2024.04.20. - Tivadar

Ha fél Kenyától, menjen csak Zanzibárba!

Van olyan utazási iroda, amely a Zanzibár-Kenya túra résztvevõinek azt is felajánlotta: töltsék mind a két hetet a nyugodtabb elsõ célállomáson. Az év végi választások után kitört zavargásokkal összefüggésben Kenya nyugati részét a Külügyminisztérium a nem javasolt célországok és térségek kategóriába sorolta. A szerdán kiadott közlemény szerint az ország egyéb területei változatlanul a fokozott biztonsági kockázatot jelentõ térségek közé tartoznak.
bohócdoktor vizit szja 1%

Kenya az elmúlt években Magyarországon is a téli utazási szezon egyre kedveltebb területe lett. Az Aerovivának például jelenleg mintegy 200 utasa tartózkodik az afrikai államban, s egy héten belüli indulási idõponttal további 500 fõnek van befizetett útja. A cég tulajdonos-vezetõje, Gyarmati Ferenc a Világgazdaság érdeklõdésére elmondta: természetesen valamennyi utas hazaszállításáról gondoskodnak.

Azoknak pedig, akiknek befizetett útjuk van, de még nem kezdték meg az utazást, az iroda lehetõséget biztosítana arra, hogy egy éven belül az utazásszervezõ egy másik programjára használják fel az erre befizetett összeget. Az Aeroviva egyben felfüggesztette a kenyai utak értékesítését.

Tegnap éjszaka is indult egy gép, amelyre 186 fõnek volt jegye kenyai, illetve zanzibári programra. Itt az utasoknak arra biztosítottak lehetõséget, hogy Zanzibárra cseréljék kenyai útjukat. A Safaritourstól kapott tájékoztatás szerint négyen éltek ezzel a lehetõséggel. Arról, hogy hányan nem indultak el, lapzártánkkor még nem volt információ.