Az óriási Michigan-tó déli partján magasba törõ, könnyed körvonalaikkal a végtelen égboltra rajzolódó felhõkarcolók büszke önkifejezései annak a városnak, amelyben minden lehetséges. Chicago merész, játékosan könnyed toronyszerkezetei az amerikai magasépítészet iskolapéldái. Soha nem hatnak nyomasztóan, mindenütt széles sugárutak, kényelmes járdák, hívogató parkok és híres mûvészek szobraival büszkélkedõ terek veszik körül õket. A városképet templomok, alacsonyabb háztömbök, sõt két-háromemeletes városi paloták, villák teszik változatosabbá. 
Az elsõ állandó települést Jean-Baptiste Point du Sable francia-afrikai származású Santo Domingó-i prémkereskedõ létesítette 1779-ben a Chicago folyó mocsaras torkolatánál. 1833-ban a helységet Chicagónak nevezték el, és lakosainak száma 1837-re már elérte a négyezret.
A nyugatra irányuló utas- és áruforgalom átszálló-, illetve átrakodóhelyeként Chicago hamarosan fontos központtá vált, és jelentõsége az Illinois-Michigan-csatorna megnyitásával (1848) még inkább megnövekedett. 1850-ben az elsõ vasútvonal is elérte a várost.
A nagy tûzvész után
A város vezetõsége 1855-tõl a közérdeklõdésre számot tartó Downtown Improvements, azaz a belváros felújítását célzó programmal igyekezett eleget tenni a rohamosan növekvõ lakosság igényeinek. Mivel a mocsaras talajra épült város utcáit gyakran borította el az iszap, az épületeket nagy költségráfordítással 1,2-4,5 méterrel megemelték, és egyúttal beljebb is vitték, hogy szélesebb utcákat és tereket alakíthassanak ki.
Az 1871. október 8-ai nagy tûzvész után mindössze néhány év leforgása alatt megszületett a "második Chicago", mégpedig a lehetõ legkedvezõbb idõben: az újjáépítés során már a legmodernebb technológiákat alkalmazhatták. 1887-ben itt helyezték üzembe az elsõ telefonhálózatok egyikét, és alig két évvel az izzólámpa feltalálása után, 1879-ben már az új fényszolgáltató berendezéssel világították az utcákat. 1881-ben Chicagóban is megindult a San Franciscóban jól bevált cable car, a sikló.
A tûzvész után meginduló építkezési láz az építészek Eldorádójává tette Chicagót. Ebben az idõben, 1889-ben érkezett a városba Frank Lloyd Wright is. Az újonnan nyíló vállalkozások - gabonasilók, vágóhidak, nehézipari üzemek - egész munkáshadsereget foglalkoztattak, a város lélekszáma 1890-ben már túllépte az egymilliót - s ez új városnegyedek építését tette szükségessé, a népességgyarapodás pedig a közlekedés korszerûsítését. 1897-ben a központi fekvésû üzleti negyed körül megépült a magasvasút, az "El" gyûrûje.
Az elsõ felhõkarcolók
A 20. század fordulóján már minden technológia rendelkezésre állt az acélvázas építkezéshez, és megkezdõdött a felhõkarcolók kora. A "chicagói iskolának" köszönhetõen az építõmûvészet történetében most elõször megszûnt a szakadék az építészet és a konstrukció között, mert az új acélvázak nem pusztán tartószerkezetek voltak, hanem szerkezeti alapelvvé váltak.
A "chicagói iskola" rangját fémjelzõ legszebb épületek a város központjában emelkednek. A magasvasút gyûrûjén belül elhelyezkedõ Loop-negyedben áll a neoromán stílusú, elõadótermeket magában foglaló épület és az art deco jegyében fogant Kereskedelmi Kamara. A magasház-óváros másik része a Chicago folyó északi partján elterülõ River North. Az élénk forgalmú üzleti negyedben impozáns víztorony õrzi a múlt emlékét: egykor innen látták el ivóvízzel a város lakosságát.
A bevásárlóparadicsomban, a Magnificent Mile - a Michigan Avenue egyik szakasza - mentén magasodik az 1925-ben épített neogótikus Tribune-torony, a híres napilap, a Chicago Tribune szerkesztõségének székháza.
A 442 méter magas, 110 emeletes Sears-torony 1996-ig a világ legmagasabb épülete volt. A 103. emeleten levõ kilátóteraszról messzire kalandozhat a szem a Michigan-tó és a középnyugat tágas prérividékei felé.
Nagyutazas.hu
