tekintete egy gabonavetésnek.
Az útszéli, kõmerev fák között most
pipacs pirosa még utánunk nézett.
mint e pipacs, úgy néz utánunk minden,
kis házakkal kedveskedõ falucskák,
s mi láthatárt nyit, csuk be szíveinkben,
s a múlt is úgy, be nem érett gyümölccsel,
- az ágakon csak bús-zöld gyermekgömbök -
s a folyócskák el-, s kibújó kanyarral,
mely olykor elrejt álomkönny-ezüstöt.
Morvaország. Erdõ s víz egybeolvad,
s a hegyek enyhe dombokat bevárnak.
Még kék a kék, gyülekeznek a fecskék,
s büszkén-hiún hívogatnak a várak.
Rá gondolok, õsömre régen-régen,
arra a nemes, gyönyörû leányra
(a képe otthon, díszes fakeretben),
kit elvitt innen szerelmes szív vágya.
Olmütz. Szép, tiszta, keresztlelkû város.
Jelkép lehetne örök térdeplésnek,
bámulásnak, kicifrázott csodáknak,
s annak: mily hívõ a gótikás lélek!
Olmütz. Alkotmány. Viszontválasz léte.
Nagytemplomi harangszó, Debrecenben.
Egyszerûbb bár, - de ma is többet érõ
az a volt címer rebellis szemekben!
Enyémben is. A múltra gondolok, de...
gyakran kétarcú a szépség világa.
Vérbõl, könnybõl, bánatból mennyi minden,
mit arany elfed, s angyal festett szárnya!
Körülöttem az ámuldozó népek,
minden bizonnyal nálam boldogabbak.
Csupán a szépség egyik arcát látják,
s a bûnt nem: érte kik öltek és loptak.
Morvaország. Itt egykor cseh királlyá
tette Mátyást a cseh, s morva nemesség.
Harc követett harcot, de mindegyikre
ugyanúgy néztek közöny-csillagesték.
Mátyás pihent. Már a törökre gondolt.
S talán arra: villanó pillanatnak
kardéle mögött milyen mélybe rejtett
titkok mozgatják a földi hatalmat.
(2010)