e sóhajtó felhõs kékre, - vagy a csend
sóhajtotta kékjét fentrõl e lengõ fûrengetegre
amikor erre ment.
Nem tudom én, ha ragyognak a gyíkok, hogy gyíkok ragyognak
vagy bõrükön átnéz egy másegû ég,
és miért is hiszek én, oly sokszor becsapott királyfi,
nektek, tündérmesék.
Meddig szomoríttok gyöngy alkonyi esõk, fényhavazások,
ködbeli erdõk s hegyek, - kicsik, nagyok?
Olykor oly messze vagy csillag, - tûnõdöm: te vagy valóban,
vagy csak utánzatod?
Kinézek még szemem szorongó, elfáradt ablakából.
Gyöngy esõ tûz, újra fáj távol a tó.
Elsóhajtja kékjét a csend. Valahol szívét kitárón
szól egy tárogató.
/1978/
Lelkes Miklós