A felmérésbõl kiviláglik, hogy az északi és északnyugati országrészben folyamatosan csökken a tavak vízszintje, míg a kelet-kínai területeken az eutrofizáció, vagyis a növények elszaporodása - például az algásodás - vált jellemzõvé.
A Tibeti fennsíkon a tavak állapotát a szakemberek ingadozónak találták, míg a délnyugat-kínai Jünnan-Kujcsou (Yunnan-Guizhou) fennsík területén az álló vizek minõségében és a környezõ élõvilág állapotában tapasztaltak romlást. Ennek okát a túlzott mértékû halászatban, esetenként a tavak, illetve a folyók és tavak közti kapcsolat hiányában látják. A biológiai környezetre az idegen fajok megjelenése is káros hatással van. A Jünnan tartományi Tiencsi-tóban (Dianchi) például a vízi növényeknek mindössze 19 faját észlelték most, míg az 1950-es években több mint 100 faj élt benne.
Egy másik kutatás megállapította, hogy a Jangce folyó vízgyûjtõ medencéjében ugyancsak fogyóban vannak a tavak. Az elmúlt 30 évben 96, egy négyzetkilométernél nagyobb vízfelületû tó tûnt el.
MTI
