A Gran Canaria (spanyolul a.m. „Nagy Kanári[-sziget]”) a Kanári-szigetek névadó tagja. A csaknem kör alakú sziget 1532 km²-en terül el az Atlanti-óceánban; közepén az 1950 méteres Pico de las Nieves vulkán magasodik a Tejeda-hegység legmagasabb tagjaként.
A hegység hágói, völgyei és sziklái vadregényes tájakon választják ketté Gran Canaria déli és északi részét. Az éghajlat kettõssége, eltérõ flórája és faunája miatt a szigetet kis kontinensnek is nevezik. Ez az elválás nem csupán égtáj szerint értendõ.
A Gran Canaria nevet a rómaiak adták a szigetnek, és az rajta maradt annak ellenére, hogy római valószínûleg sosem tette rá a lábát. Ez valószínûleg a kutya latin nevébõl (Canis) származik, mert II. Juba Észak-afrikai uralkodó beszámolója alapján a névadó idõsebb Plinius úgy gondolta, hogy a szigeteken sok kutya él.
A spanyol hódítók több sikertelen kísérlet után 1478-ban, Juan Rejón vezetésével vetették meg lábukat a szigeten. Bár több gyõzelmet is aratott, sõt, Doramas, a Telde királyság guanartaméja (fõnöke) ellentámadását is leverte, Rejónt mégis elmozdították pozíciójából, és a király Pedro de Verára bízta a hadjárat vezetését. Õ a következõ öt évre szüneteltette a hadjáratot, és a meggyõzés eszközével próbált diadalt aratni. 1483-ban a sziget guancs fõnöke, Tenisor Semidan áttért a keresztény hitre, és ezután meggyõzte honfitársait, hogy adják meg magukat. A sziget Spanyolország új gyarmataként hamarosan a mindenfelõl idesereglõ kalandor csõcselék prédájává vált.
