2024.03.29. - Auguszta

Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Balaton-felvidéki Nemzeti Park
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park változatos tájaira hívjuk, ahol mindenki élményekkel teli napokat tölthet el. Barangoljon az Európa Diplomával kitüntetett Tihanyi-félsziget gejzírkúpjai között, lesse meg a selyemgém mindennapjait a nemzetközi hírnevû Kis-Balaton berkeiben, vagy hallgassa meg a Szent György-hegy bazaltorgonáinak „hangját”, mely évmilliók üzenetét adja át. Szeretettel várjuk túráinkon, rendezvényeinken, bemutatóhelyeinken és tanösvényeinken. A nemzeti park a Balaton északi partján húzódik 1-15 km szélességû sávban.
bohócdoktor vizit szja 1%

Hat nagyobb tájegységet tartalmaz a terület: a Tihanyi-félszigetet, a Pécselyi-medencét, a Káli-medencét, a Tapolcai-medencét, a Keszthelyi-hegységet és a Kis-Balatont.

A nagy tájképi egységek, mint a nagykiterjedésû tófelszín, mocsárvilág, síkságok, medencék, tanúhegyek és hegységek elõsegítették a gazdag élõvilág kialakulását és fennmaradását.

Pécselyi-medence

A Balaton-felvidék szelíd vonulatai közé néhány szerkezeti mélyedés ékelõdik, köztük a magasabb fekvésû Pécselyi-medence is. A Zádor-vár romja, a dörgicsei templomromok, a Balázs-hegy templomromja, a szõlõhegyeken található évszázados pincék és présházak, a kõfalak és a mezsgyéken található kõhalmok mind-mind e vidék szépségét és történelmét hangsúlyozzák. A változatos élõhelyegyüttesek gazdag élõvilágnak nyújtanak otthont. Kiemelkedõ az itt található száraz gyepek, karsztbokorerdõk és tölgyesek szubmediterrán növényzete, valamint az ehhez kapcsolódó rovarvilág.

Nagy tömegben él a bokros koronafürt, a nagyezerjófû és a bíboros kosbor. Jellemzõek a jelentõs területet fedõ sztyeprétek, amelyek a legtöbb botanikai értéket rejtik: tarka nõszirom, vitézvirág, leánykökörcsin. Vízfolyásokban gazdagabb helyeken védelemre érdemes forráslápmaradványok, magassásos élõhelyek és kiszáradó láprétek maradtak fenn.

A medencében a terület nagyságához képest gazdag cincér- és futóbogárfaunát találtak, melyek közül a hazai bogárvilág ritkaságának számít az Arias díszbogara, amely a Balaton-felvidék "legértékesebb" faja, hosszú ideig ez volt az egyetlen ismert élõhelye. Megtalálható a mandulacincér és a borókacincér. Molyhos tölgyesek ismert fajai a zörgõ lepke és a tölgyfa szender. Üdébb ligetes élõhelyekre jellemzõ a karvalyposzáta. A kétéltûek és hüllõk közül többek között megemlíthetõ a pettyes gõte, a barna varangy, a zöld gyík, az erdei sikló és a rézsikló.

3. Káli-medence

A Balaton-felvidék kismedencéi közül a legérdekesebb az egykori, 8 millió évvel ezelõtt itt még hullámzó Pannon-tenger egyik öble, a Káli-medence. Szelíd tája felvillantja a régi, csendes Balaton-felvidék utánozhatatlan hangulatát. A geológiai múlt országosan is egyedülálló emlékei a hatalmas és bizarr formájú sziklákból álló kõhátak és kõtengerek, a bazalthegyek kõzsákjai, a bazaltsüppedékek apró tavacskái, a Hegyesd szabályos vulkáni kúpja és a Hegyestû kõbányászat során félbevágott kürtõje.

A Káli-medence aljában fajgazdag, kiemelten értékes sztyepprét foltok terülnek el, fõleg a Sásdi-rét és a Horog környéke. Helyenként a források vize a talajt egész évben nedvesen tartva lápréteket hoz létre. A mélyebb, állandóan nedves réteken üde láprétek vannak, míg ezek szélein a kékperjés, ún. kiszáradó láprétek díszlenek. Évezredek során a láprétek alatt jelentõs vastagságú tõzegréteg alakult ki. Az említett társulások országos szinten is ritkák, fajgazdagok, sok védett növényfajjal, pl. szibériai nõszirom, illatos hagyma, sokféle orchidea: hússzínû ujjaskosbor, vitézkosbor, poloskaszagú kosbor, szúnyoglábú bibircsvirág, mocsári kosbor. Az élõhelyek közül kiemelkedik a Sásdi-rét, amely a nevezetes jégkori maradványnövény, a lisztes kankalin egyetlen hazai élõhelye. Ritkasága és szépsége megérdemelten a nemzeti park címernövényévé tette.

Alapkõzetet tekintve a terület két nagy egységre osztható, egyrészt a vulkanikus alapkõzetû hegyplatók és "csúcsos" hegyek, másrészt az üledékes kõzetekbõl, fõleg dolomitból ill. vörös homokkõbõl álló vidékek. Ezek flórája jelentõsen eltér egymástól. Kiemelkedõ értéket jelentenek a vulkános mélyedésekben rejlõ kis tõzegmohás láptavak. Legértékesebb növényzeti típusa a tõzegmohás fûzláp, védett tõzegmoha fajokkal.
Említésre érdemesek a hártyásszárnyú- és a szitakötõ-közösségek, valamint a Burnót-patak vizes élõhelyeinek fajgazdag kérész- és álkérész-faunája. Üde kaszálók fokozottan védett faja a magyar tarsza. Ritka védett faj a szalmacincér és az aranypettyes futrinka. Madárvilágából megemlíthetõ a fokozottan védett haris, a védett mezei pacsirta és fajgazdag ragadozó madár állománya. Kiemelt fontosságú vizes élõhely a Kornyi-tó, elsõsorban parti madarai miatt. Jelentõs gyurgyalag és parti fecske telepek találhatók a terület homokbányáiban. Az emlõsök közül megfigyelhetõ a védett ürge.

4. A Tapolcai-medence

A Tapolcai-medence északi felét a dolomitszíntérbe öbölszerûen benyúló miocén mészkõplató alkotja. A sekélytengeri fejlõdésû, porózus kõzeten számos felszíni karsztforma jött létre, belsejében barlangjáratok oldódtak ki (pl. a Tapolcai-tavasbarlang). A medence központi és déli részén e miocén képzõdményeket laza pannon üledékek fedik, amelyekre néhol bazalt ömlött, illetve bazalttufa hullott. Az erózió eredményeképpen sajátos alakú tanúhegyek formálódtak ki (Szent György-hegy, Badacsony, Csobánc, stb.), amelyek ma is uralják a táj képét. Híresek bazaltoszlopai, bazaltorgonái és kõzsákjai.
A vulkáni tanúhegyek jellemzõ növénytársulásai a sziklahasadék gyepek, sziklagyepek, lejtõsztyeprétek, sajmeggyes bokorerdõk, xerotherm és cseres tölgyesek, törmeléklejtõ erdõk és a gyertyános tölgyesek. A délies erdõk védett szubmediterrán kúszónövénye a pirítógyökér. Itt van északi határa a szúrós csodabogyónak. A Szent György-hegyen fordul elõ hazánkban csak itt élõ mediterrán páfrány a cselling. Említésre méltó a Lumnitzer-szegfû és a borostyán szádorgó, amely xerotherm reliktumnövény.

A medence láprétjei a korábbi karsztvízkiemelések miatt nagyrészt kiszáradtak, mégsem váltak teljesen értéktelenné. A lápok védett fajai a lápi nyúlfarkfû és az illatos hagyma és a fokozottan védett mocsári kardvirág. Az említett rétterületek nemzeti parki szintû védelme fontos, mert a vízkiemelés befejeztével a patakok, források vízhozama emelkedik, így a kiszáradt lápok alatt megjelenhet a víz, lehetõséget teremtve az élõhely-rekonstrukcióknak. A patakokban a lecsapolások miatt megritkult a halállomány, például a védett lápi póc, réti csík, fürge csele, állas küsz, tarka géb is. A hüllõk közül a védett kockás sikló és vízi sikló a gyakori. A mocsári teknõs megritkult állománya még látható a nádasokban. Ritka a legkisebb hazai gyíkfajunk, a védett pannongyík, amely a jégkorszak utáni meleg idõk maradványfaja. Gyakoribb a zöld gyík és a lábatlan gyík. A denevérek közül említést érdemel a kései denevér. A patakok mentén és a balatoni nádasokban megfigyelhetõk a vidrák.

5. Keszthelyi-hegység

A szûkebb értelemben vett Keszthelyi-hegység túlnyomórészt felsõ-triász dolomitból épül fel, mészkõ csak kisebb kiterjedésben található. Dolomittömege kipreparálódót dolomit kõoszlopaival és látványos természetes kõzetfeltárásaival tûnik ki. A változatos karsztjelenségeket (barlangok, víznyelõk, töbrök) mutató terjedelmes hátakat helyenként vad szurdokvölgyek választják el. A Kovácsi-hegy és a Tátika a Keszthelyi-hegység bazaltvidéke. Tanúhegyek, bazaltplatók, sokszög alakú bazaltoszlopok, 10 m-nél is magasabb falak díszítik a tájat. Ritka jelenségnek számítanak és ezért érdekes látnivalók a Bazaltfolyosó (Kovácsi-hegy) és az álkarsztos jelenségként számon tartott bazalt-dolinák, melyek mélyedéseiben apró tavacskák húzódnak meg.

A Keszthelyi-hegység dolomittömege hazánk egyik legváltozatosabb élõvilágú vidéke, ahol a szubmediterrán xerotherm sztyeplejtõktõl kezdve, a zárt tölgyeseken és bükkösökön át a jégkori maradványokat õrzõ hideg szurdokvölgyekig igen sok élõhelytípus megtalálható. Kiemelkedõ, országosan is ritka, különleges reliktum társulás, az elegyes karszterdõ. Itt a virágos kõris és a bükk elegyedik egymással és alkot olyan asszociációt, amelyhez ritka növények kötõdnek: pl. fehér sás, tarka nádtippan, sziklai páfrányok.

A Keszthelyi-hegységbõl számos védett növényfaj ismert, mint pl. a nõsziromfélék, körtikék, kosborok (köztük az adriai sallangvirág, madárfészek kosbor). Említésre érdemes az eper gyöngyike, a szúrós csodabogyó és a babér boroszlán. A hegység az elmúlt évtizedekben jelentõs károkat szenvedett el: a fajgazdag dolomitkopárokon és a karsztbokorerdõk helyén fekete fenyõt telepítettek, melyek sok helyen a táj arculatát is meghatározzák.

A Keszthelyi-hegység bazaltvidékének bazaltdolináit idõszakos vízállások lápi, mocsári vegetációja díszíti, bükkelegyes gyertyános tölgyes környezetben. A több száz méter hosszú bazaltfolyosókban mediterrán jellegû moha-zuzmó vegetációk találhatók. A Tátika és a Szebike-erdõ hatalmas bükkösei természetközeli állapotúak. A Gyöngyösi-patakot kísérõ égeres láperdõ az egész Keszthelyi-hegység egyetlen, épségben megmaradt nagyobb kiterjedésû ilyen állomány, szabályozatlan vízfolyással.

A Keszthelyi-hegység állatvilága ma is gazdag. Számos olyan bogár- és lepkefaj élõhelye, amely országosan is ritka, pl. láncos futrinka, lapos kékfutrinka, illetve kis apollólepke, farkasalmalepke, kis tûzlepke. Nem ritka madárfajai a fekete harkály, a kis fakopáncs és a zöld küllõ. Gyakori az énekes rigó, az egerészölyv és a héja. A terület vonzó a denevérek számára is, az itt található barlangok (pl. Csodabogyós-barlang) telelõ és pihenõhelyül szolgálnak számukra. Jelen van a kis patkósorrú denevér, a korai denevér és a nagyfülû denevér. A pelék, bár számuk csökken, megtalálhatók, mint pl. a nagy pele vagy a mogyorós pele.

6. Kis-Balaton

Geomorfológiailag, de fõleg geológiai szempontból kevésbé látványos ez a lápos, mocsaras vidék. Kialakulása azonban szorosan kötõdik a Balaton történetéhez; annak legnyugatibb részmedencéjeként a pleisztocénben süllyedt be, majd napjainkra szinte teljesen feltöltõdött a Zala hordalékával.

A Kis-Balaton nádrengetegei nyílt víztükrökkel, mocsárrétekkel, magassásosokkal, zsombéksásosokkal, fûz- és égerligetekkel, bokorfüzesekkel váltakoznak. Botanikai ritkaságai közé tartozik a világ legkisebb virágos növénye, a vízidara; a csak nagykiterjedésû lápvidékeken elõforduló, ritka, védett lápi csalán és orchideák. Kiemelt érték továbbá a kis holdruta, a gyilkos csomorika, a gázló és a kálmos. A Föld természetes élõhelyei közül a vizes-nedves területek fogyatkozása természetvédelmi szempontból fenyegetõ jelenség. A Kis-Balaton vízi világa megõrizte ezt a típusú élõhelyet, a rá jellemzõ Európa-szerte ismert állatvilágával együtt.

A Kis-Balaton madártanilag országos és nemzetközi viszonylatban kiemelkedõ terület, a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó, nemzetközi jelentõségû madárélõhely. Az élõhely jellegébõl adódóan elsõsorban a vizek, vízpartok madárvilága rendkívül gazdag, de - fõleg vonulási idõszakban - a környezõ erdõfoltokat, bokorcsoportokat, szántókat is sok faj felkeresi. Az eddig megfigyelt madárfajok száma (kb. 240) fele fészkel is a területen. A fokozottan védett fajok közül rendszeresen észlelhetõ a kis kócsag, a hamvas rétihéja, a cigányréce, a réti fülesbagoly, a nagy kócsag és legnagyobb ragadozó madár fajunk, a rétisas is. Az emlõsök közül a vidrának jelentõs állománya él itt. További ritka, védett állat az északi vagy patkányfejû pocok, vízicickányfajok, csalitjáró pocok, nyuszt, hermelin. A terület a denevérek fontos táplálkozóterülete is. A védett halfajok közül pl. a lápi póc és a réti csík, szuka, compó tömegesen fordul elõ. A nemzeti park szitakötõfajokban leggazdagabb területe. Megemlíthetõ a lápi acsa és a lápi szitakötõ. Az utóbbi években a sakál és a vadmacska is felbukkant a területen.