2024.03.29. - Auguszta

Lenin feje a fazékban - Egykoron tisztelt, most pusztuló tárgyak fotókon

Dömötör Mihály, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa az ország egyik legelismertebb mûtárgyfotósa. A hódmezõvásárhelyi Galéria Kétezerben nyíló kiállításán azonban más oldaláról ismerhetjük meg. Most is tárgyakat örökít meg, de nem mûtermi környezetben, hanem valóságos helyükön – és ráadásul pusztulóban.
bohócdoktor vizit szja 1%

A galériában 25 felvételt láthatnak az érdeklõdõk. Mint a fotográfus mondja, „ez a kiállítás 16 évnyi eleinte ösztönös, majd késõbb tudatossá váló gyûjtés eredményeként jött létre.” A fényképeken elhagyott, kidobott, ottfelejtett, lepusztult tárgyak lettek megörökítve.

Talán a legérdekesebb fotón egy fazékban elhelyezett Lenin-fejet láthatunk. Így múlt el az egykori vezér dicsõsége; bizarr megfigyelni, amint alakja éppen csak kilátszik az ütött-kopott edénybõl.

Egy másik fényképen elhagyott körmeneti kereszttel találkozhatunk. Krisztus alakja és a kereszt is szinte teljesen szét van málva. Szerepel a tárlaton egy útszéli Jézus ábrázolás, melyet lényegében megevett a rozsda, már az arcvonások is csak alig vehetõek ki.
Sokat elmond korunkról az a felvétel, amelyen egy téesz épületen lévõ ötágú csillagot láthatunk. A csillag egykoron vörös színe lekopott, az ötágú szerkezet körvonalaiból viszont egyértelmûen következtetni lehet, ez bizony nem is oly régen még a rendszer szimbólumaként a kommunizmus dicsõségét hirdette.

A rendszerváltozás után nem szerelték le, azóta folyamatosan rohad, de nem vették le. Amíg végképp szét nem esik, valószínûleg ott is marad. Amikor a fotós arra járt és lefényképezte, éppen egy galamb pihent rajta békésen.

A kiállítás képeit nézve megerõsödhet bennünk az érzés, ezek a tárgyak mintha élnének, valóban lelkük, lelkületük van - csak éppen kiüresedtek, durvábban fogalmazva haldoklanak.

A kiállítás megtekinthetõ: Hódmezõvásárhely, Bakay u. 1/a.

Kellemes idõtöltést kíván az utazunk.com!