
A város nyolc évszázadon át virágzott, majd a karavánutak áthelyezõdése miatt hanyatlásnak indult. Végül a VI. században, az arabok térhódításával Petra csillaga végképp leáldozott. Csak a beduin pásztorok tudtak létezésérõl. Az utolsó európaiak, akik látták, a keresztes lovagok voltak a XII. század elején.
A XIX. században utazók, felfedezõk kezdték keresni Petrát. 1812-ben egy arab kereskedõnek álcázott svájci kalandor, Johann Burckhardt hamarosan meg is talált. A nagyközönség számára azonban jóval késõbb, alig harminc évvel ezelõtt nyílt meg.
Nem csak sétaút
Petra az egyetlen, amely az Unesco világörökség mindkét, természeti és kulturális listájára is felkerült. A homokkõ sziklákba ékelõdött kanyon meredek falai rengeteg színárnyalatban pompáznak. Senki sem szabadulhat varázsa alól.
Megközelítése sem mindennapi: több mint egy kilométer hosszú szûk hasadékon kell végigmenni az elsõ kapuig. Az 50 méter magas sziklafalak jótékony árnyat biztosítanak a turistáknak, egykori lakóinak pedig jól védhetõ utat jelentett a szûk hasadék. A Szik, azaz a hasadék végét egyre világosodó fénycsík jelzi: hatalmas kulcslyukhoz hasonló résen át tárul elénk az elsõ, sziklába faragott épület, a fenséges Kincstár. Valójában viszont sohasem voltak itt kincsek, az épület temetkezési templom céljára épült óriási sziklasír. További királysírok sorakoznak magasan, a sziklákba vájva a Királyok falán, de az egy nap alatt alig bejárható területen 800 mûemlék: amfiteátrum, kolostor, oszlopsoros fõutca, palota, templom és sír várja a barangolót.