Délkeletnek haladva Durban felé az N3-as autópályán, egyre melegebb lesz a levegõ, páratartalmát a kocsiból kinyújtott kézzel is lehet érezni. Johannesburgból indulva, amely1000 - 1700 m magasan fekszik, lemegyünk egészen a tengerszintre. A városhoz közelítve minden kilométerrel jobban lehet érezni az Indiai-óceán hatalmas vizének közelségét. Felbukkant Durban a hegyek közül, ezernyi fényével, mint hatalmas metropolisz világított. A központba vezetõ autópálya a kikötõ mellett halad el. 
Szinte minden helyet kihasználva, utcai árusok kínálgatják emléktárgyaikat az égbe törõ felhõkarcolók tövében. Egyik-másik már ültében alszik - nem is csoda, hiszen az idõ éjfél körül jár -, de azonnal kinyitja szemét és kínálja portékáját, mivel mindenki potenciális vásárló lehet. Abrosz méretû leterített kendõiken megtalálható a jellegzetes afrikai maszkoktól a fogkrémig minden. India után ebben a városban a legnagyobb az indiai populáció, népességük 500 ezerre becsülhetõ a városban, és kb. 1 millió egész Dél-Afrikában.
Színes, változatos élet tárul elénk, miközben a háttérbõl kihallatszik az Indiai-óceán monoton zúgása. Lementünk a mólóra, ahol a part folytatásaként stégeken lehet hosszan besétálni a víz fölé. Alattunk a fodrozódó hullámok robajlanak; sötét lévén, fehér csipkés tetejük megsokszorozza méretüket. A hûvösebb szél a hullámokkal együtt lépteinket is a part felé sodorja... A parton apró rákok szédítõ sebességgel, kicsi lábaikat komikusan szedve indulnak két hullám között a táplálékért. Közvetlenül a homokos parton a horgászok jól irányzott dobással vágják be az ólomnehezék súlyától messzire röpülõ horgot, aztán egymás mellett állva várják az ígéretes fogást. Ezen a helyen nem kell csendben maradniuk a víz óriás hullámai hangos moraj közepette találkoznak a szárazfölddel, ami elnyom minden emberi hangot.
Éjjel az óceán mellett üldögélve, a szemlélõ átérzi azt a kimeríthetetlen energiát, amely az idõk végtelenségig ilyen erõvel fog találkozni a parttal. Láttára elenyésznek a mindennapi gondok. A vágyott boldogságra mindenki rátalálhat, ha megáll az óceán pattján, és belehallgat, amit mond a robajlás. Õsi bölcsességek tapasztalatait adja át a víz, amelyeket önmagunkba fordulva lehet csak meghallani.
Megnyugtató, hogy örök érvényû természeti erõk vesznek körül bennünket, emberi léptékkel nem mérhetõek. Amikor ilyen állandósággal találkozom, minden hétköznapi dolog eltörpül. Tudom, azoknak is megvan a helyük, de sokszor több teret kapnak, mint amennyit megérdemelnek, és észrevétlen átalakítják az életünket...
Korán reggel ébredtünk. Szállodánk ablakából látjuk az Indiai-óceán partját, és mivel az oldalsó szárnyban kaptunk szobát, lelátunk az utca forgatagára is. Olyan érzésem támadt, mintha egy hídon állnék, amely összeköt és elválaszt két világot. Jobbra az Indiai-óceán hullámzó kéksége baloldalon a civilizáció, az urbanizált társadalom kellékeivel. Nem vitás, melyiket választjuk.
Férjemmel együtt azt hittük, az elsõk között leszünk, amikor kisétálunk a mólóra, de már többen megelõztek bennünket. Sokan futnak a homokos parton, jógáznak, karateedzést tartanak, kutya kedvenceiket sétáltatják vagy mint mi, egyszerûen csak élvezik a gyaloglást. Fekete embercsapat fürdik a víz hullámaiban. Fiúk, lányok önfeledten vetetik bele magukat az óceánba. Vasárnap reggel van, õk itt töltik a hétvégét, valószínûleg délután indulnak vissza a falujukba, így minden percet kihasználnak a fürdésre. Sokaknál láttam mûanyag kannákat, üdítõs flakonokat. Ott sorakoznak megtöltve a ruháik mellett. Furdalt bennünket a kíváncsiság, mire használják ezeket? A mellettünk elhaladó két fiatal lánytól, akik szintén kannát cipeltek, férjem meg is kérdezte: - Mit csináltok ezekkel? Nos, a következõ választ kaptuk; Összegyûjtjük az Indiai-óceán vizét, és hazavisszük a családnak. Anyánk, apánk talán soha nem láthatja meg az óceánt, de elmondhatja, hogy megfürdött benne.
Sokáig nem tudtunk megszólalni ezek után, olyan tiszta, õszinte szeretet sugárzott szavaikból. Elképzeltem, ahogy a szülõk lavórba öntik a vizet, és megfürdenek az Indiai-óceánban. Nem mulatságosnak éreztem, hanem meghatónak...
Felhõkarcolók ékesítik a város magját fémes csillogással. A csupa ablak üvegpalotákon visszatükrözõdik a kék égbolt fehér gomolyagainak suhanása.
A szállodák tövében, közvetlenül a patt mellett keleti stílusú parkok, virágzó és zöld kertek nyújtanak pihenési lehetõséget padokkal, pálmafákkal.
Éjjel-nappal díjtalanul használható medencék sorakoznak közvetlenül a homokos part mellett, olyan bennük az úszás élménye, mintha a nyílt vízen szelnénk a habokat. Gyerekzsivajtól hangos a vízi világ. Szökõkutak között, hidakon sétálhatunk ebben a paradicsomban. Hátterében vidámpark kínál szórakozási lehetõséget. A libegõre felülve elrugaszkodhatunk a földtõl, madártávlatból szemlélhetjük az eseményeket. Ebben a hõségben frissítõen hatott a vízfelõl érkezõ szél. Az emberek könnyû viseletben, lenge ruhában közlekednek. A part menti, több kilométer hosszú sétány kövezetén fiatalok gurulnak görkorcsolyán. Távolabb a gördeszkákkal nem mindig jönnek össze a bravúros ugrások úgy, ahogy megtervezték, de nevetéssel megoldódnak a dolgok.
Láthatóan nagy figyelmet kap a közbiztonság, a rend õrei mindent megtesznek azért, hogy az ide látogató turista nyugalomban érezze magát. A rendõrök a sétáló körzetben kerékpárral közlekednek, bukósisakban, rövidnadrágos egyenruhában.