2024.04.18. - Andrea, Ilma

Elstartolt az elsõ Mars-expedíció

Június 3-án csütörtökön magyar idõ szerint 11:50-kor a moszkvai kutatóintézetben hermetikusan lezárták a nagy fémzsilipet, miután a Mars-500 program 6 résztvevõje boldogan integetett a kameráknak. Õk mostantól 520 napon keresztül össze lesznek zárva egymással egy erre a célra speciálisan kialakított komplexumban, amely egy ûrhajót reprodukálja. A projekt célja – imitálni az emberiség elsõ Mars-utazását.
bohócdoktor vizit szja 1%

A virtuális Mars-ûrhajó kívülrõl Ez a világ elsõ olyan ûrkísérlete, amelyben a Marsra történõ utazás teljes hosszát imitálják. A program ugyanakkor nagy figyelmet kap a nyilvánosságban is. A szervezõk elhatározták, hogy az imitált ûrhajóba zárt résztvevõk életének szinte minden mozzanatát megosztják a világgal.

A tudományos kísérletet a Google vette a védõszárnyai alá, ami hatalmas támogatást jelent az egész projektnek. Így a hivatalos, oroszok által készített weboldalon kívül a projekt LiveJournalos megjelenítéssel is rendelkezik, csütörtökön pedig a Google is bemutatta azt a weboldalt, amely fedélzeti naplóként mûködik, és ahol 520 napon keresztül lehet követni a legénység hat tagjának az életét és kommunikációját a külvilággal. A Google által elkészített oldalon videók és képek lesznek arról, hogyan dolgoznak és hogyan töltik az idejüket a MARS-500 program résztvevõi, illetve követni lehet majd, hogyan halad az ûrhajó – természetesen egyelõre csak virtuálisan – a Mars bolygó felé.

Bár mindezek miatt a projekt kritikusai máris elkeresztelték a kísérletet „valóság-show-nak”, a programnak leginkább pont az a célja, hogy feltérképezze a legénység egészségét, reakcióit, munka- és teherbírását egy ilyen hosszú izoláció során.

A kísérletet három részre bontották: 250 napig fog tartani a tervek szerint maga a repülés a Mars bolygóhoz. Ezután következik a Marsra szállás és a bolygó feltérképezésének a fázisa, ami 30 napig tart majd. A legénység három tagja ekkor a kutató labor abban a részében lesz, amely a Marsot imitálja, három szereplõ pedig az ûrhajón marad koordinálni. A harmadik fázis 240 napot vesz igénybe, és a Földre való hazautazást imitálja majd.

Kattintson és nézegessen képeket a programról! Az orosz Orvosi-Biológiai RAN Kutatóintézet által megszervezett programban egy nemzetközi legénységet sikerült összeállítani: az ûrhajó parancsnoka Alekszej Szityev (Oroszország), a fedélzeti mechanikus Roman Charles (Franciaország), fedélzeti orvos Szuhrob Kamolov (Oroszország), és a kutatók Wan Jue (Kína), Alekszandr Szmolejevszkij (Oroszország), Diego Urbina (Olaszország).

Mindannyian a program sikeres teljesítése esetén fejenként 3 millió rubelt kapnak majd (körülbelül 20 millió Ft). A szabályok szerint a legénység bármely tagja magyarázat nélkül otthagyhatja a kísérletet, ám ekkor rendkívüli állapot állna elõ, tehát ezzel veszélybe hozná a többi szereplõ munkáját is, és valószínûleg a prémiumot sem kapná meg.

A legénység munkanyelve az angol lesz. A tervek szerint az elsõ 30 napon rádión kommunikálnak majd velük, utána pedig e-mailben. Az ûrben az elektronikus kommunikáció késlekedése elérheti a 40 percet is, ezért ezt is valósághûen beleépítették a kísérletbe.