2024.03.29. - Auguszta

Velencei-tavi Nyári Játékok

Velencei-tó és környéke, 2007. június 21.–augusztus 20.
bohócdoktor vizit szja 1%

A Velencei-tónak és a környezõ településeknek 2006 nyaráig nem volt olyan rendezvénye, amely – a jó hangulat mellett – méltó keretet biztosított volna a táj természeti, turisztikai és kulturális értékeinek, a térségben élõk hagyományainak bemutatására. A hiány szerencsére mára a múlté, idén ugyanis immáron második alkalommal veszi kezdetét a Velencei-tavi Nyári Játékok.

A nyolchetes programsorozatot ebben az évben is a Velencei-tó nyolc települése, Velence, Pázmánd, Nadap, Kápolnásnyék, Pákozd, Gárdony, Zichyújfalu és Sukoró hívta életre. Célja, hogy bemutassa és népszerûsítse a Velencei-tó és a tóhoz kapcsolódó települések értékeit. Ennek szellemében idén már minden helyszínen egy-egy vendégország is képviselteti magát.

A rendezvények háromnaposak, az elsõ este a „megáké” a partiaréna, ahol a Megatáncosok lesznek láthatóak, illetve a Megasztárok hallhatók. A péntek a színházé, operetté, míg szombaton este a koncerteké a fõszerep, így színpadra lép többek között Charlie, a Sugarloaf, L.L. Junior, Gáspár Laci, Marót Viki, a Bon-Bon, a Crystal és az R-Go is. Napközben kiállításokon, sportprogramokon és vásárokon vehetnek részt a látogatók, a gyerekeknek délelõtt-délután játékprogramokat, játszóházat szerveznek, míg az idõsebbek táncórákon, divatbemutatókon vehetnek részt.

A szórakozás rossz idõ esetén is garantált, hisz valamennyi helyszínen egy óriás sátorban állítják fel a színpadot és rendezik be a nézõteret.