2024.05.06. - Ivett, Frida

Ők is tovább maradnak, mint tervezték

"Mindenki tovább marad Budapesten, mint tervezte: a rómaiak 400, a törökök 150, a szovjetek 45 évig…”, a budapesti három-, négy- és ötcsillagos szállodákban pedig egyre több turista három éjszaka helyett négyet marad, a Budapest Winter Invasion kampánynak köszönhetően, amely eddig közel tízezer vendégéjszakát hozott már Magyarországnak.
bohócdoktor vizit szja 1%

A budapesti szállodák kezdeményezésére 2006 decemberében indított kampányhoz csatlakozott a budapesti utószezoni turizmusforgalom fellendítésében érdekelt többi szervezet; a Budapest Airport, a MALÉV, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. és a Magyar Turizmus Zrt., valamint további, összesen mintegy hetven turisztikai szolgáltató, például éttermek és autókölcsönzők is. Ezzel a magyar turizmus életében páratlan összefogás jött létre.

A 2007. március 31-ig tartó akció lényege, hogy 3 éjszaka áráért 4 éjszakát tölthetnek a vendégek az akcióban részt vevő budapesti szállodákban, és egyéb kedvezményekben is részesülnek utazásuk, illetve itt tartózkodásuk során.

A kampány www.budapestwinterinvasion.com címen elérhető honlapját szűk öt hónap alatt közel 38 ezer alkalommal látogatták meg, amely látogatások során több mint 112 ezer oldalt töltöttek le. A legnagyobb sikert a honlap éppen azokban az országokban aratta, amelyek fővárosait a kampány elsődleges célpiacaiként határozták meg: Franciaországban, Nagy-Britanniában és Olaszországban regisztrálták a legtöbb letöltést.

A honlap, az Európa-szerte indított plakátkampány és a kiállítási megjelenések több ezer érdeklődőt győztek meg arról, hogy érdemes kihasználni az akció kínálta lehetőséget. A foglalások folyamatosan érkeznek a részt vevő szállodákhoz, így március 31-ig, az akció végéig várhatóan több tízezer turista „szállja majd meg Budapestet” négy éjszakára.