rss
  • Félnek az utazók az APEH-tõl

  • Share on Tumblr

    Egyre több magyar külföldi utazási irodánál fizeti be nyaralását. Errõl panaszkodtak az utazási irodák vezetõi a csütörtökön nyílt Utazás Kiállításon Budapesten. A utazásszervezõk szerint az emberek attól tartanak, hogy az APEH a drága utazások után vizsgálatot indíthat náluk. Az adóhivatal szóvivõje ugyanakkor azt mondta, hogy ilyen vizsgálatokra sem jogkörük, sem kapacitásuk nincs - hangzott el csütörtök este az RTL Klub Híradójában.

    Sok ügyfél azért fordul külföldi irodákhoz, mert attól tartanak, hogy a 300 ezer forint feletti utakat itthon jelenteni kell az adóhatóságnak. Korábban sokat lehetett errõl hallani, pedig nincs ilyen kötelességük az utazási irodáknak - mondta Csákány Csaba, a Magyar TUI Kft. igazgatója.

    A Magyar Utazásszervezõk és Utazásközvetítõk Szövetségének alelnöke szerint sok olyan csoport indul Ausztriából, amelynek tagjai között több a magyar, mint az osztrák. Bottyán Éva elmondta: olyan hírek is eljutottak hozzájuk, hogy az idegenvezetõket "exportálják", illetve "importálják" Magyarországról a magyar utasok miatt.

    Az APEH-nek nincs jogosítványa arra, hogy az utazási irodáktól jelentést kérjen ügyfeleikrõl. De ha lenne, akkor sem volna rá idejük - mondta Bakonyi Ágnes szóvivõ.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Titanic kiállítás az interneten!

    2007. július 16-án elindult a Titanic kiállítás hivatalos internetes oldala. A www.titanic.origo.hu weboldalon minden aktuális információt megtalálhatnak az érdeklõdök a kiállításról. A nyitás közeledtével egyre több friss hírt olvashatnak majd az odalátogatók. A Titanic kiállítás 1991 óta a világ 18 országában, 16 millió látogatót vonzott.

  • George Michael koncert

    George Michael 2006 őszén nemcsak a Twenty Five válogatásalbummal és klipgyűjtemény-DVD-vel ünnepelte zenészkarrierje negyedszázados jubileumát, de azzal is, hogy másfél évtized kihagyás után újra turnézni kezdett. A görög származású brit dalszerző-énekes 25 Live című koncertsorozatának 2007-es szakasza éppen Budapesten indul.

  • A fiatalok kevesebbet utaznak, mint az idõsebbek

    A 18-64 évesek kétharmada tervezett idénre nyaralást, bár a fiatalok csupán néhány napot szánnak egy-egy utazásra - többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felmérésébõl, melyben az idei nyaralási terveket vizsgálták. A megkérdezettek 10 százaléka még nem döntött a szabadsága eltöltésérõl.

  • Ilyen az álomüdülés

    Egy brit online utazási iroda megtalálta az álomüdülés receptjét. Közel 2000 ember megkérdezése alapján arra jutottak, hogy a legtöbb utazó számára ugyanazok a tényezõk fontosak.

  • Budapest Airport: új járat Skócia szívébe

    Menetrend szerint 10:25-kor leszállt Budapesten a Jet2.com diszkont légitársaság elsõ LS 787 járatszámú edinburghi járata. Ezzel új légi összeköttetés jött létre a magyar és a skót fõváros között, heti három járattal.

  • Locsolkodás helyett - Zöld erdõben jártam

    Egyre többen döntenek úgy, hogy a locsolkodást, locsolkodóvárást kihagyják, s húsvét hétfõn inkább elutaznak otthonról. Különösen a városlakók indulnak ilyenkor szívesen a zöldbe.

  • Sikeres próba-siklórepülést hajtott végre a Virgin Galactic turistaûrhajója

    A SpaceShipTwo névre keresztelt ûrhajót hordozórakéta szállította 13 715 méteres magasságba a kaliforniai Mojave-sivatag fölött, majd a két jármû sikeresen elvált egymástól, és az ûrjármû két pilótával a fedélzetén 11 perces siklás után szerencsésen landolt egy repülõtér kifutópályáján.

  • Horvátország - mire figyelj?

    Szomszédaink kagylóinak közel fele hepatitis-szel fertõzött. Horvátországba a legtöbb magyar utazó a közelség miatt minden egészségügyi felkészülés nélkül utazik. A tengerparti étkezdékben elfogyasztott, a piacokon, helyi halászoktól vásárolt tengeri állatok betegségeket hordozhatnak.

  • Repülési fóbia

    A felhõk fölött mindig süt a nap? Nem mindenkinek! – Van-e megoldás a repüléstõl való félelemre? Légszomj, bizonytalanságérzés, szapora szívverés és félelem – biztos, hogy sokan érezték már hasonlóképpen magukat a repülõgép fedélzetére érve. Bár már unásig hallott a tény, hogy a repülés az utazás máig legbiztonságosabb formája, mégis csak kevesen vannak, akik a legnagyobb lelki nyugalommal hagyják maguk mögött a földfelszínt.

  • Hoppon maradt utasok - megint becsõdölt egy iroda

    Ismét csõdbe ment egy utazási iroda, 80 ember a reptéren tudta meg tegnapeste, hogy ugrott a nyaralás. Az utazási iroda Kréta és Kos szigetére szervezett utazást. Mint kiderült, a Bella Tours nem fizette ki a Malévnak a chartergép bérleti díját.

  • Legyél Te is tibi!

    Zalatnay Sarolta, Aradszky László, Korda György, Balázs Klári – csupán néhány név a Sziget retrósztárjai közül, akik fellépnek, az idén „tibi csoki”-ra keresztelt táncdalfesztivál sátorban. A Sziget egyik legbulisabb sátrában, a múlt évszázad slágerei mellett, idén is lesz vizespóló-verseny, csokiba öntött szépségkirálynõkkel, és a helyszínen folyékony csokoládéval alkalmi keresztelõt is celebrálnak majd: aki akar, a Sziget idejére felveheti a „tibi” nevet.

  • Afrika

    Egyiptom

    Nagyrészt attól függ, hogy az ország melyik részére szeretnénk utazni. Júniustól augusztusig túl nagy a forróság Felsõ-Egyiptomban és Luxorban, ezekre a területekre legjobb télen menni.

  • Mire figyeljen ha autóval indul vakációzni

    Rosszabb, mint a bevásárlás, mert ha valamit elfelejtünk, akkor a vakációt nem csak az esõ ronthatja el, ezért érdemes listával és okmányellenõrzéssel kezdeni. Pénzen kívül még sok minden kell a gondtalan nyaraláshoz, pláne ha autóval utazunk. A hiánytalanul összeállított poggyász, érvényes okmány és felkészített jármû mellé már csak a jó idõ kell. Az elõbbiek begyûjtése rajtunk múlik, utóbbiban csak reménykedhetünk. Ami biztos, a lejárt jogosítvány vagy forgalmi engedély érvényesítése nemcsak pénzbe, hanem idõbe is kerül, érvénytelennel közlekedni pedig veszélyes és drága.

  • Ausztriából is fesztivál látogatókat toboroznak a soproni VOLT Fesztiválra

    A Magyar Turizmus Zrt. és a Sziget Kft. összefogásában Ausztriában – az elmúlt hétvégétõl számítva 10 napon keresztül – rádióhirdetések özöne toborozza az osztrák turistákat a soproni VOLT Fesztiválra.

  • Szuperbaktérium Nagy-Britanniában

    A Cardiffi Egyetem kutatói szerdán új gént azonosítottak dél-ázsiai és brit páciensekben talált baktériumokban.

  • Cadaence Musical Gála

    Talákozott 18 lelkes zenerajongó fiatal, akik a Cadaence Musical Csoportba szervezõdve várva várja a június 4 -i bemutatkozási lehetõséget. Nem titkoltan igyekszünk magunknak Téged is, Önt is szeretõ, buzdítót - és lehetõleg - állandó közönségünknek megnyerni.

  • Versenyt nyert a Szabadság híd

    Tizenhat jelentkezõ közül idén a budapesti Szabadság híd nyerte az Auroralia-díjat, amellyel minden évben a fenntartható, energiatakarékos és tetszetõs közvilágítást felvonultató városok legjobbjait jutalmazzák.

  • Fizetni kell ezentúl az amerikai beutazási kérelmekért

    Az USA Vám- és Határvédelmi Hivatala bejelentette, hogy szeptember 8-tól 14 dolláros díjat vezetnek be az ESTA-n (Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszer) keresztül benyújtott kérelmekre. A díjat a rendszer üzemeltetési költségei alapján állapították meg, a 2009-es Utazást Népszerûsítõ Törvény (Travel Promotion Act) rendelkezése alapján.

  • Fogathajtó verseny

    Szeged-Szentmihályon kerül sor a fogathajtó verseny megrendezésére. A rendezvény ideje alatt ingyenes gyerekfoglalkozások: lovagolás és kocsikázás.

  • Többet utaznak a magyarok

    Az idén a magyar lakosság utazási aktivitása nemzetközi, európai összehasonlításban alacsony, de 1,3 százalékponttal nõtt az elmúlt évhez képest, annak ellenére, hogy a lakossági fogyasztás egésze csökkent.

  • Budapest az olasz újságok címlapján

    A Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével Budapest a közelmúltban több olasz utazási magazin címlapjára került.

  • Út az egészséghez - Spa&Wellness kiállítás

    Ismeri Ön Magyarország legújabb wellness-szállodáját? Szeretné kipróbálni a „tengeri szellõ” masszázst? Hallott már a szõlõkúráról? Kóstolt már biobort?

  • Kutyastrand az Adrián

    Utazási ajánlatok

    Nem kell többé megválni, még a nyaralás idejére sem a házi kedvenctõl, mert az Adrián, Krk szigeten megnyílt az elsõ kutyastrand.

  • Bécs-Budapest között térkép segíti a kerekezõket

    A Magyar Turizmus Zrt. együttmûködésével Bécs-Budapest kerékpáros térképet jelentetett meg a Bikeline cég. A kiadvány részletesen mutatja be a Duna menti településeket térképpel, leírással, szállásjegyzékkel és további fontos információkkal.

  • VII. Gyulai böllér napok

    2007. április 20 - 22. - Várkert, 5700 Gyula

  • Másfél kiló répát kért a VOLT egyik sztárja

    Korn, The Prodigy, The Roots, Coldcut, Fort Knox Five és még megannyi nemzetközi sztár teszi tiszteletét az idei VOLT Fesztiválon július 4-5-6-7-én Sopronban. A fellépõ világsztárok különleges koncerteket ígérnek, de az igényeik közt számos különös tétel is szerepel.

  • Edda mûvek koncert

    EDDA MÛVEK KONCERT - 2007. április 14., 19.00 óra - Csepel Sport Club, 1212 Budapest, Béke tér 1.

  • Tingatinga – festmények Tanzániából

    Március 14-én, pénteken nyílik a szegedi Regionális Összmûvészeti Központ „Tingatinga Festmények Tanzániából” címû kiállítása. Az Afrika, színes, buja világát, egzotikus szépségét megörökítõ alkotások az irányzat születésének eredeti helyszínérõl, Tanzániából, Dar-es-Salaam-ból érkeztek Szegedre. A különleges festményeket Magyarországon még soha nem mutatták be.

  • Aruba, Hollandia

    Aruba egy 33 kilóméter hosszúságú sziget a Karib-tenger déli részén. Hollandia fennhatósága alatt áll, ahogy az adminisztrációt is õk kezelik. A legtöbb karibi területtõl eltérõen Aruba-nak száraz éghajlata van, és kaktuszokkal benõtt tájai.

  • Rekordot döntött a spanyol turizmus

    Összesen 6,9 millió turista érkezett a múlt hónapban Spanyolországba, 4,5 százalékkal több mint júniusban - közölte a turisztikai és ipari minisztérium.