben elhunyt angol közlegény sírja áll.

  • Jó minõségûek a magyarországi fürdõvizek

    A Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó strandjain is jó a vízminõség - közölte az MTI-vel Kádár Mihály, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés és Vízbiztonsági fõosztályvezetõ fõorvosa.

  • Sportime az Aquarénában

    Gyere és szállj versenybe értékes nyereményekért kedvenc sportolóiddal!

  • A klímaváltozás hatása a turizmusra

    Az Egyesült Nemzetek Szervezetének szakértõi szerint a globális klímaváltozás drasztikus változásokat fog okozni az európaiak utazási szokásaiban. Davosban a héten szakmai konferencián ismertették különbözõ ENSZ hivatalok átfogó jelentéseit, amelyeknek szerint jelentõsen csökkenni fog az észak-európaiak utazásainak száma eddigi kedvenc napsütötte területeikre, mint a Földközi-tenger térsége és a Karib-tenger vidéke.

  • Tehetségek új utakon - Indul a második forduló

    Bakonybéltõl Mánfáig, Gyõrtõl Debrecenig, Szegedtõl Pécsig számos hazai településrõl érkezett jelentkezõ a Roots & Routes tehetségkutató program elsõ fordulójára. A második fordulóra – a nagy érdeklõdésre való tekintettel meghosszabbított határidõvel - június 20-ig várják a szervezõk a jelentkezéseket.

  • Védõoltások utazás elõtt

    Milyen védõoltások beadatása javasolt egy egzotikus utazás elõtt? A fejlõdõ országokba történõ utazáskor célszerû a már korábban megkapott védõoltás megújítása.

  • Vízimozi a SZIN-en

    A nyár utolsó nagy fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok napközben strandozós nyaralást, estétõl pedig többhelyszínes bulizást ígér, idén augusztus 25-29 között a szegedi Partfürdõ területén. Nincs más megoldás, ott a helyünk!

  • Szenvedélyek napja

    2006. május 30-én ismét megrendezésre kerül a Szenvedélyek Napja. Az ingyenes rendezvény helyszíne nyolcadik alkalommal is a Corvin Budapest Filmpalota és a Kultiplex Mûvelõdési Ház. A Szenvedélyek Napja kísérletet tesz arra, hogy a legátfogóbban járja körül a szenvedélybetegségek teljes spektrumát, azok felismerésétõl és megelõzésétõl a gyógyulási lehetõségekig. A szakemberek által vezetett közérthetõ elõadásokat kulturális események, filmvetítések és koncertek színesítik. A rendezvényt 1999-ben a Sziget Kulturális Szervezõiroda és a Félúton Alapítvány hozta létre, sikerét jól mutatja, hogy évek óta telt ház elõtt zajlik.

  • Sikeresen zárult a Csabai Kolbászfesztivál

    Komoly megmérettetések, nagyközönségi és szakmai rendezvények, az egész családnak kellemes kikapcsolódást biztosító programok várták október 20. és 23. között a Csabai Kolbászfesztivál látogatóit. Az egyik legnagyobb népszerûségnek örvendõ hazai gasztronómiai fesztivált Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, illetve a gasztronómiai versenyeken a zsûri tagjaként értékelte a hungarikumnak számító csabai kolbászokat. A kolbászkészítõ versenyre a szervezõk idén rekordszámú jelentkezést fogadtak, a fesztiválon 360 csapat mérte össze tudását.

  • Lóháton Lengyelországba

    Korabeli jelmezben, lóháton és szekereken indul szerdán Dunakeszirõl Stary Saczba (Lengyelország) 35 fõ, hogy tovább mélyítse Dunakeszi, Lõcse és Stary Sacz baráti kapcsolatát. A Szent Kinga Nemzetközi Lovas Emléktúra célja a társadalmi kapcsolatok építése, erõsítése, valamint a lovas szakmai kapcsolatok ápolása - mondta Palásti Béla, a Dunakeszi Mûvelõdési Központ igazgatója.

  • Gótikus Halloween az A38 hajón

    Ha már Halloween, akkor legyen alkalomhoz illõ - ennek jegyében szórakozhatunk október 27-én az A38 hajón, ahol a Gothic Halloween nevû est vendége lesz a londoni gótok egyik legkedveltebb zenekara, a Killing Miranda, és fellép a magyar szcéna két dark nagyágyúja, a De Facto és a Garden Of Eden is. A koncertek után Halloween party veszi kezdetét, a 69 Eyes hivatalos remixerével és a magyar klubélet legjobb selectoraival.

  • VNV Nation

    Budapest, Kultiplex - szeptember 8., szombat, 20:00 - Victory Not Vengeance - Gyõzelem, nem bosszú: ez a mottója annak az eredetileg Dublinból és Londonból származó, ám ma már Hamburgban tevékenykedõ szerzõpárosnak, melyet VNV Nation néven ismernek az elektronikus zenei színtéren - legalábbis annak igényesebb felén.

  • Balatoni varázslat

    Lelkes Miklós: Balatoni varázslat

  • Tunézia, Egyiptom: Kockáztat és utazik?

    Rendkívüli akciókat terveznek az idei szezonra az utazási irodák és a szálláshelyek, hogy visszacsalogassák a turistákat az utóbbi idõben zavargásoktól sújtott Egyiptomba és Tunéziába. Csak a bátraké a lehetõség, vagy megnyugodtak már annyira a kedélyek, hogy érdemes kihasználnunk a talán soha vissza nem térõ lehetõséget?

  • Est Invázió

    Immár negyedik éve kerül megrendezésre az országos bulitúra, amelyet a közönség gyakran tüntet ki az ”anti-roadshow” címmel: az elmúlt évekhez hasonlóan az Est Invázió állomásain ugyanis a hazai mainstreamnél tartalmasabb zenekarok várják a szórakozni vágyó fiatalokat (a korábbi évek mûsorában megtaláltuk a Quimby-t, a Belgát, a Heaven Street Seven-t, stb.) Az idei összeállítás azonban minden korábbinál izgalmasabbra sikeredett.

  • Cápák a központban!

    Nem kell megijedni, nem rémhíreket akarunk terjeszteni. A hatalmas cápák, angyalarcú ráják, lusta aligátorok, szabadon ugráló selyemmajmok, egzotikus madarak, kígyók, pókok, piranhák, hüllők és színpompás halak nem a bevásárlóközpont üzleteit szállták meg, hanem a Tropicarium akváriumaiban csodálhatóak meg.

  • Bárki lehet tévésztár a Szigeten

    A Duna Televízió sátrat épített, oda várja naponta reggel tíztõl, este tízig a szigetelõket. Sok játékfilmmel, dokumentumfilmmel és játékokkal próbálják elcsábítani a látogatókat. Érdekesség a Stand Up címû program, ennek a mottója "Te is lehetsz televíziós!" Itt a médiasztárnak készülõ fiatalok kipróbálhatják magukat, naponta 17-19 óra között. Produkciójukat DVD-n haza is vihetik, a büszke szülõk nagy örömére.

  • Világsztárok és nagy nevek a VOLT Fesztiválon

    Július 5-én, szerdán délben nyitja meg kapuit a VOLT Fesztivál, amelynek ettõl kezdve valamennyi színpadán elindul a négynapos programsorozat. A Lõvér Kemping és Sopron városa négy teljes napig nem csak Magyarország, de a környezõ országok könnyûzenei központjává is válik, hisz az eseményen a hazai fellépõk mellett igazi világsztárokkal találkozhatunk.

  • Ignacio Pineiro - Septeto Nacional ( Cuba )

    1927-ben alapította meg Ignacio Pineiro stílusmegújító zenekarát a Septeto Nacionalt Kubában, amely még ma is, több, mint hetven év pályafutás után változatlan erõvel önti magából perzselõ zenei erejét.

  • Sikerült a feltárás Egyiptomban!

    A Nílus menti birodalom egyik leghíresebb uralkodója, III. Amenhotep vörös gránitból faragott szobrának fejét tárták fel Luxor közelében, a fáraó halotti templomában - jelentette be Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsõbb Régészeti Hatóság vezetõje.

  • A Riverride mint európai kuriózum a japán légitársaság fedélzeti magazinjában

    A JAL japán légitársaság júniusi fedélzeti lapjában, a Skyward magazinban képekkel gazdagon illusztrált, egész oldalas cikk jelent meg Budapestrõl és az Európában egyedülálló Riverride kétéltû városnézõ busz programjáról, a Magyar Turizmus Zrt. közremûködésében – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.

  • Magyar gasztronómiáról a belga TV1 adásában

    2007. június 24-én Budapest gasztronómiai kínálata került terítékre a belgiumi RTBF1 csatorna Escapade Gourmande c. turisztikai és gasztronómiai tv magazinjában. A hónap elején forgatott anyagból egy közel fél órás, színes összeállítás került adásba, neves budapesti éttermek és a híres magyar konyha bemutatásával.