Az elsõ állandó települést Jean-Baptiste Point du Sable francia-afrikai származású Santo Domingó-i prémkereskedõ létesítette 1779-ben a Chicago folyó mocsaras torkolatánál. 1833-ban a helységet Chicagónak nevezték el, és lakosainak száma 1837-re már elérte a négyezret.
A nyugatra irányuló utas- és áruforgalom átszálló-, illetve átrakodóhelyeként Chicago hamarosan fontos központtá vált, és jelentõsége az Illinois-Michigan-csatorna megnyitásával (1848) még inkább megnövekedett. 1850-ben az elsõ vasútvonal is elérte a várost.
A nagy tûzvész után
A város vezetõsége 1855-tõl a közérdeklõdésre számot tartó Downtown Improvements, azaz a belváros felújítását célzó programmal igyekezett eleget tenni a rohamosan növekvõ lakosság igényeinek. Mivel a mocsaras talajra épült város utcáit gyakran borította el az iszap, az épületeket nagy költségráfordítással 1,2-4,5 méterrel megemelték, és egyúttal beljebb is vitték, hogy szélesebb utcákat és tereket alakíthassanak ki.
Az 1871. október 8-ai nagy tûzvész után mindössze néhány év leforgása alatt megszületett a "második Chicago", mégpedig a lehetõ legkedvezõbb idõben: az újjáépítés során már a legmodernebb technológiákat alkalmazhatták. 1887-ben itt helyezték üzembe az elsõ telefonhálózatok egyikét, és alig két évvel az izzólámpa feltalálása után, 1879-ben már az új fényszolgáltató berendezéssel világították az utcákat. 1881-ben Chicagóban is megindult a San Franciscóban jól bevált cable car, a sikló.
A tûzvész után meginduló építkezési láz az építészek Eldorádójává tette Chicagót. Ebben az idõben, 1889-ben érkezett a városba Frank Lloyd Wright is. Az újonnan nyíló vállalkozások - gabonasilók, vágóhidak, nehézipari üzemek - egész munkáshadsereget foglalkoztattak, a város lélekszáma 1890-ben már túllépte az egymilliót - s ez új városnegyedek építését tette szükségessé, a népességgyarapodás pedig a közlekedés korszerûsítését. 1897-ben a központi fekvésû üzleti negyed körül megépült a magasvasút, az "El" gyûrûje.
Az elsõ felhõkarcolók
A 20. század fordulóján már minden technológia rendelkezésre állt az acélvázas építkezéshez, és megkezdõdött a felhõkarcolók kora. A "chicagói iskolának" köszönhetõen az építõmûvészet történetében most elõször megszûnt a szakadék az építészet és a konstrukció között, mert az új acélvázak nem pusztán tartószerkezetek voltak, hanem szerkezeti alapelvvé váltak.
A "chicagói iskola" rangját fémjelzõ legszebb épületek a város központjában emelkednek. A magasvasút gyûrûjén belül elhelyezkedõ Loop-negyedben áll a neoromán stílusú, elõadótermeket magában foglaló épület és az art deco jegyében fogant Kereskedelmi Kamara. A magasház-óváros másik része a Chicago folyó északi partján elterülõ River North. Az élénk forgalmú üzleti negyedben impozáns víztorony õrzi a múlt emlékét: egykor innen látták el ivóvízzel a város lakosságát.
A bevásárlóparadicsomban, a Magnificent Mile - a Michigan Avenue egyik szakasza - mentén magasodik az 1925-ben épített neogótikus Tribune-torony, a híres napilap, a Chicago Tribune szerkesztõségének székháza.
A 442 méter magas, 110 emeletes Sears-torony 1996-ig a világ legmagasabb épülete volt. A 103. emeleten levõ kilátóteraszról messzire kalandozhat a szem a Michigan-tó és a középnyugat tágas prérividékei felé.
Nagyutazas.hu