Kevés olyan pontja van a világnak, ahol ember és természet olyan páratlan harmóniában él egymással, mint itt. S hogy hol keressük a Maldív-szigeteket a térképen vagy a földgömbön? Az Indiai-óceán Egyenlítõhöz közeli részén, India alatt, Srí Lanka nyugati partjaitól nem messze. A 26 atollon belül (atoll=gyûrû alakú korallzátony) 1200 korallsziget található, ezek közül több mint 900 még mindig lakatlan. A lakott 300 szigetnek kb. 30 %-a turistasziget, 70 %-a pedig maldívok által lakott "halászfalu", illetve a turizmus céljából fenntartott, még üres sziget. 
Maldív a legideálisabb tengerparti üdülõhely a világon, fõként november és április között, amikor az ég mindig felhõtlenül kék és a napsütés is garantált. Õsztõl tavaszig a levegõ és a lagúnák vizének hõmérséklete tartósan beáll 26-28 fokra, ami fürdéshez, szörfözéshez, búvárkodáshoz vagy a víz alatti élet amatõr, felszínközeli tanulmányozásához egyaránt ideális.
Itt találhatók a világ talán legszebb, legkülönlegesebb korallfajai, mivel a sekély víz és az egyenlítõi napsugárzás gazdaggá teszi a víz alatti világot. E koralltelepek csak ebben a felszínközeli és oxigéndús környezetben képesek élni és szaporodni. A tengerparti homok is ettõl csillog olyan vakító fehéren: az elhalt koralltelepek bomló és porló mészkõ-maradványaitól.
A korallzátonyok közelében csodaszép, hihetetlenül élénk színû kishalak sokaságában gyönyörködhetünk, a rikító citromsárgától kezdve a narancsospiros testén rikító-világító türkiz pöttyöket viselõig, rengeteg különlegességet csodálhatunk meg. E halacskák zöme annyira barátságos és érdeklõdõ (meg talán éhes is?), hogy csupán egy kiflicsücsökre van szükségünk ahhoz, hogy elmondhassuk: ezek a kishalak szó szerint a tenyerünkbõl esznek.
S akkor sem kell megijednünk, ha a sok kisebb-nagyobb színes hal között feltûnik egy felénk tartó szirticápa... itt még a cápák is szelidek (különösen a vízpart közelében található bébicápák)! Akárcsak a hatalmas, négyzet alakú ráják, vagy a vízben néha-néha megpillantható teknõsök. Hajóútjaink alkalmával - ha szerencsénk van - akár még delfinekkel is találkozhatunk, amelyek néha csapatostul követik hajónkat egy darabon.
A szárazföldre érve, kókuszdiófák, indiai fügefák, csavartfenyõk, kúszónövények és mangrove-fák, dzsungelesen dús vegetáció mellett vörös hibiszkuszok és más, színpompás virágzó növények díszítik a szigeteket. Különleges és fenséges érzés a sziget belsejében sétálgatni, miközben elõttünk az épp hogy csak kinyílt és frissen lehullott virágok százai díszítik azutat... valóságos egzotikus virágszõnyeget terítve lábunk elé. (E csodás hibiszkuszoknak elhervadni sincs idejük, mert hajnalonként ezeken a sétányokon is összesöpör vagy összegereblyéz a személyzet. A maldívok sokat adnak a tisztaságra és rendre. A bungalókat is naponta kétszer takarítják, kifogástalanul tisztára.)
Az állatvilág elsõ képviselõje, akinek a hangjával találkozunk a szigetre lépve, a koel madár. Jellegzetes rikoltozása egyetlen pillanatra sem engedi feledtetni, hogy egy trópusi, egzotikus vidéken vagyunk. A nagy repülõ róka vagy más néven gyümölcsevõ denevér szinte egész nap a fákon lóg és csak estefelé, de még inkább késõ éjszaka, csendben indul meg a gyümölcsfák irányába. Azért szerencsére napközben sikerült filmre vennünk, amint egy jókora példány gyümölcsszerzõ portyájából visszatérve jóízûen lakmározott (természetesen ismét fejjel lefelé csüngve az ágon), s ráközelítve még az is látszott, ahogy oldalvást kiköpte a gyümölcs magjait.
Ennél érdekesebb állat már csak a gekkó volt számomra. Amikor elsõ este, vacsorából visszatérve, a bungalónkban egy futkorászó (kb. 10 centis) gekkót pillantottam meg a falon, határozott hangon kijelentettem a férjemnek: én nem alszok együtt egy gyíkkal. (Majd miután meggyõzõdtem arról, hogy tényleg jobban tart tõlem, mint én tõle, s még véletlenül sem jönne a közelünkbe... megbékéltem vele.)Akárcsak a mini-dinoszauruszokkal, vagyis a tüskés hátú kerti gyíkokkal, amik a fák törzsein napoztak, vagy épp a lábunk elõtt cikáztak.
A kedvencem azonban "a sziget madara" volt: egy hatalmas szürkegém, "akire" a Gémóver nevet ragasztottam már elsõ találkozásunk alkalmával, amikor korareggeli sétám során egy belógó kókuszpálma törzsén megpillantottam, amint gondterhelten a vizet kémlelte.
Hihetetlenül jópofa óriásmadár volt, különösen olyankor, amikor vízben állva, halászgatva észrevette, hogy valaki le akarja fényképezni. Azon nyomban pózolni kezdett. Nagy testéhez képest aránytalanul kicsi fejét jobbra-balra tekergetve azt leste, hogy figyeljük-e folyamatosan, érdemes-e egyáltalán produkálnia magát. Egy vízbõl kikapott kisebb méretû hallal a szájában egészen odáig várt, amíg nem hallotta a fényképezõgép halk, surranó exponáló hangját. Akkor aztán nagy hirtelen bekapta. Egy vérbeli "fényképezõgéplencse-betyár"!
Gémóverrel mindenütt találkozhattunk: naplementekor a vízben, koradélután a sziget dzsungeles, hûvösebb belsejébe menekülve, vagy reggeli idején az étteremnél. Tudta jól, hogy a sajtos croissant csücske az övé. Ez már valósággal járt neki. Nem is mulasztottam el kiadni a részét, fõként, hogy egész kicsit kellett dobni, mert épp mögöttünk volt, a nyitott oldalú étterem külsõ falán. Nagyon meghatódtam, amikor a hazaindulásunk hajnalán kijött a mólóhoz, hogy elbúcsúzzon tõlünk. Sosem felejtem el a nézését, ahogy értetlenül és szemrehányóan pislogott rám. Most már sosem fogom megtudni, hogy vajon tényleg sajnálta a távozásunkat, vagy inkább csak azt érezte meg, hogy ma reggeltõl új "kenyéradó gazdát" kell keresnie, én már nem fogok croissant-csücsköket dobálni neki.