boldogság bájos-bolond tündértánca,
boldogság bájos-bolond tündértánca,
míg szegletén ámuló partközelnek
hínár-erdõk árnyfoltja sötétebb lett.
Át-átnézett túlról kíváncsi Éden,
s kezében hegy volt, álmos szilvakéken.
Csobbant egy-egy hal, aztán újra csend lett.
Csodálkozó csend halk csengõi csengtek.
Víz, ég, felhõ, fénytánc, ígérõ álom, -
Szépségekbõl felépült múlt-világom!
Csobbant egy hal, késként a vízbe vágott,
kettészelt égõ-ezüst pikkelyálmot,
de - akkor még - újraforrott az álom
úszó, tükrös aranytánc-ragyogáson.
Csónak csobbant, hulltak a csengõ cseppek,
s csillagszikráik új csendért esengtek.
A táj Szépsége, az a meg nem értett,
hajtott elõttünk akkor fejet, térdet.
Láttuk s nem láttuk...Kigyúlt ég-szavakban
mégis ott volt koronás Láthatatlan,
gyönyörû álarc, gyönyörû bújocska,
villanó íven fecskeszárnyak csókja,
a rét, melyet múlón-örök Idõnek
virágszín-hangokból a tücskök szõnek,
s egy vitorlás - víz, ég, dal vitte ékszer -
fehérsége akkor szívünkig ért el...