Ibrány jellegzetesen mezõvárosias, alföldi település. A Tiszaháton, a Rétköz nyugati részén, a Tisza és a Lónyai-csatorna által határolt területen fekszik.
Településszerkezetét alapvetõen természeti környezete határozza meg. A rétközi települések jellemzõjeként elõször csak a kiemelkedõ szigeteken, dombokon telepedtek meg az emberek. A szájhagyomány szerint Ibrány 13 dombra épült. A Tisza szabályozása után a kevésbé magas helyekre is építkeztek, majd a dombok közötti mélyedések feltöltése, kiszáradása után a lapályokon is megindult a lakóházak építése.
A település kialakulását a történeti és a régészeti feltárások is 700 évre becsülik. A település neve (Ibrány) a honfoglalás és az államalapítás idõszakára utal. Mint a legrégebbi településnevek, ez is személyi eredetre utal. Vélhetõen a mohamedán Ibrahimból alakult ki, s változott, formálódott századokon át. Egyes emlékek Ibrahim nevû fõespereshez kapcsolják a név származását az 1235-ben keletkezett adománylevél alapján. Az elsõ meghatározó dokumentum, amelyben Ibrány mint településnév szerepel, IV. László király 1280-ban kelt adománylevele. A vidék korábban lakott voltára utalnak a régészeti feltárások is. A város határában lévõ homokdombok gazdag lelõhelyei az obszidiánból pattintott nyílhegyeknek, pengéknek, kõbaltáknak, a bronzkorból származó tárgyi emlékeknek.
Az 1985-ben feltárt honfoglalás kori temetõk bizonyítják, hogy ezen idõszakban is lakott volt e hely. A mûemléki református templom tatarozásakor kiderült, hogy a gótikus stílusú templom eredetileg román stílusban épült és bizonyíthatóan azonos a pápai tizedlajstrom által 1332-ben említett Szent György-templommal.
A település életében meghatározó esemény volt, amikor a Péc nemzetség tagjai 1435-ben adományként megkapták a települést. Az itt élõk magukat ibrányiaknak kezdték nevezni. A család hosszú századokon át a megye közéletének és a helyi politikának az irányítója volt. Aktivitásuk a vármegye határain kívül is ismertté tette a család nevét. Tagjai ott találhatók a Bocskai-féle szabadságharcban, -törökök elleni küzdelmekben és a kuruc mozgalmakban. Az 1604-ben Bocskaival egyezséget kötõ hajdúkapitányok egyike Ibrányi Ferenc. Ibrányi Mihály is hajdúkapitány, 1636-ban és 1644-ben I. Rákóczi György egyik hadvezére. Ibrányi László 1672-ben már kuruc vezér, elõbb Thököly Imre, majd II. Rákóczi Ferenc ezereskapitánya. Az ibrányiak életében a 18. század fordulatot hozott. A nagy múltú család birtokait fokozatosan elveszítette, elszegényedett, a század végére teljesen kiszorult a községbõl. A 15. század közepén épült az ibrányi vár, amely a késõbbiekben meghatározó szerepet játszott a település sorsában. 1463-ban már kétségtelenül állott, errõl Mátyás oklevele tudósít. A királyi végvárként használt épület eredetileg várkastély volt, melyet palánkfal vett körül. A vár csak a 17. század második felében és a 18. század elején vált megyei szempontból is igazán jelentõssé, amikor kapitányai már a vajai Ibrányiak voltak. A 19. második felében üressé vált kastély elpusztult. Helyén legelõként õrzi "vári legelõként" az emlékét.
Ebben az idõszakban a település életét alapvetõen természeti környezete határozta meg. Gazdaságában a rétközi vizivilág adta vadászat, halászat állattartás dominált.Az 1860-as évtizedben végrehajtott Tisza-szabályozás, a Belfõ- és a Lónyai-csatorna építésének következtében a rétközi táj arculata megváltozott, eltûnt a vizivilág. Megnõtt a mûvelhetõ földterület, az Ibrányi család fokozatos elszegényedésével egyre nagyobb teret nyertek más földesurak bérlõként, vagy tulajdonosként. A helység jobbágyai, parasztjai azonban szegények maradtak. Ebben az idõben a település a nagy lélekszámú falvak közé tartozott, lakosainak száma 3000 fõ körül volt. Irányítását a 20 virilistából és 15 választott tagból álló testület végezte. Egyre erõteljesebben érlelõdtek a falu életében a polgári létforma csírái. Az iskola mellett 1890-tõl óvoda is mûködött, 1889-ben létrehozták a mûvelõdési kört, amely megalapította a közösségi könyvtárat. 1895-ben az ibrányi uradalmak a térség legjobban gépesített birtokai voltak. Megalakult, elsõként a környéken a hitelszövetkezet, 1920-tól a hangyaszövetkezet révén is bekapcsolódtak az országos kereskedelmi életbe.
A harmincas évek végére Ibrány modernnek számító közösséggé lett. Vasútállomása, postája, villanya, teljesen osztott iskolája, óvodája, gyógyszertára, orvosa, állatorvosa volt.
A föld az ibrányi nincsteleneknek mindig az álma volt és harcoltak érte. E vidéken elsõként osztottak földet a Károlyi-féle reform keretében. 1945-ben 1142 igénylõ 4240 hold földet kapott. A szövetkezés régi hagyományai újraéledtek. 1946 nyarán kereskedelmi céllal népi szövetkezetet hoztak létre. Alapítói az ország elsõ Kossuth-díjasai közé tartoztak. 1962-ben a település gimnáziumot kapott, amely nagymértékben megerõsítette és elmélyítette a körzetközponti szerepkört. Ettõl az idõszaktól több gazdálkodó szervezet, intézmény tevékenysége térségi jellegûvé vált, ellátva a környék lakosságát, egyben elindítva a település várossá fejlõdésének folyamatát. 1993-ban Ibrány városi rangot kapott.
