szintén mereng, míg kint a körtefa
zöld kõgyümölcse sárgul gondolatban,
s virágszélben vár, áll a völgy maga.
vagy csupasz háttal, félig meztelen.
Itt-ott nyakukban játékocska templom
villan fehéren, hit-szerelmesen.
Ljubljana. Türkiz drágakõ folyócska.
Kávézók viszik a sokféle szót.
Itteniek jól élnek idejöttbõl, -
bár úgy vélem: olykor kissé mohók.
A várak egykor voltak óriások,
de a sziklák õrzik a látszatot,
zászlót lenget álompiac-középkor,
s tükrön kínál múltat, ámulatot.
A tengerig menj! Égõ látomásig,
gyönyörûig: nyugtalan fényvidék
ámít, hazudja - ó, de milyen szépen! -
léted rejtõzõ földi messzeség!
Ó, el ne hidd, - de úgy, hogy hidd el mégis:
a lélek tenger, a test kikötõ,
s könnycsepp mosollyal végül egyesülhet, -
eddig nem volt, de jöhet oly idõ!
(2009)