2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Szicília - Napfény, tengerpart, hegyek és füstölgõ vulkánkúpok

Szicília - Napfény, tengerpart, hegyek és füstölgõ vulkánkúpok
Napfény, tengerpart, hegyek, füstölgõ vulkánkúpok, szûk sikátorokat árnyékoló száradó ruhák, barátságos emberek. A történelem és a kultúrák valószínûtlen katyvasza, észak és dél, kelet és nyugat találkapontja, ahol a maffiáról szóló közhelyeket egy perc alatt elfelejthetjük. Szicíliába menni nem a maffia miatt veszélyes, hanem azért, mert utána egész életünkben visszakívánkozunk. Ha azt mondjuk, Nápoly az igazi Dél-Olaszország, akkor mi az a további néhány száz kilométer, amely a várostól még visszavan Szicíliáig? A Toscana és a Mars bolygó keresztezõdésére hajazó táj elég meghökkentõ ahhoz, hogy csak a kompnál térjünk magunkhoz, megpillantva a hihetetlenül kék tengert és a szoros túlpartján derengõ szigetet.
bohócdoktor vizit szja 1%

A kikötõben a személyzet kizárólag olaszul kommunikál, a jegyet kideríthetetlen áron vesszük, majd felhajtunk egy kideríthetetlen nevû társaság kideríthetetlen irányba induló, rozsdásodásnak induló vízi alkalmatosságára. Szerencsénk van, fél óra múlva Messinában vagyunk. Az elsõ kellemes meglepetés.

Szicília - laikus szemmel - két jól elkülöníthetõ földrajzi egységre bomlik, úgymint a sziget belsejére és a tengerpartra. Az elsõre nem érdemes sok szót vesztegetni, kopár hegyek, kiégett gabonatáblák, forróság, por, birkák. A part viszont változatos és gyönyörû, a pazar vagy éppen lepattant nyaralók a tengerig érnek, amit leginkább az épületek közötti rejtett átjárókon lehet megközelíteni, ha nem találjuk, maradnak a fizetõstrandok. A tájról beszélve feltétlenül a lazán füstölgõ Etna a szupersztár, a maga 3323 méterével, krátereivel, korábbi kitörések nyomaival. Elvarázsolt világ ez, amelynek meghódítása nem is olyan egyszerû. (Ha a csúcsot közelrõl akarjuk látni, vagy valószínûtlenül sokat kell felfelé kutyagolnunk, vagy valószínûtlenül mélyen kell a zsebünkbe nyúlni.)

Kevesen tudják, hogy Szicília zavaros és bonyolult történelme révén hihetetlen mennyiségû kulturális látnivalóval dicsekedhet. A szigetet már a görögök is kiszúrták maguknak, hajdanában olyan is volt, hogy Siracusa maga alá gyûrte Athént, így egy ideig a legfontosabb európai várossá vált, miközben Taorminában felépült a világ talán legfestõibb színháza, s Agrigentóban egy komplett völgyet töltenek meg a hajdani görög templomok meglepõen jó állapotban fennmaradt maradványai. Aztán jöttek a rómaiak, az arabok, a normannok, a spanyolok és még a jó isten tudja kik. Legújabban az olaszok. Mindenki épített valamit, színházak, várak, kastélyok, katedrálisok, népek, kultúrák és nyelvek mára kibogozhatatlan egységet alkotnak.

A "bennszülött" átlagembert mindez láthatóan kevésbé érdekli, magukat elsõsorban szicíliainak tartják, s csak zárójelben olasznak. Berlusconi mondhat akármit a messzi Rómában, északon globalizálhatnak meg antiglobalizálhatnak, itt béke van, a falusiak délután családostól kivonulnak a tengerpartra, süttetik amúgy is sötét bõrüket, plusz gitár, ének, tánc. Majd estére mindenki az utcákon található, járdán, úttesten, fehér mûanyag székeken ül az egész sziget, beszélnek ezerrel, jó lenne érteni, mirõl. Azért azt sejtjük, sejtjük, nem az Európai Unió a fõ téma, már csak azért sem, mert a sziget túlsó oldala Afrikához földrajzilag is közelebb van, mint Európához.

Ki a fene gondol tehát a maffiára, a sziget leghíresebb-leghírhedtebb produktumára. A szervezet - eltekintve az újságok címlapjaitól - gyakorlatilag teljesen láthatatlan. Nem érnek rá turistákkal szórakozni, erõsen leköti energiájukat a nemzetközi kábítószer-kereskedelem ellenõrzése és az ebbõl bezsebelt horribilis pénzek tisztára mosása. Ez utóbbi mûveletre - állítólag - leginkább az építõipart használják. S ez bizony nagyon is elképzelhetõ: A tengernél gombamód épülnek a csinos üdülõfaluk, lenyûgözõ koncessziós autópályák szelik át a vidéket, 3-4 kilométer hosszú alagutakkal, még ennél is hosszabb, valószínûtlenül karcsú viaduktokkal, mindez élesen elütve a kopott és bizony szegényesnek tûnõ lakóházaktól. (Költõi kérdés: Az autópálya építés mindenhol büdös mûfaj?)

Bár a közbiztonság nem tûnik rosszabbnak a hazainál, azért azt lelkünkre kötik, be nem merészkedjünk autóval Palermóba, a helyi erõk sportnak fogják fel a külföldi autók feltörését, nem is az autóban található érték hozza lázba õket, hanem az idegen rendszámtábla.

Mindehhez jön még a kaotikus közlekedés, ami nem csak Palermo sajátja. Még a Rómában edzett sofõrnek is felborzolódnak az idegei az elsõ pillantásra valóban sokkoló látványtól. A közlekedési lámpákat és a behajtani tiloshoz hasonló táblákat is csak tájékoztató jelleggel érdemes komolyan venni, az index helyett célszerû inkább a dudához kapkodni. Hogy centiken és millimétereken múlnak a dolgok, azt néhány nap után meg lehet szokni, mint ahogy a helyiek levitézlett, roncsderbi-favorit Fiatjait és a milliárdnyi robogót is, amelyeket ördögi ügyességgel hajtanak a nyugdíjasok és a párosával száguldozó tini lányok egyaránt.

S minél több idõt töltünk a szigeten, annál inkább lelkünk legmélyére eszi bele magát ez a harsány és mégis nagyon szelíd és emberi világ, ismerõssé válnak még az utak szélén álló szemétkupacok is. Elkönyveljük, hogy így is lehet élni, sõt talán így helyes, meg sóvárgunk és fogadkozunk, hogy egyszer még visszajövünk ebbe az egzotikus Európa-végvárba, ahol valamit nagyon megtanultak az itt lakók az évezredek alatt, s amit - úgy tûnik - nem szándékoznak elfelejteni.

világlato.hu