A város kilencven aprócska szigetre épült, hatvan csatorna választja el ezeket egymástól, ám nem igazán, hiszen összeköti a több mint ötven hasonlóan homorú és mégis különbözõ híd. A csatornapartokat övezõ keskeny utcácskák, ahol az úr a kerékpáros, ismerõs a tipikus németalföldi, magasba törõ karcsú házak látványa - annyi képeslapon láttuk már - és mégis, a hangulat, amit árasztanak, utánozhatatlan. Az ember hamar bennfentes lesz - már grachtnak hívja a csatornákat, s azt hiszi, tudja, melyik hídról a legszebb a kilátás: aztán a következõ hídon elbizonytalanodik, mert újabb csodára lel. 
Amikor az idõ engedi, zsúfoltak a parti kávéházak, kis kiülõs vendéglõk. Boldogság, ha süt a nap, de az amszterdamiaknak nem okoz depressziót a gyakori esõ sem.
Ebben a városban nehéz útikönyvet olvasgatva járkálni, az ember tekintetét mindig elvonja valami. Igaz, a puszta látványból is kikövetkeztethetõ, hogy például a Herengracht a gazdagok negyede, bebocsátást legfeljebb a 605-ös szám alatti Willet-Holthuyzen múzeumba nyer az idegen - s oda se a porcelángyûjtemény miatt érdemes igazán betérni, hanem mert a csatorna menti tipikus házbelsõ valamennyi szépségét megcsodálhatjuk ebben az 1687-ben Hop báró részére emelt épületben, amely a múlt századig egyre bõvült és szépült.
Megbámulni való palotából akad ezen a csatornaparton bõségesen, s történelmi látnivalóban nincs hiány a következõ, a Keizergracht mentén sem. Nevezetességbõl kevesebbet, gyönyörködnivalóból annál többet nyújt a Prinsengracht - és itt van Anna Frank háza is. A Rotzengracht egyik házán tábla hirdeti, hogy itt hunyt el 1669-ben Rembrandt. Más élményt ad a Singel - amelynek nevéhez nem biggyesztik a gracht szócskát. A félkörívû csatorna a virágpiacot veszi körül: vidám napraforgók, harmatos tulipáncsokrok, fantasztikus növények csalogatják a bámészkodókat. És hogy ne kelljen messze földrõl érkezettnek megfosztania magát egy növényemléktõl, vehet itt minden vámellenõrzés próbáját kiálló virághagymát, magot, különleges módszerrel szárított bujtványt.
A nyüzsgés itt is folyamatos, de mi ez ahhoz képest, ami kicsit odébb, az igazi városközpontban, az oda vezetõ utcákon, tereken van. A Leidsepelin, a Rembrandtplein folyamatos látványosságok helyszíne: mutatványosok, alkalmi zenészek vernek itt tanyát. A fõ mûsor persze késõ délután kezdõdik, félkörben áll a tömeg, és lesi a bûvészeket, tûznyelõket, akik keveréknyelven tapsért esedezve mutatják be tudományukat. A közönség hálás, itt senki sem siet. Egész nap - éjszaka is - lüktet a város, vibrál a levegõ - és mégis árad a nyugalom.
A terekbõl nyíló mellékutcákat semmiképpen nem szabad, de nem is lehet elkerülni. Ételillatok a levegõben, egymás mellett sorjáznak a nemzeti vendéglõk, csak a választás nehéz. A világ talán legjobb indonéz, thaiföldi ízeiben gyönyörködhetünk, az elmaradhatatlan indiai, olasz, a görög, a francia éttermek kínálatáról már nem is beszélve. Itt békésen megfér a sokféle illat és íz, s nincs abban semmi rendkívüli, ha az orosz tangóharmonikás bécsi operettet is játszik.
A hollandok nyitottak, és nem csak a sokféleséget fogadják be, magukat is megmutatják. A magas, keskeny házak ablakán nincs függöny, estefelé égnek a villanyok, a lakók nem rejtik el titkaikat, szinte kitárulkoznak. Az ablakok meztelensége vonzza a tekintetet, a képzelet meglódul, olyan könnyû mesét keríteni egy-egy elegánsabb, avagy éppen szerényebb berendezésû szoba láttán. Pedig ezek a keskeny épületek hátrafelé terjeszkednek, s a legizgalmasabb helyiségek éppen hogy rejtve maradnak az illetéktelenek elõl. Mint ahogy a piroslámpás negyedben is csak a kínálat látható a kirakatban: ott ülnek a hölgyek, fiatalok, idõsebbek, szebbek, csúnyácskák, kövérek, soványak, kirívó - vagy taszító - egy szál fehérnemûben, de ha jön a kuncsaft, a függönyt behúzzák.
Ha Hollandia - Németalföld -, akkor Rembrandt. Olyan hatalmas anyag gyûlt össze, hogy két részletben mutatják: a második, az októbertõl az év végéig nyitva tartó rendkívüli kiállításon Rembrandt kései korszakában készült, ritkán mutatott rézkarcai, rajzai láthatók. Ha valaki lemarad róla, nincs oka aggodalomra: a Rijks állandó kiállításán Rembrandt, Vermeer, Hals, Jan Steen festményei mindig megcsodálhatók, s érdemes benézni a Rembrandt-házba - avagy más kor más gyönyörûségéért a Van Gogh Múzeumba. Csalódás itt sem éri az utazót.
Szászi Júlia / Bodó Gábor