Talán meglepõen hangzik, de az ír fõváros és Magyarország egy igen jelentõs irodalmi kapcsolatot mondhat magáénak: Leopold Bloomot, James Joyce Ulyssesének kóbor semmittevõjét, aki Szombathelyen látta meg a napvilágot Virág Lipót néven. Ma akár Joyce-túrára is indulhatunk Bloom lábnyomait követve, felkeresve az irodalmi hõs 24 órás képzeletbeli kocsmajárásának színhelyeit Dublin lenyûgözõ városában, ahol az írók és az ital egyaránt meghatározó szerepet játszanak. 
Mert Dublin dalban is megénekelt szép városában a magas kultúrától a giccsig minden megtalálható. Ne feledjük, hogy ez az a város, amelyben egykor Oscar Wilde és excentrikus anyja feltûnõ öltözékükben járták az utcákat. Wilde anyja régi ír verseket szavalt, amelyeket Wilde idõrõl idõre metszõ élességû megjegyzésekkel fûszerezett. Wilde színes egyéniségét és az élet örömei iránt érzett olthatatlan szeretetét a mai dubliniek is örökölték. Menjünk le a tengerhez, és próbáljuk ki a Dublin Bay rákot, amelyet a több százféle sör egyikével öblíthetünk le. A töredezett part és a gyakran háborgó tenger meglepõ ellentétet alkot a belvárost ékesítõ elegáns, György korabeli terekkel. A vad tájba ágyazott kényes kifinomultság teszi Dublint ellenállhatatlanul vonzóvá.
Az elmúlt években a város igen felkapott és drága hely lett (ahol a szó társadalmi értelmében "látni és látszani" kell, ahol Európa minden részérõl médiaszemélyiségek és zenészek vesznek házat, vagy tesznek rendszeres látogatásokat. Azok a lepusztult épületek, amelyek egykor többek között a nagy létszámú és éhezõ Joyce családnak adtak otthont - Joyce apja gyakran kényszerítette családját váratlanul éjszakai menekülésre, amikor elitta a lakbért - ma a városi elit közkedvelt lakhelyei. A György korabeli ósdi nyomornegyedeket, lepusztult csatornarendszereikkel, amelyeket az amerikai-ír J. P. Donleavy kitûnõen írt le, mára rendbe hozták, és a napfényben csillogó ablaküvegekkel várják a megfelelõ vevõt.
Bármely, Írországról szóló, turistáknak szánt kiadvány vagy hirdetés az unalomig ismétli, milyen barátságosak és vendégszeretõk az írek. Az igazság azonban az, hogy ez az igazság! Kérjünk egy dublinitõl útbaigazítást, és tíz az egyhez az esély, hogy el is kísér. Kérjünk meg valakit, hogy ajánljon egy helyi sörkülönlegességet, és valószínûleg a legjobb barátságban, az asztal alatt fejezzük be vele az estét. Ami a kocsmák kiválasztását illeti, magunkra kell hagyatkoznunk: minden ínyencnek megvan a maga elképzelése arról, hogy a legjobb kocsmák a Liffey-folyó melyik partján találhatók. Egyszerûen vegyük nyakunkba az utcákat, és modern Ulyssesként kutassuk fel õket. A folyó úgy fut végig a város szívén, mint egy tintavonás (Dublin legtöbb történelmi emlékmûve tõle délre, a legtöbb irodalmi vonatkozás északra található. A Liffey-tõl északra találjuk az Ír Írók Múzeumát (Irish Writers Museum), az Abbey Színházat, ahol W.B. Yeats állította színpadra híres verses drámáit, késõbb pedig Sean O'Casey rendezte bátor színmûveit. A legtöbb, folyó által kettéosztott városhoz hasonlóan a vélemények itt is megoszlanak arról, melyik a jobbik oldal. Budapesten arról szól ez a vita, vajon Buda zöld dombjai elõbbrevalók-e a sík Pest nyüzsgõ körútjaihoz képest, Dublinban a helybeliek a déli oldal elegáns bevásárlóközpontjai és az északi oldal ütött-kopott, de talán élettelibb utcáiról folytatnak hasonló vitát.
A whisyt, amely írül az "élet vizét" jelenti, a város északi felében, a Bow Streeten található Irish Whiskey Cornerben ünneplik, ahol látogatásunk során megtapasztalhatjuk a lényeges különbséget az ír és a skót whisky között, valamint öt különbözõ fajtát is kipróbálhatunk. Innen nem messze lovak - az ír élet hagyományos velejárói - cserélnek gazdát minden hónap elsõ vasárnapján Smithfield kockaköves piacterén. Az emberek mérföldeket utaznak, hogy eladják árujukat, és állataikat végigfuttassák az utcákon, hogy megmutassák járásukat és állapotukat. Folyik a pénz és persze az ital egy-egy sikeresen nyélbe ütött üzletet követõen.
Magyar hõsünk, Bloom azonban nem volt részrehajló. Azon a halhatatlan éjszakán többször is átkelt a Rubiconon, s anélkül elevenítette fel a világirodalom legnagyobb göbre éjszakájának emlékeit, hogy a folyó bármely partját elõnyben részesítette volna. Végül egy figyelmeztetés azoknak, akik követni szeretnék Bloom labirintusszerû bolyongását: Joyce maga is gyakran pillantotta meg a hajnal hideg fényét egy-egy csatorna nyirkos fenekérõl!