2024.03.29. - Auguszta

Földhözragadt légi járat 700 forintos nem repüléssel

Mindössze 700 forintnyi rúpiáért élvezhetik a légi utazás izgalmát és örömeit Indiában azok, akik még sohasem repültek, de már nagyon szeretnének. Repülni ekkor sem fognak, gépük - egy Airbus 300-as - egyáltalán nem száll fel. Jobb is, mert csak egy szárnya van, világítása nincs, ahogy vécéje sem, ugyanakkor légkondicionált - amihez egy generátor adja az áramot. Az utasokat légikisasszonyok várják és kísérik helyükre, majd pedig figyelmeztetik õket, hogy ideje bekapcsolni a biztonsági öveket.
bohócdoktor vizit szja 1%

Ezek után további bejelentések és utasítások következnek, majd pedig a pilóta közli, hogy hamarosan kijutnak egy légörvényzónából. Az utasok kikíváncsiskodhatnak az ablakokon is, bár nemigen változik a táj - egy mezõ - alattuk. Amikor aztán már jól kiülték magukat, a pilóta nyugodt hangon közli, hogy csatolják be ismét az öveket, mert hamarosan megkezdik a leszállást Delhiben.

A járat Delhi és Delhi között nem közlekedik, mindig pontosan nem indul. Elõnye, hogy a legnagyobb ködben is ugyanolyan megbízható, mint jó látási viszonyok mellett, kerozinfogyasztása minimális, emellett garantáltan a világ legbiztonságosabb repülõje, lezuhanni legfeljebb akkor tud, ha megnyílik alatta a föld.

A gép kihasználtsága fõleg szombatonként jó: átlagosan negyvenen ácsorognak sorban a felszálláshoz - mármint a gépre történõhöz - és nyújtogatják jegyüket a légikisasszonynak, hogy azután nemsokára élményekkel eltelve, leszálljanak.

Indiában a lakosság 99 százaléka nem engedhet meg magának valódi légi utat, így a földön maradónak sikere van. "Vannak olyan utasaim, akik képesek a nem repülésért az ország túlsó végébõl ide utazni, persze nem repülõvel" - idézte a The Times címû brit lap a pilótát, aki egyben a földhözragadt légi járat tulajdonosa is, és aki 2003-ban vette a gépet egy biztosítótársaságtól.