A régészeti leletek tanúsága szerint a Koreai-félszigetet már az õskõkorban (i. e. 30 000 k.) benépesítették a Közép- és Észak-Ázsiából érkezõ népcsoportok. A kínai buddhizmus abban az idõszakban honosodott meg Koreában, amikor a helyi törzsek három nagy királyságban (Kogurjo, Pekcse és Silla i. e. 37–i. sz. 935) éltek, és a kínai vallás, írás, kalendáriumok és egyéb kulturális vívmányok behatoltak a koreai kultúrába. Hivatalos adatok szerint az elsõ szerzetes 372-ben érkezett ide Kínából.
Korea architektúrájában a leggazdagabb örökséget a buddhista építészet jelenti: ezen kiválóan tanulmányozhatók a különféle mesterségbeli (építészeti és alkalmazott mûvészeti) fogások. Módszerei lényegében megegyeznek a világi épületek létrehozásának szabályaival.
A kelet-ázsiai templomfogalom eltér az európaitól: a templom nem egységes zárt tér, mint nálunk, hanem több különbözõ rendeltetésû és nagyságú, gyakran fallal körülzárt épület, ahol minden buddhának (megvilágosodott személynek) – akárcsak a szerzetesrendek kiválóságainak – külön csarnokot emelnek.