2024.04.19. - Emma

Sikeres volt a Torkos Csütörtök

Az idén több mint 1000 étterem csatlakozott a Torkos Csütörtök nevû akcióhoz, míg tavaly 702 vendéglátói egység vett részt - közölte a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. A 2006-ban indult akcióhoz, mindazok csatlakozhattak, akik vállalták, hogy elsõsorban "a la carte" kínálatukból 50 százalék kedvezményt biztosítanak.
bohócdoktor vizit szja 1%

Az idén az éttermek mellett cukrászdák, vasúti étkezõkocsik és pincészetek is jelezték részvételi szándékukat. Róna Iván a korábbi visszajelzésekrõl elmondta, hogy az éttermek és a vendégek több mint 90 százaléka pozitívnak értékelte az akciót. Az idén elõször több fittnessterem is jelezte részvételi szándékát. Így a Torkos Csütörtök után, pénteken féláron kínálják szolgáltatásaikat.

(MTI)