A valamikori "Pannónia szent hegyének" (Mons Sacer Pannoniae) monostora és a benne élõ szerzetesközösség egyidõs a magyar államisággal, ezért a magyar kultúra kivételes fontosságú részének tekinthetõ.
Egy évezred lenyomata a Kisalföldbõl kiemelkedõ, 282 m magyas hegy tetején álló és a tájegységet uraló Fõapátság történelmi épületegyüttese is: bemutatja hazánk 1000 éves történetének különbözõ építészeti stílusait. A pannonhalmi Bencés Fõapátság tehát mind építészeti struktúrájában, mind eszmevilágában az évezredes, folyamatos használat alatt fejlõdött.
996-ban Géza fejedelem meghívására a nyugati szerzetesség megalapítója, Szent Benedek követõi érkeztek ide cseh s német földrõl, valamint Itáliából és alapították meg a monostort, melyet röviddel késõbb Szent István látott el birtokokkal és privilégiumokkal. Az általa 1002-ben kiállított kiváltságlevélben nem csak az adományokat rögzítették, hanem a király szándékát is, mely a bencéseket arra szólítja fel, hogy naponta imádkozzanak "pro stabilitate regni nostri", azaz az ország fennmaradásáért, sértetlenségéért - a szerzetesek mind a mai napig eleget tesznek elsõ királyunk óhajának.
A tatárok ostromát ugyan sikerült visszaverni, a török hódoltság idején azonban többször kellett a szerzetesközösségnek hosszabb-rövidebb idõre elmenekülnie. A romos monostorban Pálfy Mátyás fõapát (1638-1646) kezdett új életet tíz szerzetessel. A következõ "csapás" a felvilágosodás korában érte Pannonhalmát: II. József király 1786-ban beszüntette az összes bencés kolostor mûködését. 1802-ben viszont - ismét uralkodói parancsra - újjászervezték a rendeket, azzal a feltétellel, hogy részt vállalnak az oktatásban. Ily módon intézményesítették azt, amit a szerzetesek mindig is feladatuknak tekintettek és évszázadok óta gyakoroltak is.
A pannonhalmi Fõapátság hazánkban jelenleg a bencés hagyományokat követõ, klasszikus monostorelrendezés egyetlen épen maradt példája. A templom déli oldalára épült a kerengõ, mely körül a monostor élete zajlott. Ezt a két épületrészt köti össze a templom déli fõkapuja, a különleges szépségû "Porta speciosa". Az, hogy a templom "szép kapuja" nem a külsõ térbe, hanem a kerengõ felé nyílik, azt bizonyítja, hogy a templomot elsõsorban a szerzetesek és nem a zarándokok számára építették. A kerengõ melletti keleti épülteszárnyban lehetett a káptalanterem, a déli oldalon volt a refectorium (ebédlõterem), emellett pedig a melegedõszoba (mivel a középkori monostorokban nem fûtötték a lakószobákat). A nyugati szárnyban mûhelyek és írószobák (scriptorium) voltak, a hálóhelyiségek pedig az emeleten helyezkedtek el.
Az apátsági templomban román, korai gót, késõi gót és reneszánsz elemek egyaránt felfedezhetõk. A XI. századi, elsõ épület egy tûzvészben elpusztult és a XII. századi épület jelentõs méretû maradványai is csak a mai templom falaiban találhatók meg. A ma látható bazilika kialakulásának legjelentõsebb korszaka a XIII. század-ban Uros apát (1207-1243) kormányzásának ideje. Hatalomra kerülésének elsõ éveiben kezdõdhettek az építkezések, a befejezés a felszentelésrol szóló oklevél alapján 1224-re tehetõ.
A monostor életében a következõ jelentõs építési idoszak Mátyás király nevéhez fûzõdik: a XV. század végén épült többek között a mai kerengõ, a Szent Benedek-kápolna és valamennyi szentély késõi gót boltozata. A reneszánsz épületplasztika a Szûz Mária-kápolnán és a templom északi kapuján figyelhetõ meg. A török hódoltság után a XVIII. században Sajghó Benedek fõapát (1722-1768) építtette fel a monostor ma is álló barokk épületeit - a kolostor jelenlegi kiszolgáló és lakóhelyiségeinek nagy részét, melyek közül mûvészettörténeti szempontból az új ebédlõterem érdemli a legnagyobb figyelmet. A XIX. század elsõ évtizedeiben épült a klasszicista torony és a könyvtár épülete, a XX. században pedig a gimnázium és a diákotthon olaszos jellegû épülettömbje.
Az apátság tehát már kizárólag építészeti szempontból is megérne egy látogatást, gazdag mûvészeti és tudományos gyûjteményei pedig tovább emelik értékét. Könyvtára több mint 300.000 kötettel ma a világ legnagyobb bencés gyûjteménye. A Fõapátsági Levéltár számos, értékes dokumentumának leghíresebb darabja a legrégibb magyar (és egyben finnugor) írásos nyelvemlék, a tihanyi apátság 1055-ös alapító oklevele. A monostor képtára, metszettára, numizmatikai gyûjteménye, régiségtára és kincstára szintén jelentõs. Történelmi információkkal és mûvészeti benyomásokkal telve a monostor arborétumában kapcsolódhat ki a látogató, ahol közel 400 növényfajt gondoznak.
