rss
  • Hévíz - Római kori romkert

  • Hévíz egregyi városrészén a környék egyik legjelentõsebb császárkori településének maradványait rejti magában a föld, amely csaknem négy évszázadon át, az 1. század elsõ felétõl az 5.század elejéig lakott volt. A számos épületbõl álló település most feltárt, helyreállított és bemutatandó épületét a hosszú használat során többször átépítették. Az I. század elsõ felében egy fagerendákból összeállított boronaház épült fel, amelynek pusztulását tûzvész okozhatta.

    Az I. és II. század fordulóján egy nagyméretû kõépületet emeltek a helyére, amely 45 m hosszú és csaknem 23 m széles volt, tehát több mint 1000 négyzetméter alapterületû.

    A kelet felõl porticussal (oszlopos tornáccal) ellátott épület meleg, langyos és hideg vizes fürdõmedencével is rendelkezett. Ennek ellenére nem biztos, hogy az épület a villagazdaság lakóépülete volt (villa urbana) hiszen központi fûtésnek nem találták nyomát. (Korábbi, 2001- es nyilatkozatokban még feltételezték a központi fûtés meglétét!)

    Az épület vélhetõen a II. század vége felé elpusztult, a III. században azonban más belsõ elrendezéssel újjáépült, sõt egy Mithras szentélyt is kialakítottak benn. Az oltár alapkövét a feltárás során megtalálták.

    A szentélyt és az épületet a IV. században lerombolták, azonban hamarosan ismét felépült, mígnem az V. század elején véglegesen elpusztult. A létesítmény funkciója ebben a periódusban is bizonytalan, vélhetõen valamilyen gazdasági tevékenységre használták.

    A három építési periódust átélt kõépületet 2001-ben és 2003-ban tárták fel, Dr. Müller Róbert vezetésével. (Lásd "Hévíz" folyóirat 2004. évi 1. szám, Müller Róbert: "Római-kori épület feltárása Hévíz Egregy városrészében" címû tanulmánya.)

    A feltárások és a helyreállítás összességében több, mint 10 millió forintba került, melyhez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 5 millió forint támogatást nyújtott, a fennmaradó részt pedig Hévíz Város Önkormányzata biztosította.

    A római kori romkert nyitott létesítmény, korlátlanul látogatható.

    Dr. Szarka Lajos


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Tankturizmus Németországban

    Beerfelde (Németország) - A hatalmas por- és füstfelhõben T-55 típusú szovjet tankok dübörögnek a német tájon. A roham azonban egyáltalán nem katonai: a vezetõülésekben turisták láthatók.

    Beerfelde a hajdani NDK területén található, félúton Berlin és a lengyel határ között, itt mûködik a "páncélosvezetõi iskola". Szinte bárki eljöhet a kisvárosba és kipróbálhatja, milyen érzés a néhai kommunista tömb hadseregeinek egyik harckocsiját vezetni.

  • Tihanyi-félsziget

    A félsziget földtani felépítésében nagymértékben eltér a Balaton-felvidék más területeitõl. A terület fiatal alapzatát miocén mészkõ alkotja, rajta pannon rétegsorral. Tihany jelképe lehetne a valaha a Pannon-tengerben élt "balatoni kecskeköröm" (Congeria ungula caprae) is. A lepusztult pannon üledékre bazalttufa sorozat rakódott, melynek számos érdekes feltárása ma is látható, pl. Barátlakások. A felszíni kõzetek szerkezete és formái a vulkanizmus robbanásos tevékenységét bizonyítja. Különleges földtani értékei a gejzírképzõdmények, amelyek hévforrások vizébõl keletkeztek.

  • 3200 éves írnoksírt találtak Egyiptomban

    A káprázatos sírkamra falfestményein a Halottak Könyvébõl vett jelenetek láthatóak. Ken-Ámon királyi írnok káprázatos sírját tárták fel Kairótól 120 kilométerre keletre, Iszmailíja közelében - jelentette be az Egyiptomi Legfelsõbb Régészeti Tanács. A XIX. dinasztia (Kr.e.1315-1201) uralkodásának idejébõl származó sírkamrát Tell el-Maszkuta faluban tárták fel, ahol az ókorban helyõrség mûködött, és ahol felszerelték és ellátták a keleti hadjáratba induló egyiptomi hadsereget. Az agyagtéglából épített sírkamra egy kõboltozatos mennyezetû négyszögletes szobából, valamint egy mély aknából áll.

  • Erdély látnivalói

    Erdély látnivalóiA magyar állampolgárok évente több mint egymillió alkalommal keresik fel, viszont ennél jóval kisebb azoknak az aránya, akik turistaként jönnek a régióba. Számottevő még a nyugat-európai turisták száma is. Románia világörökségi helyszínei közül Erdély területén találhatók a következők: Erdély erődtemplomos falvai, Dák erődítmények, Segesvár történelmi központja, illetve Máramaros fatemplomai. Ha Erdélybe látogat valaki, hirtelen el sem tudja dönteni merre induljon, annyi látnivaló van, amiket nem szabad kihagyni.

  • Bécs, az osztrák fõváros

    Bécs, a hangulatok városa. Megtalálható itt a szecessziós és barokk építészet, a komolyzene és a diszkó zene, a keringõ és a kávéház, tehát minden, ami a modern és régi Bécset a legjobban jellemzi.

    Szokás a zene fõvárosának, Közép-Európa kulturális központjának is nevezni. Hozzáteszem, teljes joggal, hiszen nem kisebb nevek alkottak itt, mint az ez évben ünnepelt zeneszerzõ, W. A. Mozart és kortársai: Beethoven és Haydn.

  • Brunei, egy szultán csodálatos világa

    A Magyarországtól több mint 10 ezer km-re fekvõ, 322 ezer lakosú Brunei Szultánság különleges hely. Sokan tudják róla, hogy uralkodója a világ egyik leggazdagabb embere, ám az ország ennél jóval többet nyújt. A fõvárosban, Bandar Seri Begawanban nagyvonalú mecseteket és hagyományos Kampung Ayert, azaz cölöpökre épült vízifalut láthatunk, és nem kell messzire utaznunk az esõerdõkért sem.

  • Tiszafüred a Tisza-tó fõvárosa

    Tiszafüred a Tisza-tó fõvárosa, a térség legnagyobb települése, a Tisza bal partján, a Hortobágy szélén fekszik, Budapesttõl 150, az M3-as autópályától 35 km-re. Ideális hely a csónakázni, horgászni, vadászni, nyugodt családi körben kikapcsolódni és pihenni vágyók, valamint a mozgásszervi gyógyulást keresõk számára.

    A Tisza-tó ezen területe igazi horgászparadicsom, kapitális harcsák, pontyok és csukák birodalma. Kenu- és motorcsónakos túra keretében tekinthetik meg az érdeklõdõk a ritka, védett növényeket és madarakat.

  • Amsterdam, a szabadság városa

    Hollandia városában több mint 1000 vendéglátóegységet találhatunk, a legtöbbet a belvárosban. Eredeti holland ételt felszolgáló étterem azonban nincs sok, ugyanis ha a hollandok elugranak egy étterembe, akkor nem holland ételt szeretnek enni. Az árak rendkívül magasak (legalábbis egy átlag magyar fizetéshez képest). A borravaló minden szolgáltatás árában benne foglaltatik, így elég, ha annyit fizetsz, amennyit kérnek. Ha a számlára ráírják, hogy „kiszolgálás nincs beleszámítva", az csak azt jelenti, hogy be akarnak csapni. Amsterdam biztonságos város, nem kell tartanunk semmitõl, bárhol is sétálunk. Még a vöröslámpás negyedben is sok a turista. Azért a zsebtolvajokra itt is érdemes figyelni! A „szolgáltatást kínáló hölgyeket" pedig nem ajánlott fotózni, mert az bizony fájdalmas élményekhez vezethet.

  • Egy város, amellyel nem lehet betelni: Miami

    A nyár mindig a felejthetetlen nyaralásokról, bulikról, és önfeledt flörtölésekrõl szól. Amikor egy vakáció alkalmával arra van szükségünk, hogy élvezzük a napfényt, a tengert, a végtelen szórakozást, és természetesen a csinosabbnál csinosabb lányokat, akkor irány Miami.

    Ha megtehetjük, hogy a térképen lévõ messzebb pontokat is kinézzük úticélunknak, akkor ne késlekedjük, csomagoljuk össze a legszükségesebb holmikat, esetleg szervezzünk be pár barátot, és már indulhatunk is.

  • A kínai piramisok

    A történelmi Kína építészeti alkotásai közül jól ismert a nagy fal vagy a tiltott városok, de a kínai piramisok léte a nagy nyilvánosság és a történészek számára is egészen az 1990-es évek elejéig ismeretlen volt.

    Kínában mintegy 100 piramist tartanak nyilván, amennyiben piramison négyzet és téglalap alapú (csonka) gúla építményeket értünk. Ezek nagy része Xi'an város közelében találhatóak, mintegy 70 mérföldes körzetben a Qin Lin Völgyben. További piramisok lelhetõk fel Qin Ling Shan hegységben, Xianyang városka közelében, Stensi mellett, a Wei Ho folyó mentén, és a Taibai Shan hegységben.

  • Zadar

    A "kis horvát Rómaként" emlegetett Zadar közelében öt nemzeti park található. Ezek a Paklenica, a Kornati-szigetcsoport, a Plitvicei-tavak, a Krka-folyó vízesései és a Velebit-hegység északi része. Zadarból, és a régió más idegenforgalmi központjaiból is, legfeljebb 1-2 óra alatt elérhetõ bármelyik felsorolt nemzeti park. Zadar méltán büszke történelmi hagyományaira, a mindig vendégszeretõ házigazdák bármikor szívesen megisznak velünk egy pohár finom zadari Maraskino likõrt.

  • Olcsó tippek Londonba

    London valamikor még távoli úticélnak számított, de a fapados légitársaságoknak hála ma már nagyon sokan eljutnak ebbe a nyüzsgõ, kozmopolita nagyvárosba. Nem ritka, hogy valaki csak egy-egy kiállításra, színielõadásra „ugrik ki”, vagy éppen az aktuális árleszállítások vonzzák a brit fõvárosba. A tényen azonban még az elérhetõség sem változtat: egy londoni hétvége bizony drága mulatság. Ha azonban elég leleményesek vagyunk, akár több tízezer forintot is meg tudunk spórolni személyenként.

  • Badacsony, Badacsonytomaj

    A Balaton partvidékének egyik leglátványosabb kistája, amely félszigetként nyúlik be a tóba. Nagy forgalmú, természeti szépségekben és kultúrtörténeti vonatkozásokban bõvelkedõ üdülõ- és kirándulóhely: nemzetközi hírnevét kiváló borainak köszönheti.

    Badacsony néven ma a Badacsony-hegyet és közvetlen környezetét értjük, amely a hegy keleti lábánál települt Badacsonytomaj és a nyugati oldalon Badacsonytördemic község határához tartozik. A közigazgatási központ Badacsonytomajon van, de a térség idegenforgalmi központja a hegy déli lábánál, a Badacsony vasútállomás körül alakult ki.

  • Hydropolis: Újra az Egyesült Arab Emirátusokra figyel a világ

    Az Egyesült Arab Emirátusban már eddig is sok szálloda-csoda született.

    A Perzsa-öbölben - közel a híres pálmafa alakú szigetekhez - néhány hónapja adták át a Hydropolis névre keresztelt, Joachim Hauser német építész tervei alapján, 20 méterrel a víz alatt épült és a világ elsõ víz alatti szállodájaként mûködõ szállodakomplexumot. A szállodában 220 lakosztály található, benne egyetlen éjszaka 5500 dollárba kerül. A tenger aljába süllyesztett oszlopokra épült szállodát egy alagút köti össze a szárazfölddel, s a vendégek vonattal közelíthetik meg a bejáratot.

  • Somló - a bor szerelmeseinek zarándokhelye

    A Somlói Borvidék megújulása révén a bor szerelmeseinek zarándokhelye lett.

    Az ország egyik legrégebbi, egyúttal legkisebb borvidéke megújult pincékkel, borászati múzeummal és vinotékával várja mostantól a borok szerelmeseit. 155 millió forint uniós támogatásból megvalósult fejlesztés a borturisztikai kínálat grandiózus bõvítése a kulturális valamint természeti értékek vonzóbbá tétele mellett a régió versenyképességét is javíthatja a jövõben.

  • Kastély a park közepén

    Európa szerte, így hazánkban is megfigyelhetõ az a tendencia, hogy a felújított kastélyok szállodaként mûködnek, és ez a tény nem meglepõ. Egy-egy kastély rehabilitációja több milliárd forintot emészt fel és nyilván a befektetõk szeretnék, ha pénzük idõvel megtérülne, erre azonban belátható idõn belül csak a kastély szállodai formában való hasznosítása nyújt lehetõséget. Azonban vannak ellenpéldák is, és most egy ilyen kastélyt szeretnék bemutatni.

  • Namíbia

    Namíbia varázsát a szomszédos Dél-Afrikában jól ismerik, ám a kívülállók még csak most kezdik felfedezni sivatagjait, tengerpartját, bozótjait és az itt megtapasztalható határtalan szabadságot. Namíbia 1990-ben vált függetlenné, addig német, majd dél-afrikai gyarmat volt. Természeti kincsekben gazdag területével, modern infrastruktúrájával és tradicionális kultúrájával Namíbia elbûvöli az idelátogatókat. A Namíbiai-sivatagról azt állítják, hogy a világ legkorábban kialakult sivatagja.

  • Kalandozás Velencében

    Kiszámoltuk, mivel éri meg leginkább a velencei karneválra utazni. Aludhatunk a buszon, így a nonstop út alig több mint 12 ezer forintra rúgna. A háromnapos mini kirándulásért az utazási irodák 30-40 ezer forintot kérnek el.

    Idén február 6. és 16. között karneváloznak a velenceiek. Ilyenkor a város apraja-nagyja maskarába öltözik, és hangos zeneszóval, színpompás ünnepségsorozaton ûzi ki a telet a városból. A gólyalábas, maskarás forgatagban már akár 12 ezer 900 forintért részt vehetünk. Az interneten több nonstop utat is találtunk, budapesti indulással.

  • Genf

    Genf a második legnagyobb lélekszámú város Svájcban (Zürich után). Genf kanton fõvárosa.

    Az ókorban egy kelta törzs, az allobroxok megerõsített határvárosa volt Genava néven. Julius Caesar is járt erre a gall háború során. A népvándorlás során a burgundiak fõvárosa lett 443-ban. A frank birodalomhoz csatolták 534-ben. A középkorban (kb. 400-tól) a genfi püspökök uralták. A polgárság elégedetlensége hozzájárult a reformáció térhódításához. Kálvin János 1536-ban jött elõször a városba, ekkor kiáltották ki a város függetlenségét.

  • Tel-Aviv, egyszerre õsi és modern

    A modern nagyváros Izrael gazdasági, pénzügyi és szórakoztató központja. A kevés látnivalót ellensúlyozzák a több mint 10 kilométer hosszú tengerpart gyönyörû strandjai. A lüktetõ, nyüzsgõ városban rengeteg bár, étterem, kávézó, bolt és szórakozási lehetõség várja a turistákat. Izraelt a Közel-Kelet Amerikájának is szokták hívni. Az egész országra - és különösképpen Tel-Avivra - nagyon igaz, hogy az amerikai városképeket meghatározó felhõkarcolóktól a bazárig minden megtalálható itt.

  • Hortobágyi Nemzeti Park - a Puszta

    A Hortobágy Európa legnagyobb összefüggõ, természetes füves pusztája, vagyis nem az erdõk kiirtása és a folyószabályozás eredményeként jött létre. Az 1973-ban létrehozott elsõ magyar nemzeti park az ország legnagyobb védett területe (82 ezer hektár). Jelentõs része Bioszféra Rezervátum, egynegyede pedig a vizes élõhelyek védelmérõl szóló Ramsari Egyezmény alapján nemzetközi védettséget is élvez.

    A Hortobágy az ember és természet kíméletes földhasználaton alapuló, s így fajok és élõhelyek tekintetében nagyfokú biológiai változatosságot fenntartó, harmonikus együttélésének egyedülálló példája, kimagasló tájképi értékekkel rendelkezik.

  • Hangversenyek a cseppkõbarlangban - A gyógyturizmust is szolgálja a nemzeti park

    A tucatnyi barlangtúra mellett, amelyek diákcsoportok számára ráadásul kedvezményesek, kulturális programokat, például föld alatti hangversenyt, valamint gyógykúrát is hirdet az Aggteleki Nemzeti Park. A nyáron pedig egy barnamedve és annak idén született bocsa bukkant fel a területükön.

    Az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója, Salamon Gábor harminc éve került ide az Alföldrõl úgy, hogy biológus egyetemi hallgató korában barlangásznak hívogatták, s beleszeretett ebbe a vidékbe.

  • Lake City: A természet és a modern építészet találkozása

    Az észak-floridai Lake City város közelében található a híres floridai indián törzsfõnökrõl elnevezett Osceola National Forest.

    Az erdõt szép tavak, kisebb mocsarak tarkítják, a legnagyobb tó, az Ocean Pond partja strandolásra is alkalmas. Az észak-floridai White Spring kénes tartalmú gyógyforrásáról ismert, ízületi bántalmak és reuma gyógyítására használják - már az indiánok kora óta. A törzsek szent területnek tartották, tilos volt megtámadni a más törzsbelieket, ha a forrásnál kerestek gyógyulást.

  • Várak, kastélyok és Prága

    Dél-Csehországban számos gyönyörû történelmi város található, melyek mindegyike megér legalább egy hétvégi kirándulást.

    Cesky Krumlov szabad királyi város, ahol több mint háromszáz történelmi jelentõségû egyházi és világi épületet maradt az utókorra. A városban jóformán alig lehet olyan épületet találni, amelyet ne hatna át a történelem. Az egykori városi sörfõzdében mûvészeti galériát rendeztek be. Telc városa kereskedelmi útvonalak keresztezõdésében jött létre szintén a XIII században.

  • Fejlõdõ Afrika: Kenya

    A világnak kevés tája kínál több természeti csodát, mint Kenya. Itt szabadon élnek mindazok a vadállatok, amelyekkel leginkább csak a tévében (és újabban egyre gyakrabban a sajtóban is) találkozhatunk.

    Sok évtizeden át ez a táj az európaiak vadászparadicsoma volt. Mára már az emberek megértették, hogy a fényképezõgéppel történõ vadászathoz legalább annyi ügyességre van szükség, mint a fegyvereshez. Csak az orvvadászokat nehéz megfékezni. Az elsõ kenyai látogatás csodálatos és emlékezetes lehet, mivel az ország természeti látványosságokban gazdag, éghajlata változatos.

  • Zala környéki termálfürdők

    Zala környéki termálfürdőkHévíz központjában, a szépen gondozott nagy park százéves fáinak ölelésében fekszik a fürdőváros messze híres szimbóluma, a Tófürdő épülete, a víz fölött nyíló tavirózsákkal. Az enyhe hajlatú dombok övezte hévízi Gyógytó Európa legnagyobb melegvizű tava. A 4,44 ha kiterjedésű tó a világ legnagyobb gyógyító erejű melegvizű tava! Gyógyító erejét évszázadokon át csak a környék népe ismerte. A tó átlagos mélysége 12 méter, a forrástölcsérben 35,6 méter. A feltörő víz hőmérséklete 33 Celsius. A felszíni víz hőmérséklete 28-32 Celsius, télen sem hűl 25 Celsius alá.

  • Nem mindennapi látvány: virágzó sivatag

    Nem mindennapi látvány: virágzó sivatagA világ leghíresebb badlandjei Észak-Amerika közép-nyugati tájain találhatóak, amelyek a száraz és félszáraz területek agyagban és homokban gazdag vidékeinek lepusztulás formája. A vidéket először les mauvaises terres à traversernek, csak áthaladásra alkalmas területnek nevezték a kietlen vidéket. Azonban tavasszal, ha minden feltétel adott, egy rendkívüli színes robbanásnak lehetünk tanúi gyönyörű vadvirágok formájában. A csapadékmennyiség kulcsfontosságú, de emellett szükség van a rendszeres időközönkénti megfelelő mennyiségű kiterjedő esőzésre.

  • 4 amerikai város: New York, San Francisco, Los Angeles és Miami

    New York a világ egyik legpezsgõbb, legizgalmasabb városa. Bár szépnek csak nagy jóindulattal nevezhetõ, mégis minden Amerikába utazónak ez a város az elsõdleges célpont.

    New York a világ pénzügyi központja és az USA egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb kulturális centruma.

    Ha megnéztük a kötelezõ látnivalókat, a Szabadság Szobrot, az Empire State Buildinget és a Times Square-t, szánjunk egy kis idõt a kultúrára is!

  • Utazás a barlangba

    A Mátyás-hegyi-barlangrendszer hazánk második leghosszabb barlangja. Ha ellátogatunk ide, igazán különleges pár órában lehet részünk. Nemcsak a barlang szépsége miatt, de azért is, mert itt nincsenek kiépített utak, és világítás, hanem csúszva-mászva, valódi kalandok között, mégis biztonságban fedezhetjük fel a föld mélyét. Tegyen egy kalandtúrát a föld alatt. Családoknak, baráti társaságoknak közös idõtöltéshez, céges csoportoknak csapatépítéshez, gyerekcsoportoknak osztálykiránduláshoz - sokféle társaságnak ideális programot nyújthat a Mátyás-hegyi-barlangrendszer.

  • Kenya, a többarcú ország

    A világnak kevés tája kínál több természeti csodát, mint Kenya. Itt szabadon élnek mindazok a vadállatok, amelyekkel leginkább csak a tévében (és újabban egyre gyakrabban a sajtóban is) találkozhatunk. Sok évtizeden át ez a táj az európaiak vadászparadicsoma volt. Mára már az emberek megértették, hogy a fényképezõgéppel történõ vadászathoz legalább annyi ügyességre van szükség, mint a fegyvereshez. Csak az orvvadászokat nehéz megfékezni.