Szeged környéke az õskortól lakott hely, az Öthalom területén bukkantak a legrégibb emberi településnyomokra. A II. század közepérõl, Ptolemaiosz leírásából ismerjük a település legrégibb nevét: Partiszkon. A késõbbi vár helyén római õrállomás vigyázta a tiszai átkelõhelyet, a Maros menti só- és aranyszállítást. A nagyszéksósi hun fejedelmi lelet és számos történeti adat valószínûsíti, hogy Attila székhelye a környéken lehetett.
Szegedet Baján avar kagán csapatai szállták meg 567 után, s a környék egészen a IX. század kezdetéig avar fennhatóság alá tartozott.
Neve elõször 1183-ban szerepel oklevélben: Cigeddin. A tatárjárást követõen Szeged e vidék legjelentõsebb városa, ekkor kapja kitüntetõ kiváltságait, s valószínûleg 1260-1280 között új várat építenek itt kõbõl. A XV. században a török veszély miatt a Hunyadiak támogatásával jelentõs hadászati és egyházi központtá fejlõdött. Még néhány évtized, s a szabad királyi városok közé sorolja Szegedet II. Ulászló (1498).
A város 1522-ben már az ország egyik legnépesebb települése volt, lakosainak száma több mint 7000. A török hódoltság alatt jelentõs erõsség lett. A XVIII. század elsõ felében, hosszadalmas birtokperek után Szeged számos környékbeli pusztát megszerzett, így alakult ki hatalmas, 142 ezer kat. hold kiterjedésû határa. A XVIII. század második felében újjászületett a városkép, 1854-ben pedig elkészült a Pest-Szeged közötti vasútvonal, s vasúti híd épült 1858-ra.
Az 1879. március 12-i árvíz pusztítása után, 1880-1883 között Újszegedet egyesítették Szegeddel. Lechner Lajos körutas-sugárutas terve alapján egységes arculatú város épült. Korábban fejlett kézmûipara mellett akkor bontakozott ki a gyáripar, különösen a Bakay Nándor alapította kendergyár és Pick Márk szalámigyára fejlõdött jelentõs üzemmé.
