Az 1914-ben vízre bocsátott Britannic a White Star Line társaság harmadik Olympic osztályú hajója volt, két testvérhajója, az Olympic és a Titanic után Belfastban szerelték össze. Egyes feljegyzések szerint neve Gigantic lett volna, de a Titanic katasztrófája után más nevet adtak neki, bár a White Star Line tagadta és legendának minõsítette az ezzel kapcsolatos pletykákat. A Britannic az óceánjárók fénykorában készült, amikor a nagy társaságok egy terv alapján több hajót is építettek, a White Star Line is azt tervezte, hogy a három luxushajóval hetente indít menetrendszerinti járatokat Southampton és New York között. 
1915-ben a HMHS Britannic (His Majesty's Hospital Ship - õfelsége kórházi hajója) névre keresztelték át, s azt a feladatot kapta, hogy a Földközi-tenger vidékérõl hazaszállítsa a sebesült frontkatonákat.
A Britannicot az RMS Mauretaniával és az RMS Aquitaniával együtt Gallipolinál, a sebesültek hazaszállítására vetették be, Charles A. Bartlett kapitány parancsnoksága alatt. A hajó öt sikeres út után 1916. november 12-én futott ki Southampton kikötõjébõl a Földközi-tenger felé. November 17-én érkezett meg Nápolyba, ahol szenet és ivóvizet vett fel az út hátralevõ részére. A viharos idõjárás miatt veszteglésre kényszerültek, így az idõ legkisebb javulását észlelve a kapitány az indulás mellett döntött. A Britannic már a görög Lemnosz szigete felé haladt, amikor 1916. november 16-án, kedd reggel 8 óra 12 perckor hatalmas robbanás rázta meg a hajót.
Az orvosok és a nõvérek azonnal észlelték a rendkívüli eseményt, a hajó hátsó részén lévõk viszont azt hitték, hogy csak egy kisebb hajóval ütköztek össze. A robbanás következtében a biztonsági rendszer jelentõs károkat szenvedett, a tengervíz hamarosan betört a hajótestbe. Bár a kapitány azonnal elrendelte a betörõ víz ellen védõ ajtók lezárását, ezek annyira megrongálódtak, hogy nem tudták ellátni feladatukat.
A víz így elérte a kazánházat, a Britannic pedig süllyedési szintjét. Szerencsére pár válaszfal épen maradt, így a víz nem tört - volna - be a további kazánházakba, mivel azonban az alsóbb szinteken nyitva maradtak a hajóablakok, a víz ezeken keresztül mégis elöntötte a kazánházakat. Amikor immár hat hajórekesz állt víz alatt, bizonyossá vált, hogy a hajó a nem marad víz felszínén. A Britannic hiába volt erõsebbnek és biztonságosabbnak építve, mint a Titanic, alig tíz perccel a robbanás után olyan állapotban volt, mint a Titanic egy órával a jégheggyel való ütközést követõen. Bartlett kapitány még egy kétségbeesett kísérletet tett, hogy a közelben fekvõ Kea sziget partjaira vezesse a hajót, de a legénység már megkezdte a mentõcsónakok elõkészítését és vízre bocsátását.
Az utasokat sikerült kimenteni, a katasztrófa 30 áldozata közül a legtöbb akkor halt meg, amikor az óceánjáró tatja kiemelkedett a vízbõl és két rosszul leengedett mentõcsónakot beszippantott a még forgó hajócsavar. A még a parancsnoki hídon tartózkodó Bartlett csak ekkor adott utasítást a hajó motorjainak leállítására, majd 8 óra 35 perckor kiadta a parancsot a hajó elhagyására. Õ maga 9 órakor egyszerûen lesétált a parancsnoki hídról, amelyet akkor ért el a víz. A Britannic hét perccel késõbb alámerült az Égei-tenger hullámsírjába. Az 1038 túlélõ segítségére helyi halászok siettek, késõbb pedig megérkezett a katasztrófa helyszínére a HMS Scourge és a HMS Heroic is.
A száz méter mélyen nyugvó hajót 1975-ben a világhírû Jacques Cousteau találta meg, s azóta számos kutatást végeztek rajta. A legendás óceánjárók közül az Olympic szolgált a legtovább, nyugdíjazásának ideje 1934-ben, a Cunard és a White Star Line összeolvadásával érkezett el. A fedélzetén található berendezés minden darabját elárverezték, a hajótörzset pedig szétszerelték. Így ért véget az óceánjárók fénykora.
hirtv