Különös város Temesvár. A messzirõl jött látogató ezen az egy teleülésen szembesülhet az egész Kárpát-medence zaklatott történelmével.
Itt kezdõdött a magyar Anjou-dinasztia uralkodása, Károly Róbert királyi székhelye volt a XIV. században, aztán itt ért véget Közép-Európa legnagyobb középkori parasztlázadása 1514-ben, itt ért rettenetes véget a lázadók vezérének, Dózsa Györgynek az élete a sok költõ által megénekelt izzó vastrónon. A szelíd Bánát volt az utolsó tájegység, amely megszabadult a török uralomtól, amit 150 évesnek emleget a magyar történetírás fázisa, pedig ezen a vidéken 164 évig volt úr a török. Emiatt kellett aztán kívülrõl betelepíteni a térséget és az idekerülõ, új otthont alapító katolikus osztrákok-németek kezdték Temesvárt úgy emlegetni, hogy "Kicsi Bécs".
A tér két oldalát viszont a XIX-XX. század fordulójának hangulata határozza meg: a Monarchia-korabeli polgárosodás, egy egyre gazdagabb és magabiztosabb világ jellegzetes építészete, amely a közelgõ háborúról és a határok átrendezõdésérõl mit sem sejtve emeli sorra a maga házait olykor különlegesen szép szecessziós stílusban. Temesvár alaprajzát is a századforduló határozta meg, itt nincsenek sikátorok és girbegurba utcák, bájosan rendezetlen terecskék. Olyan szabályos alaprajzú a bulvárokkal, körutakkal átszelt és határolt belváros, mint a viszonylag közel fekvõ, és a virágkorát ugyancsak a századfordulóban megélõ magyar alföldi mezõvárosé, Szegedé.
Elég a fõtéren alaposan körülnézni, hogy a látogató megérezze a különbözõ korok, az itt találkozó tájak és kultúrák stílusát, hangulatát, mondandóját, de ahogy a vendéget nem nyomasztja a történelem, úgy a város lakóit sem igazán. A hosszúkás, fákkal és virágokkal teli díszburkolatos terület egyben kedvenc korzója a temesváriaknak, és az odafigyelõ látogató megint csak sok mindent megérthet ennek a helynek a lényegébõl egyszerûen csak úgy, hogy ott van - nemcsak nézi, de hallgatja is a város lakóit. Természetesen a korzót a román beszéd uralja. De elég néhány perc ahhoz, hogy az ember meghallja az elsõ magyarul, szerbül és németül kimondott szavakat. És nem feltétlenül a turistákat hallja, hanem a város lakóit. A három ország határterületén fekvõ Bánát és Temesvár évszázadokig volt mindtája a magyar, román, szerb, német és zsidó kultúra, nyelvek viszonylag nyugodt együttélésének.
A történelem úgy bújócskázik Temesváron, ahogy a középkori városfal, amely néha-néha feltûnik a modern építmények között. Az egykori vár maradványait a Hunyadi-kastély õrzi, de már sok XIX. századi át- és ráépítéssel, itt láthatók a térség régészeti emlékei is (természetesen Temesvárnak is volt római kori õstelepülése) a Bánát Múzeumban. A régi városháza talán a legépebben megmaradt barokk építészeti emlék a XVIII. századból, valamit a törökök ellen sikeresen hadat viselõ Savoyai Jenõ herceg palotája.
Az Egyesülés tere idézi leginkább a Habsburgok stílusát, a kor építészetét, és ennek a stílusnak jeles darabja Nepomuki Szent János ugyancsak gazdagon díszített emlékmûve a Szabadság téren. A városban van görögkatolikus templom és mûködõ zsinagóga is, de az a templom, amelyrõl mindenképp érdemes külön néhány szót ejteni, kívülrõl alig tûnik fel a turistáknak. A református templom és parókia ugyanis egy jókora lakóépület részeként épült, méghozzá azért, mert a XIX. század végén ez az egyház Temesváron még nem érezte magát elég erõsnek ahhoz, hogy külön templomot tartson fenn: ezért döntött úgy az akkori lelkész, hogy ideiglenesen egy bérházban építteti a templomot, így maga az épület tartja fenn a gyülekezetet. A most száz éve, 1902 októberében szentelt furcsa templom ma is a város reformátusságának egyik fõ központja.
Temesvár ma - megtartva sokszínûségét - egy derûs, nyugodt, fejlõdõ város képét mutatja, sok kellemes étteremmel, Európa-zászlós szállodákkal, a Bega-csatorna körüli parkokkal, a város környékén sorra kinövõ új üzemekkel, bevásárló központokkal, acél-üveg autószalonokkal.
Malév
A cikkhez további képek is tartoznak! Klikk ide <<<