Costa Rica a közép-amerikai kontinenshídon elterülõ ország. Karib-tengeri és csendes-óceáni partvidékét keskeny síkság kíséri.
Az ország magját alkotó, 1500 m átlagmagasságú fennsíkot a Kordillerák vulkánokkal tûzdelt láncai fogják közre. Trópusi éghajlatú földjein jelentõs a mezõgazdaság. Említésre méltó az ország kõolaj- és bauxitbányászata. A világ legboldogabb országa a „happyplanetindex” szerint. Kiváló éghajlat és tengerpart csábítja a turistákat az országba.
Keleti partjait Kolumbusz 1502-ben fedezte fel. A nyugati partoknál 1519-ben járt elõször spanyol hajós, míg a belsõ magasföldet csak 1561-ben sikerült meghódítani.
A spanyol gyarmati idõkben a közlekedési nehézségek miatti viszonylagos elszigeteltségben a spanyol koronától való függés aránylag laza volt. Costa Rica volt a legszegényebb spanyol gyarmat Közép-Amerikában. Döntõ faktor volt gazdasági fejlõdésében a bennszülött munkaerõ hiánya. Míg a többi spanyol gyarmat telepesei indiánokat dolgoztattak földjeiken, Costa Ricában kénytelenek voltak maguk megmûvelni azt. Így Costa Rica fejlõdése különbözött szomszédaitól, és nem is alakultak ki oly mértékû társadalmi egyenlõtlenségek, mint szomszédainál. Costa Ricában paraszti demokrácia alakult ki elnyomott mesztic vagy indián réteg nélkül. Egy idõ után a spanyolok letelepedése a dombvidékeken összpontosult, amelyeknek termékeny vulkáni talaja van és az éghajlata is mérsékeltebb, mint az alföldeken.
Costa Rica az egyesült Közép-Amerikához csatlakozott, amikor azok közösen kikiáltották függetlenségüket Spanyolországgal szemben 1821-ben. Tagsága az újonnan alakult Közép-Amerikai Szövetségi Köztársaságban nem volt hosszú életû; 1838-ban, miután a szövetség már régen nem mûködött ténylegesen, formálisan is kilépett és kikiáltotta függetlenségét.
Az afrikai eredetû costa-ricaiak (a lakosság kb. 3%-a) õsei Jamaicából érkeztek vasútépítésre. A vasút a központi felföld városi lakosságát kötötte össze a karibi partvidéken fekvõ Limón kikötõvel. A vasút építésében, amelyet Minor C. Keith amerikai üzletember szervezett, kínai bevándorlók is részt vettek az Amerikai Egyesült Államokból behozott elítéltek mellett. A vasút megépítéséért cserébe Costa Rica kormánya a vasút számára bérbe adott területeket a nyomvonalon felül is, amin a vasúttársaság banánt termesztett és az Egyesült Államokba exporttált. Végül a banán a kávé mellett Costa Rica exportjának egyik fõ terméke lett, az azt termesztõ külföldi tulajdonú társaságok (köztük az United Fruit Company) pedig döntõ szerepet játszottak a nemzetgazdaságban.
Costa Rica története jóval békésebb, mint a többi latin-amerikai államé, politikailag is jóval stabilabb volt. A 19. század vége óta két jelentõsebb erõszakos idõszak volt. Az egyik 1917-19-ben Federico Tinoco Granados diktatúrája volt, míg végül megdöntötték és számûzetésbe kényszerítették. A másik 1948-ban tört ki. José Figueres Ferrer vezetett fegyveres lázadást a vitatott elnökválasztási eredmények miatt. 44 napos polgárháború alatt több mint 2000 halott volt. Ez Costa Rica történetének legvéresebb eseménye a 18. század óta.
A polgárháború után az gyõztes junta, amelyet a korábbi ellenzék vezetett, feloszlatta a hadsereget és a demokratikusan megválasztott törvényhozással új alkotmányt fogadtatott el 1949. május 8-án. Miután reformjai hatályba léptek, a rezsim 1949. november 8-án békésen átadta hatalmát az új demokratikus kormánynak. Figueres puccsa után nemzeti hõs lett és az új alkotmány szerint 1953-ban megtartott elsõ demokratikus elnökválasztáson gyõzött. Azóta Costa Ricában 12 elnökválasztás volt, a legutolsó 2006-ban. Mindegyik békés, átlátható választás volt a nemzetközi közösség szerint is és viszonylag nyugodt hatalomátadással járt.
