

Jelentősen megnövekedett az idegenforgalmi magánbefektetések összege is, új szállodák épültek, látnivalókat rekonstruáltak, vendéglátó- és szórakozóhelyek nyíltak. Egyik legfontosabb fejlemény, hogy teljesen újjáépítették az Akropolisz környékét, összefüggő sétálóutcákat alakítottak ki a Zeusz-templom-tól a Plakáig és a Pszirri térig. A látogatók így kényelmesen, sétálgatva érezhetik át az ókori Athén hangulatát, számtalan műemlék és ókori rom között, fasorokban, sétányokon élvezhetik a nyári napot, megcsodálhatják az Akropoliszt, beszívhatják az Agora levegőjét, tudván, hogy ez volt az ókori görögök fő találkozóhelye. Athén óvárosának, a Plakának szűk utcáin kóborolva elmenekülhetnek a világváros zajaitól. A fent említett Szindagma tér közelében található a Kallimarmaro Stadion, ahol az 1896-os olimpiai játékok tusáit lebonyolították. A stadion az ókori görög stadionok pontos másolataként épült fel, érdekessége még az is, hogy az egyetlen nagyobb, 60 000 szurkolót befogadó stadion, amely teljes egészében a Pendelikon-hegységből származó fehér márványból épült, ugyanabból, amit a Parthenon építéséhez is felhasználtak az ókori építők.
A 2004-es olimpia tiszteletére teljesen felújították az olyan klasszikus múzeumokat is, mint a Nemzeti Régészeti Múzeum (itt található a világ legnagyobb görög művészeti gyűjteménye), a Benaki Múzeum (új "Iszlám művészetek" részlegével együtt), a Bizánci Múzeum, a Kükladikus Művészetek Múzeuma (különösen ajánlott látnivaló, elegáns, metamodern, fehér figurái miatt, amelyek valójában 3000 évesek). Az Athéni Planetárium a világ egyik legnagyobb ilyen intézménye.

Az Athén-melletti tengerpartok – ahová a Belvárosból modern villamossal lehet eljutni – izgalmas szabadidő-helyszínek sokaságát vonultatja fel, ahol napközben a helyiek imádnak szórakozni, fürdőzni és napozni. A Pszirri kerületben – Athén "húskonyhájában" – éttermek és bárok nyíltak, ma ez az athéni fiatalság egyik kedvenc találka helye. A fő turista célpont továbbra is a Plaka, ahol a tavernák 'tradicionális' zenével várják vendégeiket, de az egyébként kitűnő ételek a város más részeihez képest jelentősen megdrágultak. A Szindagma tér mellett elterülő, divatos Kolonaki a középosztály igényeit kielégítő butikok százait kínálja napközben, este és éjszaka pedig felkapott éttermek és bárok nyitják meg kapuikat. Az Omonia tértől délre elhelyezkedő utcákban általában bevándorlók laknak és itt található az etnikai éttermek és üzletek színes kavalkádja is.
Athén közvetlen közelében igen tiszta tenger és gyönyörű homokos tengerpartok találhatók, a többi oldalról pedig gyönyörű hegyek övezik, amelyek mind egy-egy védett nemzeti parknak adnak otthont. A 277 méteres Likavitosz domb Athén központjában található, a monda szerint Athéné istennő itt dobott le egy óriási szikladarabot. Athén központjától 25 km-re található a Parnita-hegy közel száz, megfelelően megjelölt turistaútvonallal, szakadékkal, barlanggal, sziklával, forrással, patakkal és barlanggal, sőt, az erdőben még őzzel is találkozhatsz.
