Hajós Város a Duna-Tisza közén Kalocsa és Baja város között fekszik a maga 3200 fõs lakosságával, akiknek 70-75%-a vallja magát az 1723-ban elkezdõdött betelepítések folyamán ideérkezett sváb telepesek leszármazottjának.
Württembergbõl érkezett õsök rend és munkaszeretetét továbbvivõ polgárok egy ma is élõ, az õsök hagyományait tisztelõ települést laknak, ahol a rend a tisztaság a maguk által felállított követelményrendszer elején helyezkedik el. A borkultúrájáról és pincefalujáról messze földön híres Hajós 2002-ben Hild díjat kapott település 2008. július elsejétõl pedig elnyerte a városi rangot, Bács-Kiskun megye huszonnegyedik városa lett.
A település korai történelmérõl kevés emlék maradt. A török hódoltság elõtt már létezett település Hajós neve valószínûleg a hajó köznévbõl ered, és arra utal, hogy az akkoriban itt élõ lakosság megélhetésében a víz jelentõs szerepet játszott. A terület 1710-1732 között gróf Csáky Imre kalocsai érsek birtokában volt. Kérésére és javaslatára német telepesekkel népesítették be a területet. 1722-1770-ig kb. 120 családot telepítettek be, két nagyobb hullámban. Az egyik csoport a Bodeni-tótól északra fekvõ Dietelhofen, Niederbiegen, Umlingen községekbõl és környékükrõl érkezett. A másik csoport a Duna menti településekrõl jött Biberach, Ehingen, Offingen, Riedlingen, Saulgau, Ulm és Dunawört környékérõl. A szorosan vett sváb földön kívül német területrõl, Württemberg tartomány déli részérõl, Zellbõl is jöttek családok. A Rajna középsõ részérõl, Frankóniából, valmint Bajorországból és Ausztriából is érkeztek betelepülõk. Õk tekinthetõk a település második honfoglalóinak.
A falut a telepesek közösségei két patak partjára építették, az egyik mellett volt az érseki vízimalom. 1724-ben már kápolna állt a községben, 1728-ban megépült a hajósi templom egy romos klastrom helyén, ezt 1879-ben megnagyobbították.
A Bussen-Öffenbõl hozott templomkegytárgy miatt búcsújáró hellyé vált a város. A templom fõoltárán található Mária szobornak is külön története van: Az Ulm környéki síkságon lévõ Bussen szent hegyen áll a környékbeli svábok kápolnája, ahol egy névtelen helybéli fafaragó mester 1400-as években készült szobrát helyezték el az oltáron. Amikor Bussen-hegyi kápolna 1720-ban leégett, a pap nagynénje hazavitte a paplakba, s ott õrizték egészen addig, amíg megindult az Ulm és Freiburg környékén élõ svábok bevándorlása Magyarországra, akik magukkal hozták a Mária-szobrot, és amikor 1728-ban felszentelték a hajósi templomot, a fõoltáron helyezték el.
A betelepült telepesek a betelepüléstõl hazájuknak tekintették Magyarországot és benne Hajóst. Ezt a történelem során minden alkalommal bebizonyították, ha szükség volt rá. Részt vettek az 1848-49-es szabadságharcban ugyanúgy mint 1956-ban a forradalom dicsõ napjaiban is és mindig a jó oldalon álltak. A templom mellett épült fel Gróf Patasich Gábor kalocsai érsek barokk stílusú vadászkastélya.
A kastély 1907-tõl árvaházként, napjainkig gyermekotthonként mûködött. Az érseki kastély felújítása folyamatban van. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat új funkciót adnak a Dél-Alföld egyik legszebb mûemlékének, visszaadva azt a magyar és külföldi érdeklõdõknek. A település õrzi a sváb népi hagyományokat. Ünnepi alkalmakkor a helyi néptánc csoport táncosainak mûsora színesíti a programokat, és egy emberként hallgatják végig fúvós zenekar elõadásait.
A városban megépült a Német Nemzetiségi Tájház, melynek megtekintésekor, bepillantást nyerhetnek az idelátogatók a sváb kultúra szépségeibe, régi népmûvészeti, ruházati kellékek, edények, berendezési tárgyak, szerszámok árulkodnak õseink életérõl.
Az évente sok ezer látogatót fogadó tájház, állandó karbantartást és az anyagok megóvását szem elõtt tartva sok évig tudja bemutatni a svábság 1900-as évek eleji életét. Hajós aktív közösségi életét jelzik az öntevékeny szervezõdések is: a tûzoltó egyesület, a sportkör, a horgászok egyesülete, vallási közösségek, a hajósi népdalkör és a hajósi fúvós zenekar.
A várostól 2 kilométerre található Hajós legismertebb, és egyben leglátogatottabb része, a löszhátra épített pincefalu.
Az egymáshoz bújó jellegzetes épületek Európa legnagyobb összefüggõ pincefaluját alkotják. A löszfalba 20-50 méter hosszú pincealagutakat vájtak, melyek télen-nyáron kedvezõ, közel azonos hõmérsékletet biztosítanak az itt tárolt Hajósi borok számára. Ezek a mesterségesen létrehozott "pincelyukak" többnyire boltívesek, téglával kirakottak.
A löszfalba vájt "pincelyukak" fölé présházakat építettek, melyek azon kívül, hogy itt dolgozzák fel a szõlõt, üde színfoltjai a falunak, és kellemes kikapcsolódást nyújtanak a vendégeknek. A hetvenes évektõl számos pince épült, ekkor kezdett kialakulni a pincefalu mai hangulatos, parkosított jellege. Mára egyre több pince vendégek fogadására, elszállásolására alkalmas: megjelentek a padlástér beépítésével a vendégszobák, miniatûr de teljes komforttal. A nyolcvanas évektõl megélénkült a borturizmus, amelynek jó alapja a hajósi svábok német nyelvtudása és vendégszeretete. Sorra nyílnak a Pincefaluban a vendéglátóhelyek, a kilencvenes évektõl a családi borházak.
A pincék a helyi társadalom számára a közösségi élet kedvelt színterei, de gazdasági funkciójuk is változatlanul jelentõs a bortárolás, és az idegenforgalom szempontjából. A Pincefaluban található a Borok Háza, ahol a tulajdonos kádármester múzeumát is megcsodálhatják a betérõ vendégek. A régi hagyományos hordókészítés szerszámait bemutató gyûjteménybõl, betekintést nyerhetnek e szakma rejtelmeibe
1982-tõl minden év májusában megrendezik itt az Orbán-napi borünnepet. Az ünnepen a város apraja nagyja mellett több ezer idelátogató vendég vesz részt. Az ünnepséget megelõzõ estét a Pincefaluban utcabálok, zenés programok színesítik. Vasárnap az ünnepélyes megnyitót a borversenyek eredményhirdetése, a borlovagok avatása majd a színes nemzetközi néptánc fesztivál követi. A hordó emelõ verseny csak egy-egy a sok vidám programból mellyel várjuk az ide látogatókat.
