rss
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

  • Madagaszkár

  • Madagaszkár nevét hallva a magyar utazónak legelõször valószínûleg Benyovszky Móricz jut eszébe (na, meg a rajzfilm - riszáljuk így is, meg úgy is), aki király lett ebben az országban. Bár egy ideig ezt vitatták, de tény, hogy a malagasy fõvárosban még utcát is neveztek el Benyovszkyról! Maga az ország egy hatalmas sziget, egészen pontosan földünk negyedik legnagyobb szigete. Mintegy öt Magyarországnyi a területe. A központi szigeten kívül néhány kisebb is az országhoz tartozik (Nosy Bé, Sainte Marie), valamint a délkeleti partok elõtt csaknem 450 km hosszan elnyúló korallzátony is Madagaszkár részét képezi.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    Mostanság a National Geographic (NG) felfedezõi révén Madagaszkárra irányult egy kis idõre a világ figyelme. Az õserdõk maki állományait feltérképezõ kutatók ugyanis a világ legkisebb emlõsét, egy eddig ismeretlen makit az egérmakit fedezték itt fel. Ezzel egyúttal felhívták a figyelmet arra is, hogy mennyire sürgõs lenne megállítani azt a mérhetetlen természeti pusztítást, amit az õserdõk kivágásával okoznak a szigeten.

    Madagaszkár nagyon érdekes, és értékes azért is, mivel a kontinensrõl való leszakadása következtében egyedülálló élõvilággal rendelkezik, ami nemcsak a kutatók paradicsoma. Sajnos az ország vezetése nem tartotta fontosnak a különösen ritka állat és növényfajok élõhelyeinek megóvását. Bár a NG kutatóinak felfedezése talán változtathat ezen a hozzáálláson is!

    Látnivalók

    Antananarivo, akárcsak a többi ázsiai és afrikai fõváros meglehetõsen zsúfolt és szennyezett. Ennek ellenére érdemes felkeresni, mivel számos különleges látnivaló található itt. Analakely az utcai árusokról híres. Itt mindent meg lehet kapni, a legócskább bóvliktól kezdve, az értékes ajándékokig. A Haute Ville negyed éttermeirõl és night clubjairól híres. Nem messze innen van a Rova palota romja. Az egykori királynõi palotát 1995-ben gyújtották fel a politikai csatározások közepette. A Zoma piac a fõváros arab piaca, itt még több különlegességet tudunk beszerezni, mint az Analakely piacon. A város botanikus és állatkertje azok számára lehet érdekes, akik lusták ahhoz, hogy az élõvilágot a nemzeti parkokban ismerjék meg.

    Nosy Be Madagaszkár elsõ számú üdülõszigete. A sziget gyönyörû strandjairól nevezetes, de az érdeklõdõk számos egyéb érdekességet is találnak itt. Érdemes felkeresni a helyi természetvédelmi területeket, a Lokobe parkot, a Mont Passot és a Kráter tavak vidékét.

    A Tsingy de Bemaraha természetvédelmi terület a világörökség része. A csodás parkban azon kívül, hogy rengeteg különleges élõlényt láthatunk, fantasztikus evezõtúrákon is részt vehetünk. A park déli részén a vízesésérõl és érintetlen dzsungelérõl híres Manambolo Gorge Parkot csodálhatjuk meg.

    A Montagne d'Ambre Nemzeti Park a sziget leglátogatottabb része. Mind növényvilága mind pedig állatvilága egyedülálló.

    Jó, ha van sárgaláz elleni oltásunk.

    Magyarország helyi képviselete

    A Kenyába akreditált nagykövethez fordulhatunk.
    Nairobi Nagykövetség
    Cím: Kabarsiran Ave. (off James Gichuru) Lavington
    Nairobi. P.O.B. 61146, Kenya
    Elõhívó: (254)(20)
    Telefon: 4442-612, 4442-624
    Ügyelet: 4442-624
    Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Budai János
    Fax: 4442-101

    Az ország magyar képviseletei

    A magyar turisták Madagaszkár Moszkvában mûködõ nagykövetéhez fordulhatnak.
    Nagykövetség Moszkva
    Moszkva, Kurszovoj per. 5., 119034
    Tel: 7095-290-0214. Fax: 7095-202-3453.
    Philibert Marolahy Tanara nagykövet

    Kellemes utat kíván a Nairobi Nagykövetség és az utazunk.com!


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Spanyolország rejtett kincse

    Aragónia fõvárosa, Zaragoza többnyire kiesik a turisták spanyolországi útjából, pedig érdemes hosszabb kitérõt is tenni ebbe az izgalmas városba! A Barcelona-Madrid vasútvonalon fekvõ Zaragoza ideális megálló: elég nagy ahhoz, hogy legyen benne sok látnivaló, és elég kicsi ahhoz, hogy jól érezzük magunkat e kedélyes városban.

    Zaragoza neve a római Caesaraugusta, azaz Augustus császár névbõl ered. Ebbe a provinciába már az i.e. 14.században 25 ezren vándoroltak. A muzulmán idõkben Al-Andaluz északi határvidékének fõvárosa lett.

  • Alsóörs a legkedveltebb észak-balatoni nyaralóhely egy napilap felmérése szerint

    Alsóörs - Alsóörs a legkedveltebb balatoni nyaralóhely a tó északi, veszprémi oldalán, míg a második helyre Badacsonytomaj (Badacsony), a harmadikra pedig Csopak került; ezt Veszprém megye napilapja, a Napló fõszerkesztõje közölte szerdán az ünnepélyes díjkiosztón Alsóörsön.

    Barták Péter elmondta: a lap éppen tíz éve keresi minden fõszezonban a legkedveltebb észak-balatoni települést; idén mindegyik tóparti településen 50 hazai és 20 külföldi vendéget kérdeztek meg heteken át az újság munkatársai az adott község vagy város szolgáltatásairól, tíz szempont alapján.

  • A világ 7 új csodája - Isla de Pascua (Húsvét sziget)

    Kezdjük mindjárt egy félreértés tisztázásával. A sziget nevében szó sincs többes számról, hisz a közvetlen szomszédságában található "Madáremberek szigetének" nevezett sziklaszirteket túlzás lenne annak nevezni. A sziget hivatalos neve egyébként Isla de Pascua (Húsvét sziget), és pedig azért, mert 1722-ben a Holland Nyugat-indiai Társaság Terra Austrálist kutató expedíciójának vezetõje, Jacob Roggeveen húsvét vasárnapján fedezte fel.

  • Huszonöt éve jár Budapestre Jumbo Jet

    Huszonöt éve, hogy a Lufthansa légitársaság Boeing 747-230B típusú repülõgépe elõször landolt Magyarországon. Ezzel egy új korszak kezdõdött a Ferihegyi repülõtér történetében, hiszen a hatalmas 747-es, becenevén a Jumbo Jet jelenléte a korszerû és nagy repülõterek közé emelte a budapesti légikikötõt.

    Negyed századdal ezelõtt, 1985. július 15-én több újság, sõt, még a televízió is kivonult a repülõtérre, a kilátóteraszon pedig százak tolongtak, hogy láthassák a Lufthansa D-ABYP lajstromjelû gépét, amely az óriásgépek közül elsõként szállt le a magyar fõvárosban.

  • A dublini élet

    Az ezredfordulóra Dublin hirtelen fejlõdõ ipara és megélénkülõ idegenforgalma miatt a világ egyik legnépszeûbb kirándulóvárosává vált, a rossz hangulatú negyedeket - mint a Temple Bar és Smithfield - építettek ki kulturális szórakozónegyedekké, mindenütt megjelentek az egykori hazafias emlékmûvekhez képest szellemes köztéri szobrok és a hihetetlen építési lázról tanúskodó toronydaru-erdõk.

    A városközpont délutáni csúcsforgalma és a kocsmazárás utáni emberáradat azt a látszatot kelti, hogy az ír fõváros lakói a nehéz évtizedek után állandó mozgásban akarják pótolni az elmulasztott lehetõségeket.

  • A város, ami soha nem alszik

    A város, ami soha nem alszikAz USA és a világ első számú pénzügyi, üzleti, kereskedelmi, diplomáciai, oktatási, kutatási, technológiai, divat, média, művészeti, kulturális, és szórakoztatóipari központja. Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti-óceán nyugati partján, a Hudson folyó torkolatában. Öt nagy kerületre osztható, amelyek a következők: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, és Staten Island, melyek egyben New York állam megyéi. A városban több mint 800 nyelvet beszélnek, amivel nyelvi szempontból a legsokszínűbb.

  • Világörökségünk: Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai

    A Magyarország északkeleti és Szlovákia délkeleti határán elterülõ Aggteleki- és Szlovák-karszt természeti és kultúrtörténeti értékekben egyedülállóan gazdag, összefüggõ barlangrendszere a két ország közös felterjesztése alapján 1995-ben került az UNESCO Világörökség Listájára.

    A felvétel mellett szóló legfõbb szakmai érv a felszín alatti világ természeti formáinak rendkívüli változatossága, komplexitása és viszonylagos érintetlensége volt, és sokat nyomott a latban az is, hogy a szinte sértetlen természeti értékek sértetlen állapotban való megõrzése garantálható.

  • New York, New York!

    New York városa már a megérkezésünk pillanatától kezdve ismerõsnek tûnik, hiszen számos sikerfilmnek nyújtott hátteret, hogy a véget nem érõ sorozatokról ne is beszéljünk.
    A legújabb szabályok szerint a magyar állampolgárok is kaphatnak több évre szóló, több belépést engedõ vízumot, ezt az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén szerezhetjük meg (1054 Szabadság Tér 12., tel.: 06-1/267-4400).

  • Hajdúszoboszló

    Hajdúszoboszló Hajdú-Bihar megye egyik idegenforgalmi központja. A város arculatát leginkább az immár több mint nyolcvanéves fürdõkultúra határozza meg.

    Az alföldi kisváros közkedveltségét messze földön híres gyógyvizének és az erre épült hatalmas 30 hektáros, korszerû infrastruktúrájú gyógy- és strandfürdõjének köszönheti, melyben a mediterrán tengerparti medence és sok más élményt nyújtó attrakció mellett jelentõs vonzerõt gyakorol az országban elõször megépült AQUAPARK.

  • Kaposvár - A festõk városa

    A Dél–Dunántúl változatos dombvidékén, a Dráva folyó és a Balaton ölelésében fekszik Somogy megye és székhelye, Kaposvár. 2008-ban a város elnyerte az „Év települése” címet, ugyanebben az évben ítélték meg Kaposvárnak „Az év turizmusbarát települése” címet is.

    Kaposvár területe már az õsidõktõl fogva lakott volt. A település neve - mely eredetileg a kapu (Copus) szóból származik - elõször 1009-ben, Szent Istvánnak a pécsi püspökség határait kijelölõ alapítólevelében jelent meg. Kaposvár elsõ vára az 1200-as években épült, amit a törökök 1686. novemberéig uralmuk alatt tartottak.

  • Sziklalabirintusok - a természet oázisai

    A cseh sziklalabirintusok európai unikumnak számítanak. A három legjelentõsebb a Cseh Paradicsom, a Cseh Svájc és az Adršpach-teplicei sziklák. Csehország különleges vidéke a Cseh Paradicsom, amely Mnichovo Hradi tì, Jièín és Turnov városok között terül el, joggal viseli elnevezését. A sziklalabirintusokkal teli romantikus völgyeket legelõk, varázslatos kilátást biztosító sziklakilátók és festõi faházak tarkítják. A táj történelmi emlékekben is szokatlanul gazdag...

  • Egy város, amellyel nem lehet betelni: Miami

    A nyár mindig a felejthetetlen nyaralásokról, bulikról, és önfeledt flörtölésekrõl szól. Amikor egy vakáció alkalmával arra van szükségünk, hogy élvezzük a napfényt, a tengert, a végtelen szórakozást, és természetesen a csinosabbnál csinosabb lányokat, akkor irány Miami.

    Ha megtehetjük, hogy a térképen lévõ messzebb pontokat is kinézzük úticélunknak, akkor ne késlekedjük, csomagoljuk össze a legszükségesebb holmikat, esetleg szervezzünk be pár barátot, és már indulhatunk is.

  • Namíbia

    Namíbia varázsát a szomszédos Dél-Afrikában jól ismerik, ám a kívülállók még csak most kezdik felfedezni sivatagjait, tengerpartját, bozótjait és az itt megtapasztalható határtalan szabadságot. Namíbia 1990-ben vált függetlenné, addig német, majd dél-afrikai gyarmat volt. Természeti kincsekben gazdag területével, modern infrastruktúrájával és tradicionális kultúrájával Namíbia elbûvöli az idelátogatókat. A Namíbiai-sivatagról azt állítják, hogy a világ legkorábban kialakult sivatagja.

  • Brit Virgin-szigetek

    A Brit Virgin-szigetek az Egyesült Királyság tengerentúli területe. Több mint 50 sziget alkotja a Karib-térségben.

    Jelentõsebb szigetei: Tortola, Virgin Gorda, Anegada, Jost Van Dyke, Great Camanoe, Guana Island, Peter Island, Salt Island, Beef Island, Cooper Island, Ginger Island, Norman Island és több kisebb szigetecske szétszórtan a Sir Francis Drake átjáróban. Néhány sziget magántulajdonban van, például a Necker Island tulajdonosa Sir Richard Branson. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Gyarmatosításellenes Bizottsága úgy listázza, mint nem független területet.

  • Barbados: A barátságos paradicsom

    Barbados egy korall-sziget, amit a vulkáni tevékenység hozott a tengerfelszínre. A nyugati parton fehér homokos strandok nyúlnak végig a kékben és zöldben játszó tenger mellett.

    Korallzátonyok csipkézik a Barbados partvonalát, ezzel kitûnõ lehetõséget biztosítva a könnyû- és mélybúvárkodóknak. A keleti part mentén erõs és állandó széljárás és a sziklás partnak csapódó hullámok teremtettek lehetõséget a szörfözésre. Az ugyancsak állandó, ám lágy szellõ adja Barbados kellemes trópusi klímáját.

  • Olaszország - jégpalota és síhinta

    Meredek csúcsok és napsütötte, de hófödte pályák valamint nyári gleccsersízés jellemzi az olasz pályákat. A családosok egyik kedvence, hólánc nélkül azonban soha ne induljunk el! A napfény völgye, azaz Val di Sole 880 kilométerre fekszik Budapesttől, a síelni érkezőt a távolságért azonban kárpótolja a látvány. A terepet 3000 méteres hegyek koszorúzzák, a különleges mikroklíma pedig nagy hóbiztosságot nyújt a két, egymás mellett fekvő síterepnek.

  • Séta Esztergomban

    A magyar Dunakanyar kapujában, Budapesttõl 40 kmre, erdõs hegyek koszorújában fekvõ Esztergom a magyar nemzet történetének kiemelkedõ helye.

    Esztergom története

    Nemcsak történelmi múltja, de híres mûemlékei, muzeális kincsei, kultúrtörténeti hagyományai, ódon hangulatot árasztó óvárosi utcái, jelentõs kulturális rendezvényei is Magyarország nemzeti zarándokhelyévé teszik ezt a kis várost.

  • Lignano

    Lignano az észak-adriai tengerpart legszebb része Igazi nyüzsgõ, modern tengerparti üdülõhely, arany színû homokos tengerparttal, hatalmas zöld területekkel, természetesen meghagyott fenyõerdõkkel, nyugodt helyen épített szálloda- és bungalónegyeddel. Legfõbb vonzereje a 100 m széles, kb 8 km hosszan elterülõ homokos strandja, mely a laguna és a tenger közötti földnyelven fekszik, valamint modern kikötõje, ahonnan a közeli városokba, így Velencére is kirándulhatnak a strandolásban megfáradt nyaralók.

  • Világörökségünk: Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj

    Mi tanúskodhatna jobban a közel ezeréves tokaji szõlõ- és borkultúra világhírérõl és rangjáról, mint az a tény, hogy sehol a világon nem képzelhetõ el egy magára valamit is adó borkereskedés kínálata néhány palack Tokaji nélkül. Magyarországon már gyermekként megtanulja az ember a Himnusz soraival: "Tokaj szõlõvesszein nektárt csepegtettél…", valamint hallja a Napkirálynak, XIV. Lajosnak tulajdonított mondatot, miszerint a Tokaji "a királyok bora és a borok királya" ("Vinum regum - rex vinorum").

  • Fürdés után vásárlás

    Angliában nem a nagyvárosokban, hanem egy elegáns fürdõhelyen, Bath-ban a leghangulatosabb és legnagyobb a karácsonyi vásár.

    November közepétõl hétvégeken egy tût sem lehet leejteni Bath sétálóutcáin. A közeli falvakból és városokból, elsõsorban Bristolból csak úgy özönlenek ide a vásárolni vagy csak nézgélõdni akarók. Sok a külföldi is, akik a római kori város történelmi levegõjére és mûemlékeire épp úgy kíváncsiak, mint a színes karácsonyi forgatagra.

  • Bükki Nemzeti Park

    A környezetébõl szigetszerûen kiemelkedõ Bükk hegység délrõl nézve átmenet a Kárpátok össze-függõ magas gerincei felé, északról jõve, pedig az Alföld laposságának elõfutára. Itt alakult meg 1977. január 1-én 38 774,6 hektár védett területtel hazánk sorrendben harmadik, ugyanakkor elsõ hegyvidéki nemzeti parkja. A hegység legjellegzetesebb, legegységesebb része az átlagosan 800 méter magas Bükk-fennsík. A hegyi rétekkel tarkított bükkösökkel és lucfenyvesekkel borított karsztplató enyhén hullámos felszínét alacsony bércek, a közöttük lévõ töbörmezõs karsztvápák és víznyelõ töbörsoros völgyek, víznyelõk, a mélyben zsombolyok és barlangok teszik különlegessé.

  • Horvátország kedvelt célpontjai a Plitvicei tavak, a Krka folyó vízesései és a Brioni szigetcsoport

    Kétmillió látogató a horvát nemzeti parkokban

    Több mint kétmillió látogatója volt Horvátország nyolc nemzeti parkjának a múlt év elsõ kilenc hónapjában, legtöbben a Plitvicei tavakat, a Krka folyó vízeséseit és a Brioni szigetcsoportot keresték fel - derül ki a Horvát Idegenforgalmi Közösség MTI-hez eljuttatott adataiból.

    A Plitvicei-tavakhoz 873 ezer turista látogatott el, a dalmáciai Krka Nemzeti Parkban 666 ezer turistát regisztráltak, Brionit pedig 162 ezren keresték fel.

  • Kis Magyar Mediterráneum - Palkonya

    Egy falu a Villányi-hegységben, mely leginkább boráról híres, pedig bõven van még miért idelátogatni. Örökségvédelem és találékonyság – Európa már felfigyelt rá.

    Köztudott, hogy a legtöbb napos órát egy évben az ország déli szegletének lakói élvezhetik. Ezen belül is a Villányi-hegység az egyik legszerencsésebb régió. A borissza népek inkább tavasszal és õsszel zarándokolnak ide, pedig bõven van errefele látni- és tennivaló nyáron is.

  • Kína - Beindul a turizmus is

    Kína turizmusa a világ turizmusában már is meghatározó.

    A turistaérkezések száma 2005-ben a negyedik, a bevételeket számítva a hatodik volt a világban. A közelmúltban a legdinamikusabb fejlõdést is ez a kelet-ázsiai ország produkálta. A WTO elõrejelzése szerint 2020-ban ez az ország lesz az elsõ számú desztináció. A kiutaztatása is az elsõk közé fog kerülni. Az ország jelentõségét a turizmusban a még kihasználatlan utazási potenciálja adja.

  • Madrid - De Madrid al Cielo

    "De Madrid al Cielo", vagyis Madridból az égbe, tartja a mondás, amely szerint a város a paradicsom kapujának is tekinthetõ. S ez nem túlzás: aki a nyári hónapokban a spanyol fõvárosba látogat, valóban elfeledkezhet minden bajáról pusztán azzal, ha beleveti magát Madrid izgalmasan sokszínû életének élvezetébe. Madrid egyszerre hagyományõrzõ és modern, egyszerre nagyváros és falu. A századelõn csupán nyolcszázezer lakosú város mára négymillióssá nõtte ki magát, és az ország adminisztrációs, politikai és kulturális központjává fejlõdött. A madridiak minderre nagyon büszkék, ahogy büszkék vendégszeretetükre is.

  • Tel-Aviv, egyszerre õsi és modern

    A modern nagyváros Izrael gazdasági, pénzügyi és szórakoztató központja. A kevés látnivalót ellensúlyozzák a több mint 10 kilométer hosszú tengerpart gyönyörû strandjai. A lüktetõ, nyüzsgõ városban rengeteg bár, étterem, kávézó, bolt és szórakozási lehetõség várja a turistákat. Izraelt a Közel-Kelet Amerikájának is szokták hívni. Az egész országra - és különösképpen Tel-Avivra - nagyon igaz, hogy az amerikai városképeket meghatározó felhõkarcolóktól a bazárig minden megtalálható itt.

  • New York kerületei: Queens (5/1. rész)

    Queens egyike New York amerikai város öt kerületének. Földrajzi szempontból ez a legnagyobb kerület; sok bevándorlónak és két repülõtérnek is otthont ad.

    Queens kerülete határos Queens Countyval (járás) is, amely az Egyesült Államok etnikailag legsokszínûbb járásainak egyike. Egy 2005-ös felmérés szerint a bevándorlók a lakosság 47,6%-át teszik ki. Elõrejelzések szerint 2010-re már a lakosság többsége külföldi születésû lesz.

  • Drezda

    II. Frigyes Ágost (1670-1733) szász választófejedelem és 1697-tõl lengyel király is, olyan gazdagon volt megáldva testi képességekkel, hogy hódolói az Erõs melléknévvel ruházták fel. Állítólag 350-nél több gyermeket nemzett, és patkókat hajlított össze puszta kézzel. Az uralkodónak még más, nem kevésbé kiváló adottságai is voltak: elhatározta, hogy Észak Velencéjévé varázsolja Elba-parti rezidenciáját. Túl akart tenni a berlini udvaron - ami sikerült is neki -, Versailles fényét-pompáját kívánta szász földre hozni.

  • 5 látnivaló Romániában

    Palatul Parlamentului

    Ceausescu, a "Kárpátok Géniusza", elhatározta, hogy felépítteti a Nép Palotáját, Európa legnagyobb épületét. Kezdetnek leromboltatott egy egész városnegyedet, majd a nem éppen túltermeléssel küzdõ román népgazdaság szinte minden erejét ennek az egy épületnek az építésére fordította.

    Az eredmény: egy 12 emeletes, 3100 szobás, 330 ezer négyzetméteres, teljességgel kihasználhatatlan monstrum, amelynél csak a washingtoni Pentagon nagyobb.

  • Venezuela, a legészakibb déli ország

    Venezuela Dél-Amerika legészakabbra fekvõ országa, az Egyenlítõtõl nem messze.

    A klíma trópusi, a tengerpart gyönyörû. A legszebb strandok a híres Margarita szigeten találhatóak.

    Az északi, tengerparti területeken száraz trópusi az éghajlat, míg a Guyanai-hegyvidéken nedves, tropikus. A nagyvárosokban az egészségügyi ellátás megfelelõ. Általában azonnal készpénzzel kell fizetni, de egyes kórházak elfogadnak hitelkártyát is.

bohócdoktor vizit szja 1%