2020.12.02. - Melinda, Vivien

Koldus gyerekek az idegenvezetõk

Õsszel már lényegesen kevesebb turista látogatta Székelyudvarhelyt és környékét, július-augusztusban azonban szép számmal fordultak meg idén is, fõleg magyarországiak. A megszokott, klasszikus kép úgy néz ki, hogy megérkezik a turistabusz, leparkol, leszállnak a fényképezõgépes, napszemüveges, szandálos turisták.
bohócdoktor vizit szja 1%

Úgy folytatódik, hogy a közelben benyalnak egy fagyit, megnézik a szobrokat a parkban, és esetleg koszorút vagy nemzetiszínû szalagot aggatnak Csaba királyfi, Nyirõ József, Wass Albert („Vándor Székely Hazatalál") szobrainak nyakába.

Ezután (vagy közben) lefilmezik, lefotózzák az önjelölt idegenvezetõvé avanzsált cigánygyerekeket, a maradék aprót odalökik nekik, aztán buszoznak tovább a Gyilkos- vagy a Szent Anna-tóhoz, esetleg Csíksomlyóra. Útban arrafele meghallgatják azt a történészek által egyáltalán nem igazolt, de mozgalmas, torokszorító sztorit, miszerint az unitáriusok egykor rátámadtak a békés katolikus Csíkra.

A turistáknak nagyon kevés hányada látogatja meg a Székely Támadt várat, illetve a Haáz Rezsõ Múzeumot (nem beszélve a város legrégebbi, középkori épületérõl, a Jézus Szíve kápolnáról, de annak távoli fekvése nagyban megnehezíti ezt) – a nálunk fejlettebb civilizációkban az a minimális, hogy az utcákra kis, eligazító nyíltáblákat helyeznek. Persze belegondolni is rossz, ha a Kossuth utca sarkán tábla jelezné a kápolna irányát, mert ha a távolság nem lenne feltüntetve rajta, bandukolhatnának lefele kilométereket, s a tájékozatlanabbak esetleg a Kossuth utcai ortodox templomnál horgonyoznának le.

A megfelelõ, ízléses tábla néha többet érhet, mint a prospektus, s esetleg azért is megy el a kedvük a város további látnivalóinak megtekintésétõl, mert inkább igyekeznek visszamászni a buszba, olyan nyomásnak vannak kitéve a hangoskodó koldusok részérõl.

Egy személyes élmény (ami bárkivel megtörténhetne): júliusban magyarországi ismerõsöket vártam a szoborparknál, de a szolgálatos cigánypurdé hamarabb rájuk köszönt, mint én, aki kénytelen voltam magyarázkodni, hogy igen, ez sajnos nálunk jellemzõ, és annak, hogy szerény véleményem szerint nem szórakoztató, üde színfoltot jelentenek e békésnek vélt kisvárosban, úgy tudtam nyomatékot adni, hogy dörgedelmesen megremegtettem hangszálaimat. Akkor már tudtam beszélgetni ismerõseimmel.

Az utóbbi egy évben a jelenség annyira elharapódzott, hogy az önkormányzati üléseken is rendre napirendre került a téma, de megoldást nem sikerült találni. Találtak viszont alternatívát maguk a koldusgyerekek, akik újabban „szolgáltatást" is nyújtanak, tehát „megdolgoznak" a pénzükért a parkban: a történelmi személyiségek egyikérõl-másikáról rövid ismertetõket tanultak be, a turisták elé állnak, és elmondják azt úgy, ahogy az alábbi filmecske is tanúsítja: Van olyan lefilmezett eset is, ahol a turistacsoport vezetõje – enyhén szólva – le is „vizsgáztatja" az idegenvezetõt, illetve kiegészíti „tudományát":

Lépten-nyomon arról hallunk, hogy Székelyföldet a turizmus adja el. Emberek, cégek, fórumok, programok foglalkoznak ezzel, jobbnál jobb ötletekkel jönnek, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a térség, a székelyföldi városok fejlõdjenek.

Azonban az ellen, hogy Székelyudvarhelyre ne a fagyiturizmus és az önjelölt idegenvezetõk, illetve koldusgyerekek legyenek a jellemzõk, tenni kellene valamit. S ez a valami nem a fagylaltárusító helyek bezárása lenne. A fagyi ugyanis jólesik a nyári melegben.