A kanadai Sziklás-hegységben már 1885-ben nemzeti parkot alapítottak, s ezt nemsokára követte a többi. Az összefüggõ, összesen több mint 20 ezer négyzetkilométeres térség igazi õsrengeteg. E parkokat az ember tevékenységével megalakulásuk óta nem háborgatta: területükön nem létesített ipart, nem folytatott erdõgazdálkodást és nem vadászott. A Jasper, az Yoho, a Banff és a Kootenay Nemzeti Parkot az UNESCO 1985-ben a Világörökség részévé nyilvánította. 
A Folyók anyja
A jégmezõk a jégkorszak maradványai. Közülük a legnagyobb a Columbia a maga 325 négyzetkilométeres területével. Gyakran illetik a Folyók Anyja névvel: 100 méter vastag jege jó néhány gleccsert éltet, azok pedig három nagy folyót. A Columbia keleti nyúlványainak, az Athabasca-glecscsernek a század eleji és a mai vége között már körülbelül 1 kilométer a távolság! A gleccserekbõl táplálkozó vízfolyások látványos formagazdagságot hoztak létre. A sziklaletöréseken zuhatagok (a legnagyobb a 380 méter magas Takakkaw-vízesés), a puhább kõzetekben önálló, zárt világot alkotó szurdokvölgyek, a lapályokon hordalékzátonyok színesítik a tájat.
A hegység keleti oldalának éghajlata félsivatagi szárazságú, bizonyos részein a csapadék az évi 350 millimétert sem éri el, s ennek is jó része télen, hó formájában hull le. Ilyenkor aztán mínusz 30 Celsius-fok alá is süllyedhet a hõmérõ higanyszála. A vízhiányt nyáron 30 Celsius-fokos csúcshõmérséklet tetézi.
A szárazság a hegység egész arculatát meghatározza. A meredek lejtõkön és sziklákon növényzet nem képes megtelepedni: a hegyek felsõ fele-harmada helyenként hófödte, néha csillogó, néha azonban komorfekete meztelen szikla. (Az évente odalátogató 3 millió turista java része is csak a sziklás vonulatok, gleccserek, vízesések, kanyonok és tengerszemek látványáért utazik oda.)
Botanikus szemmel
A növényzeti övek közül a legalsót - a mélyebb völgyek alját - a füves rétek, lápok és lombelegyes fenyvesek jellemzik. Ez az a régió, amely a legtöbb növényevõ állatot és ragadozót képes eltartani. És ugyancsak ez az, amely a legnagyobb emberi forgalmat kénytelen elviselni.
Az elõbbi öv fölött a mindössze három-négy fenyõfaj (Engelmann-luc, csavarttûjû fenyõ, duglászfenyõ) által uralt egyhangú, száraz, végeláthatatlan erdõövezet húzódik. Felsõ, fafajösszetételében megváltozó, kiritkuló részével ez már átmegy az alpi régió havasi gyepeibe. Az erdõhatár ott- Csehországgal majdnem azonos földrajzi szélességen - még 2000 méter körül van. A havasi rétek, mint mindenütt, a kanadai Sziklás-hegységben is üde zöldek, tarkabarka virággazdagságot tárva a kitartó hegymászók elé. (A magunkfajta bakancsos turista számára szomorú meglepetés, hogy a természeti szépségeknek ilyen eldorádójában- a mûutaktól és felvonóktól távol - bizony csak elvétve találkozni gyalogosokkal.) Még följebb haladva aztán már csak letörpült cserjékkel (fûz- és nyírfajokkal), valamint termetükhöz képest nagy virágú, molyhos párnanövényekkel (fõként szegfûfélékkel) találkozhatunk, majd a hó és a jég veszi át az uralmat. Bárhol járjunk is, egy sereg hazulról is ismerõs növényre vagy azok közeli rokonaira ismerhetünk rá: hízóka, kakastaréj, liliomok, körtikék, páfrányok, korpafüvek láthatók mindenütt.
Viselkedési szabályok
A Jasper Nemzeti Park területére belépve legelészõ vastagszarvú juhokat, a hazai muflonokhoz hasonló, de annál nagyobb testû és trófeájú állatokat pillanthatunk meg- közvetlenül az út mellett! A vadállatoknak ezt a szelídségét meg kell szoknunk, az évszázados zavartalanság- úgy tûnik - kiölte belõlük a félelmet.
Bármelyik városban találkozhatunk békésen legelészõ vapitivel*, a csíkos bundájú mókusok pedig a lábunkra is felmásznak. Az alpesi régió csillogó kék tollú szajkóit a kezünkbõl is etethetjük. Akkor sincs szükségünk nagy erejû távcsövekre, hosszú és óvatos cserkészésre, ha a lapályokon jávorszarvast, hódot, fekete medvét, fönn a hegyekben mormotát akarunk látni. A ragadozók és a havasok védelmében élõ fehér hegyi kecskék megpillantásához már jókora szerencsére is szükség van. Azért mindig óvatosnak kell lennünk, hiszen a szürke medvék, a félelmetes hírû grizzlyk birodalmában vagyunk! Nemcsak tõlük, hanem minden nagy testû- fõképp a párzási idõszak felhevült állapotában lévõ - állattól érdemes távolságot tartanunk! Észak-Amerika legnagyobb állatának, a bölénynek egyik utolsó, néhányszor tíz egyedet számláló populációját pedig a Banff Nemzeti Parknak egyik kicsi, elkerített szeglete rejti. A vadonban való viselkedés alapszabályairól mindenütt táblák és prospektusok tájékoztatnak. Ennek ellenére évente jó néhány baleset fordul elõ, kivált az elsõ pillantásra békésnek tetszõ wapitik "jóvoltából". A növényevõk szelídségének egyébként a sokkal kevésbé bizalmas nagyragadozók (farkasok, pumák, hiúzok) látják kárát: táplálékuk egy részét veszítik el az ember közelségébe húzódó elõbbi állatokkal.
A terület madárvilága - az elég nagy fajszám ellenére- meglehetõsen szegényes. Az alacsonyabban fekvõ völgyek tavaihoz és lápjaihoz kötõdik a kanadai lúd, a halászsas és többféle réce, s az Egyesült Államok címerállatát, a fehérfejû rétisast is ott érdemes keresnünk. A nagy területû, száraz fenyvesekbõl szinte teljesen hiányoznak a madarak. Elsõ szálláshelyünk madáritatójánál a délutáni fényben egy felrebbenõ kolibrit, a trópusoknak nyáron oda, északra felhúzódó "repülõ drágakövét" pillantottuk meg. A hegyek hangulatához, persze, sokkal jobban illik a sziklarengetegekben fészkelõ, ott is elég ritka szirti sas és vándorsólyom röptének a látványa.
Törékeny egyensúly
A Jasper Nemzeti Parkot 1907-ben alapították, a másik, az Athabasca völgyén keresztül vezetõ északi vasút építésekor. A vonal 1911-ben készült el, s ezzel megkezdõdött a Sziklás-hegység benépesülése. Sok állandó lakosa azért ma sincsen a nemzeti parkoknak. Betelepülésüket- a munkahiányon kívül - a természetvédelmi hatóságok is igyekeznek akadályozni. Az idegenforgalom télen-nyáron igen nagy. A 3 millió látogató java része saját kocsin, és csupán néhány napra érkezik. Ez a kis területre összpontosuló hatalmas gépjármûforgalom okozza a természetvédelem egyik legnagyobb gondját. A másik, ezzel is összefüggõ nagy feladat az, hogy az ott természetesnek, mindennaposnak számító erdõtüzeket megfékezzék. Megfékezzék, lokalizálják, de ne szüntessék meg teljesen! Az õsvadon törékeny egyensúlyához ugyanis a pusztító és megújító erdõtûz szintén hozzátartozik...
Tímár Gábor és Szmorad Ferenc